今日公園に行った – máma parkban jártunk

Bizony, bizony. Pontosabban előtte még beugrottunk párom munkahelyére, vagyis ő beugrott, én kint megvártam. Munkahelye pont egy folyó partja mellett van. Pár kép. Vannak felhőkarcolók… meg egy híd. De a felhőkarcolók nekem még mindig az újdonság erejével hatnak. Bár tény, nem valami nagy szám, de azért van ami elég lenyűgöző. Például az a gigászi emelvény a távolban. No de innen hazaugrottunk páromékhoz, felvenni a két kis ölebet, bringára szállni, és elindulni a parkba. Hát hogy ezek a kis dögök mennyit pattogtak a bringa elején a kosárban… egész emberes feladat volt néha megtartani az egyensúlyomat, amikor hirtelen jobb oldalrúl felugrik, oszt’ izomból nekivágódik a kosár bal felének, én meg épp próbálok kanyarodni és ellavírozni egy mikroszkópikus járdán. (itt a bringások MINDENHOL mehetnek, ezzel megoldva a bringaút. Mondjuk itt senki sem száguldozik, de a gépjárművezetők sem lengetik az öklüket meg húzzák rájuk a kormányt. ) No de park. Hopp, majd elfelejtettem: a parkolót azért fotóztam le, mert van akit érdekelnek a kocsik. Ez egy egész átlagos kép, de sajnos igazi egyedi kocsik amik itt előfordulnak, nem szerepelnek rajt’. Errefelé nincsen annyi, de majd csak kerítek valahonnan. Namostmáraztánténylegmostmárám PARK. Semmi különös, mint egy budapesti park akár, kicsit talán ingerszegényebb kiadásban, kevés fa, itt-ott kitaposott fű, de a lényeg: az emberek sütögetnek, ebédelnek, játszanak, beszélgetnek, gyerekek rohangálnak mindenütt, nagyon kellemes. Lehet hogy azért van, mert én Magyarországon éltem… de ennyi gyereket nem láttam még egyszerre, és itt ez kevésnek számít! Jelzem a felnőttekkel arányosan vannak hihetetlenül sokan. Jó látni nagyon! Képeken látható szemből az idősebbik eb, nevezett Leon-chan. Egyik szeme kék (elég furin… de amikor ezt megjegyeztem, majdnem harikirire utasítódtam. Éljen fogalmazó-készségem… De a lényeget érti mindenki. Ja igen, a másik szeme barna, tök normálisan néz ki. Amúgy nyugodt kis dög, csak ugatós, mivel a gazdija elég vaj-szívű, nekem kellett kordában tartani. Elvileg ugye nem tud magyarul, de a megfelelő hangerő és hangsúly, elég hamar érthetővé tette számára nyelvünket. Elég vicces lehetett, hogy párom mondogatja a nevüket, ugyanúgy acsarkodnak egy elhaladó blökire, aztán szólt nekem, hogy csináljak már valamit. Póráz megfog, visszahúz, rászól, szembe néz… nem értek a kutyákhoz túlzottan, de ezek rögvest elhallgattak^^ Készültek képek páromról és rólam is, a rólam készültek páromnál vannak. Vagyok a kutyukkal is, jeee^^. A második képen éppen arra összpontosít (ugye ugye, a koncetrálnak is van magyar megfelelője, és még értelmesebb is), hogy hová lett vajon a lányka (kutya), persze hamar előkerült, valahol kaját érzett. A hőkövető rakéta ezekhez képest egy vak csiga… Ahogy kaját éreznek, pályára állnak, és a becsapódásig meg nem állnak. Ez még mind semmi, a kutya szaglása kiváló, még az ilyen pöttöm pankáéké is.. de ezek meghallották jópár méterről a kajás zacskó zörgését (pedig nem egy olyan ropogós zacsi volt, tök csendes) és ismét pályára álltak. No de, nem csak kutyáztunk meg parkban ücsörögtünk, találkoztunk valami ünnepséggel is! Rie nem is tudta, hogy van. A házától kb. 10 percnyire bringával. Mindenféle-fajta ruhákban voltak, mint az egyik képen láthatjátok, a fiúkat nem zavarta, hogy a csupasz faruk kivillan, sőt! Láttuk ahogy ketten visznek el, egy valószínűleg reszégedett (remélem komolyabb baja nem volt) alakot, akit… az ÁGYÉKKŐTŐJÉNÉL FOGVA vittek… ha erre nem ébredt fel… akkor azért vitték ketten az ünnepségről, mert a mentő már lemondott róla… Fájdalmas látvány volt… meg undorító is, miközben éppen VIRSLIT ettem egy padon… jee jee jee!!! Sebaj, finom volt. Még így is.
Ezek után hazamentünk páromékhoz, ahol valami „spanish-chestnut”-ot ettem, fingom sincs micsoda… talán spanyol-gesztenye? Nem tudom, fura volt, de finom volt a süti amihez adták. Párom az asztalnál ülve, különleges képességei közül, a „dobálom a citromot, és pont úgy ejtem el, hogy a teli bögre tejes-teába essen, az asztalon (és körülötte) heverő összes élő és élettelen képződmény totális beterítését eredményezve” Ez talán a citrom-jitsu. Mindenestre riadalomkeltésre (mivel elvileg forró tea volt ám) kiváló, utána pedig harcképtelenné tenni az ellent, a legyőzhetetlen röhögőgörccsel. Hozzátenném, a bögre PONT akkora volt, hogy épp beleférjen a citrancs.
Ezután még párom és az édesanyja eljöttek hozzám, anyukája megnézte a lakástkát, hozott némi kajolnivalót (azt kell hogy mondjam, kifejezetten jól jön, mert mindig elfogyok… ennek hála negyedik napja nem kell bevásároljak, ami nem mindegy ám! Egy bevásárlást pedig próbálok 千円 (azaz 1000yen) alatt tartani, talán 千五百円(1500yen) alatt. Így összejön a harmadik havi lakbérem is. Ezzel nullázom is magamat, de December közepéig nem kell az utcára költöznöm… aztán majd szervezek adakozást meg elmegyek karácsonykor koldulni a Váci utcába.
Most már itthon pillegek, ez a hét nagyon durva volt, és a többi is ilyen lesz most már, amíg nem sikerül valamit intéznem. Ma ne mfoglalkoztam semmi ilyennel, mert valamikor pihenni is kell.