Meglepetélés^^

No, csak lett máma még egy bejegyzés. Ugyan lassan fél egy, nem vagyok még annyira álmos… mozgalmas estécském lett. Először is, betoppant párom, aki tízig dolgozott, meglepett, és nagyon megörültem neki. Hozott mangót:D Holnap felfaljuk, amikor munka után idenéz^^ Szóval ilyen kis tünemény toppant be a kecóba tizenegy előtt picivel. Dumálgatunk meg minden, amikor megint megcsendül a csengő… nézünk nagyokat, ki lehet ez… hmm… nyitom az ajtót, hát valami kóreai… kínai… valami nem japán arc:P Dőlt belőle a piaszag, és mondta hogy nincsenek itt barátai, mert ő nem japán, és most barátokat keres, úgyhogy mindenhova becsenget… mondtam hogy bocsi, de a párommal vagyunk, és amúgy is… máskor ne igyon mielőtt hozzám tér. Ezekután békében elváltunk, gondolom tíz perc alatt az egész szintet letudta, mert elkezdett ordibálni. Ez volt másfél órája, hol a szobájában őrjöng, hol a folyosón:D Riét persze lekísértem a bringájához, meg elvittem egy darabon, ne kelljen egyedül találkozzon vele. Én meg teszek rá, majd jól rálépek a kis sárgára ha hőzöng. Én megmondtam, ne igyék, és akkor büdös se lesz, és akkor könnyebb lesz komát találnia. Na mindegy, majd csak elalszik.
Hehe… még mindig veri a falat, jelzem nem szomszédom, kettővel arrébb lakik, pont a lépcsőnél… jeee:D Sebaj, könnyebben le lehet dobni, pole-position:D
Én most már lépek alukálni, holnap ismét sok tanulnivalóm van, ma mást intéztem, meg sziesztáztam délután:P Na pápá

5 comments

Skip to comment form

    • Zoleeka on 2007-10-06 at 03:20
    • Válasz

    Először úgy olvastam,hogy magnót hozott. :))))
    Az lett volna a szép,ha egy jó csaj állt volna az ajtóban!!! :)))))) Valami lenge öltözetben. :)))) „Szia, Doboriku Katamara vagyok, van még egy Ramened???” :))))
    Barátokat keres,ez nagyon nagy. :)))))))))))

    • Futyoke on 2007-10-06 at 10:15
    • Válasz

    ja és utána végigordibálta meg dühöngte a fél éjszakát. nem mondom, a hangjából ítélve valami nagyobbra számítana az ember (a feje az rohadt nagy volt!!! de legalább könnyű eltalálni:D). de mostmár szundiztik biztos:)
    lol, nézem az árfolyamot (mutatja a gépem ám, nagyon okos gép!) és erősödik a forint a yenhez képest, maradjon így. így is tudok pénzt keresni:D

    • Zoleeka on 2007-10-06 at 22:28
    • Válasz

    http://geekz.blog.hu/2007/10/06/filmkritika_a_slit_mouthed_woman_japan_2007

    Épp tegnap olvastam egy cikket a HVG-ben,hogy a legbizonytalanabb fejlett valuta a jen,mert egy hónapban is képes akár 20%-ot változni az euróhoz képest.

    • Zoleeka on 2007-10-06 at 22:30
    • Válasz

    http://geekz.blog.hu/

    mi az a meglepetélés? 🙂

    • Zoleeka on 2007-10-08 at 01:14
    • Válasz

    túlélted a tájfunt?

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.


hét + = 8

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .