Disneyland

Igen, igen, ma arra jártam. Sőt, ha már ott voltunk, pont nyitásra, akkor már be is mentünk, és fél kilencig ki sem jöttünk, de csak mert arra jártunk. Vagyis, mert előre megfontolt szándékkal arra jártunk. Míg a gép tetűlassúsággal tölti fel a képeket (és videókat, bár azokat nem biztos hogy itt közzéteszem… ha egyáltalán lehet), rakok fel olyan képet, amit párom lövöldözött a telefonjával. Mert ő mindennel fényképez, amivel csak lehet, hol telefon, hol fényképezőgép… kihasználja a lehetőségeket. A kutyás kép még vasárnap készült, a parkban. A kutyukat ilyen nyugodtan látni ritkaság, de mint már korábban említém vala, a megfelelő hozzáállással nagyon szépen rendre lehetett őket utasítani. (nem vadállat módjára, csak jelezni nekik, hogy nincs valami nincs rendjén azzal, amit csinálnak. Az eleinte látszólag neveletlen kutyák, elég hamar ráéreztek) A másik kép már valahol Disneylandben készült. Gyönyörűszép napsütötte időnk voilt, bár kicsit hűvös (itteni léptékkel, nekem tök jó volt), mivel a tokiói Disney-park közvetlen az Óceán mellett van, vagyis az öböl partján inkább. (Vonatról láttam ám a végtelen vizet is! Hűűűű!) Tudni kell, hogy itt két-féle Disney csoda van, az egyik a land, másik a sea. Míg a land inkább családi/haveri kikapcsolódást szolgál, addig a sea inkább a pároknak szól, bár tudomásom szerint, oda is megy mindenki, hiszen a hullámvasúttól kezdve ott is van minden, ugyanakkora mint a land, és ugyanolyan nagyszerű is. Mi most a land-be mentünk, rábíztam a döntést Riére. A belépőjegy ára 5800Yen. Ezek után bármelyik számra ingyen fel lehet ülni. (attraction… most ezt nem fogom attrakciónak fordítani) Természetesen akárhányszor. Ne feledjük, bizonyos helyeken 120-140perces sorok álltak. Van azonban egy kis csel, bizonyos időközönként, lehet menni minden számnál egy jegykezelő-géphez, ami a jegyünk ellenőrzése után, ad egy „fast-pass”-t. Nos, délelőtt és délután, vagy egy-egy alkalom mikor ilyen gyorsejgyhez lehet jutni (ez az alkalom időtartam… nem tudom pontosan mennyi… de talán két-három óra, vagy amíg elfogy). Egyszerű példa: Mi délelőtt nem akartuk végigállni a másfél órás sort a hullámvasúthoz, úgyhogy fast-pass, és uccu tova. A fast-pass valahol 11:40 és 12:40 között volt felhasználható. (minden ilyen gyorsjegyre rá van írva, hogy mikor használható fel, Rie jegye és az enyém között mindig volt öt perc eltérés (ez lehet azért is, mert több gép van egy számnál, tehát egyszerre egy zsák ember nyomat ilyen pótjegyet, ami amúgy szintén ingyenes, vagyis benne foglaltatik a belépőben.) Mi megvártuk a 11:45-öt, mert akkor válthattuk már ki a délutáni gyorsjegyet, és csak utána szálltunk fel az attrakcióra, utána jó émelyegve kimásztunk, és délután még egyszer megkínoztuk magunkat, kb. 15:40 körül. Valahogy így. Hopp, és a gyorsjegy lényege: Nem kell sorba állni. Előremész, „fast-pass” és „standby” folyosók vannak, természetesen nekünk előbbi kell, és az amúgy két órás sort kb. tíz perc alatt letudtuk. Közben feltöltődtek a képek, nem is tudom hol kezdjem. Annyi mindent kéne írnom, mutatnom, mondanom. Nem egy nagy park ez a Disneyland… de valami eszméletlen szép, jól szervezett, tiszta, barátságos… amihez azt hiszem nagyban hozzájárul a Japán közönség, személyzet és a technika. (bár lehet ez más Disney-parkokban is így van, úgy tudom ez elég egyedinek számít a a franciához meg az amerikaihoz képest) Első kép: ahogy a vonatról leszállunk, ez a kapucska fogad minket (az aluljáró után persze), ami még nem a bejárat, csak jelzi, hogy hoppápá, itten már díznülünk. Alant látható a Disney-resort-line, azaz a Disney különbejáratú egysínű-vasútjárata. Utána következzék egy hatalmas, épülőfélben lévő épület. Állítólag valamiféle hotel lesz, de igazából Rie nem tudta, mást meg nem kérdeztem. Akit érdekel, gúgl, hajrá! A képeken látni, hogy mennyi ember van SZERDA DÉLELŐTT kilenckor a bejáratnál. Azért emeltem ki, mert ez hétköznap, annak is a kellős közepe. Iskola, munka, stb. Rie egyetemén szabadnap volt, de ez csak az ő iskolájára vonatkozott. Nos, az iskolaegyenruhás diákok magyarázata: vidéki iskolák osztálykirándulni jönnek Disneylandbe. Családok, felnőttek, egyéb iskolások? Örök rejtély. Követlező kép: a bejárat, csodás halloween díszbe öltöztetve. (ez volt az egyik ok, amire gyanakodtunk, hogy sok az ember… de két hétig ilyen az egész legalább… mindegy) Els sor amit végig kell állni: jegyet venni. Második sor: belépés. Majd’ elfelejtettem, még a bejárat előtt, kapukon megy át az ember, ahol belenéznek a táskájába, nem tőrnak ám bele, mint a teszkós meg egyéb hibersz*ros szellemi károsult hatalmaskodó stb.stb.stb., ők csak belenéznek. Fegyvert keresnek tám? Frászt, kaját, mert azt tilos bevinni. Csupán azért, hogy bent fogyassz, csillagáron, de aki ügyes, megtalálja a számítását bent is. Az emberek hozzáállásáról fogok még írni, meg arról is, hogy milyen bizalommal fordulnak feléjük a szervezők. Meg azt is, hogy ez szerintem miért lehetséges. No de most, következő kép: a bejárat után egy bevásárlócsarnokba érünk, aminek az utcái is fedettek. Itt lehet mindenféle emléktárgyat venni (lásd szuvenír). Nagyon szép, egy üzletet megnéztünk, hazafele Rie be is vásárolt ott. Jó… vett két kulcstartót na. De valami 1600Yenért… egy szívecskének a két fele, benne Mickey, a másikban meg Minney. Ha összeérnek az orruknál, akkor becsukják a szemüket. Ezt annyira édinek találta, hogy megvette. No de, első útunk természetesen egy hullámvasúthoz vezetett, az ominózus gyorsjegyért. Miután azt megvettük, elindultunk a szellemkastély felé, és útközben láttuk ezeket. Az első kép, egy tarkabirka épület, sajnos zárva volt (két szám volt zárva, ez, meg egy hatalmas csónakos cucc, ami a vízbe csobban, sebaj, olyanon már úgyis voltam, bár móka lett volna), állítólag valami békés meseház. Igen békés, nekem így mondta Rie. Mondjuk a szpész akármi hullámvasút… na majd ha odaérek írom. Mellette van ez a sövénytetős (nem olyan mintha amolyan sövény-labirintus lenne rajta?) étterem. Állítólag étterem, én pont soha nem figyeltem, messziről a teteje érdekelt, közelről meg már mást néztem. Hopp, álljunk meg egy fotóra, mert rólunk is legyen ám, több is készült, de most nem fogom itt mutogatni, mert így is elájulok (mivel halál fáradt vagyok) mire mindent begépelek meg feltöltök. Korán keltünk, sorbanálltunk, s épp a sebtiben intézett gyorsjegy után kapkodtuk magunkát át a szellemkastélyhoz, hogy ne kelljen órákat sorba-állni, hosszú ideig ez is lett a legrövidebb sor-időnk, kemény 40 perccel körülbelül. Íméá, a szellemkastély, őfelsége. A sor, nem ám egy sima hosszú sor, a halált túros tekercsét (azt hittétek más jön, mi?), itt a sort olyan szinten tripla-s-alakba rendezik, és végigfutatják az összes lehetséges alakzaton, tébren, időben… minden… pfff… de van rendszere. Amikor a sor csökken, a felesleges körberohangálást elkerülendő, lezárnak egy részt, és hopp, egyenesebb a sor. Sok ember jön, személyzet jön, kötelek átaggat, sor máris kígyózik. Gördülékeny, stb. (a kedves vendég pedig nem húha anyáz, amikor az orra előtt lezárják a rövidebb utat, és rátessékelik a kerülőre, révén hátrébb nem kerül, csak egy percet nem állva tölt, hanem utóléri a sort. Felénk el tudom képzelni jópár túlművelt ember miképpen reagálna.) Természetesen a halloween láz a szellemkastélyban teljesedett be. Ez még a várakozás közben készült, bent nem lehetett fotózni. Sajnos, halloween-nek hála, tökéletesen békés lett az egész, semmi íjesztő nem volt, Rie mondta, hog amúgy elég félelmetes szokott lenni. Nagyon megörültem, jee, egy „tökös” szellemkastély. Amúgy jópofa volt, és ültünk, amit az átlagos egy órás sorbanállásoknak hála, később megtanultam értékelni. Hurrá, ennek vége lett, jöttünk is kifelé. (még kép: a bejárat díszlete, illetve sorbanállás közben, tessék az órát nézni, Szerdán, ebben az időpontban, a Japán ember mit csinál? SZÓRAKOZIK! Igen, dolgozni, mint a gép? Amúgy tényleg szorgosan dolgoznak, de a rabszolgatempót tessék elfelejteni, semmivel sem rosszabb, mint otthon, csak itt cserébe van életképes fizetés, rendes közlekedés, és sorolhatnám) Haladván a hullámvasút felé, készült kép páromról, amint cicafülekben sétálgat, illetve egy lufieregetős kislányról. Itt ezek a mindenféle fülek, hatalmas menő manó dolgok. Mindenkin van valami, én is majdnem belementem, egészen addig, amíg az árát meg nem tudtam, majd ha lesz meló, lesz fül. Van nekem így is épp elég nagy, orrom meg végképp^^. Természetesen csirkejózsika kastélya sem maradhatott ki a képek sorából, íme tessék, ez is ott van ahol. Amúgy jó nagy! A kislányról jut eszembe, tengernyi gyerek van, nem csak itt a parkban, mindenhol! Eszméletlen sok, és még így is túl kevés. Ezek után, belegondolva, hogy otthon mi van… pfff. Továbbá, itt a gyerekek, a kicsik, úgy randalíroznak, hogy csak na. Még sem neveletlen kis senkiháziak lesznek, az iskola megneveli őket rendesen, na meg a szülők is ám, csak kis korukban kitombolják magukat. amit amúgy hihetetlen édesen tesznek. A lufieregetős kislányról készült kép oldalról, illetve szemből közelebbről. Nagyon édesen eregette, sajnos azt amikor huhogótt és csücsőritett a lufinak, nem sikerült elkapni. Rövid eszmefuttatás: gyerek megnevel – felnő nem lop – nem is kezelik tolvajként – nagyon megbízható környezet. (egy példa: bementünk étterembe, Rie letette a sálát meg még valamit egy asztalra, amíg elmentünk kajóért, mondván, hogy legyen asztalunk. Mondtam, hogy ez talán nem olyan jó öltet, mire rámnéz: ??? Ez Japán!. Igen, ez Japán. Még egy példa: napjában kb. háromszor van utcai parádé, mármint a parkban. Ilyenkor mindenki az út szélére ül, (akit épp érdekel) és onnan nézi. Jön egy hangosbemondós ember: kérjük ne hagyják a dolgaikat az út mellett heverni, mert ha nincsenek ott, akkor ne foglalján feleslegesen a helyet mások elől!! Nem ám, ellopják és vigyázzunk, a rák vörös sütőtökét, egyszerűen nem szép dolog, mert útban van. Ennyi. Árnyalatnyi különbség.) A hullámvasúttól amúgy, egy amolyan „vadnyugatos” helyre mentünk, Odafele, betértünk egy büfébe hamizni. Míg mesélek a hullámvasútról, lesz pár kép a parkról, és a kilátásról a „Mine-Train”, azaz a vadnyugatos hullámvasút kígyózó sorának állomásairól. (pontosabban azokból ki- illetve lefelé kukkantgatva) Hullámvasút. Mármint az a bizonyos zűrös űrös. Bementünk egy hatalmas épületbe. Nekem eddig a hullámvasút… kint a szabadban, hatalmas szerkezet, ezerrel robog rajta egy ilyen speckó szerelvény, és mindenki visít. Nos, van zárt hullámvasút is, amin SEMMIT nem lát az ember. Juhé! Beültem nagy tudatlan, úgy hogy életemben kétszer ültem hullámvasúton, mind a kétszer ugyanott, egy fél óra leforgása alatt… lehettem talán kilenc éves, Németországban. Akárhogyan is nézem, tizenöt éve már talán, hogy csak tévében láttam ilyet. (vagy a körút mellett… de az a pici szemét az szánalom, a másikat meg fel kéne már újítani… az legalább mutatja, hogy valaha tudtunk még a legtutibbak között lenni) Beültünk a kocsiba, amibe alig fértem el, korlát zár, indul. Itt-ott fények, hangok, emberek már hűháznak (persze japánul: aaaah, ooooh, ooii, szaaaa, és ilyenek), de csak megyünk fölfelé, kicsit kanyargunk, megint fölfelé. (a gyomrom véleménye szerint, mert tájékozódni nem lehetett) idővel, fények még gyengültek, és valami aprócska pilácskolás lett, a közvetlen mellettem ülő páromat sem láttam. Annyit mondott: kezdődik, gyors lesz. AHA!!! egyszer csak gyomor a szájba (nem gyomorszájba… ez másik felállás), hirtelen fej jobbra, balra, izmok ezerrel feszülnek… mert ugye, az egy dolog, hogy a hullámvasút lényege, hogy rángat, és egy másik dolgo hogy erősen és gyorsan… de a szabadban legalább LÁTNI mi jön… ha nem is túl jól… de így?? Ülsz és azt se tudod mi a halál van körülötted, mi a tök történik, csak azt vágod, hogy a nyomás rángat ezerrel. Nekem hang nem jött ki a torkomon. Amikor megérkeztünk, én hálát adtam az Istennek, hogy újra föld van a lábam alatt. Párom megkérdezte, hogy féltem-e, mondtam neki vigyorogva, hogy áá, picit talán. Persze… majd besz*rtam. Mikor kiértünk… villant belém a felismerés: mi erre váltottunk MÉG EGY GYORSJEGYET!!!!!!! Párom kérdezte, leüljünk-e picit… nem mondtam nemet, ezt fel kellett dolgozni. Még egyszer… JEEEEEEE!!! Mint megtudtam később, akinek gyenge a nyaka, szíve, valami nincs rendben, az nem is ülhet fel. Van valami méretkorlátozás is, de ez nálam fel sem merült… (magasság, nem súly) úgyhogy elvileg minden rendben volt. A szellemi fogyatékosság nem kizáró ok, volt velem egy 18+ személy, úgyhogy nyugodtan mehettem^^. Nos, ezek után hami, és tovább egy másik hullámvasúthoz. Párom ismertetője: ez nem hullámvasút, ez inkább csak ilyen vonat, lassabb meg minden. No a csavart leszámítva, semmivel sem kevesebb a budapesti „modern” hullámutánzatnál. Ez a sima vasút. Erre a vasútra jó másfél órát vártunk (két óra volt kiírva, még talán jól is jártunk), közben megismerkedtem egy testvérpárral meg az apukájukkal. Futókaland volt, két csöppség, egyik talán három éves forma lehetett, másik meg olyan hat esetleg. Nagyon édesek voltak együtt, bújócskáztunk (a karunk mögött, más lehetőség nem igen volt… ja de! a kislánynak az apukája, nekem meg a párom, akik szintén felettébb élvezték, hogy nem fapofával kell végigállni a sort, főlet a két gyerekkel, akiket végre lekötötte valami), meg vigyorogtunk mint a vadalma. A kislány magyarázott mindent, de néha tolmács kellett, mert azt hogy ott hegyek vannak, szépek, azt még értettem, de hogy ezután mit tudom én hova mennek, meg hogy mennyire tuti volt a mit tudom én micsoda… oda már kellett segítség, bár angolul se jutottam előrébb, mert szégyen gyalázat, már nem tudok dízniül, és még a Donald kacsának is úgy kellett beugrania. A vadnyugati bányász-vasútra végülis sikerült feljutni. Száguldott ezerrel, ide-oda kanyargott. Ez legalább nem tépte szét a testemet bőséges G áradattal. Mondjuk a srácok meg a lányok körülöttünk, beleértve páromat is, össze vissza integettek, lóbálták a karjukat… akkor már én is elkezdtem, mielőtt beégek, de sajnos sokszor be kellett húznom, mert féltem hogy beverem a műsziklákba, amikor barlangba ment a vonatocska (egyszer bent, egyszer kint). Elég közel voltak hozzám… főleg nyújtott karral. De a becsületemet megőriztem^^ Ezek utána, már az én kérésemre, gyorsjegy, negyed hétkor újra bányászkodunk. Akkor már nem másfél óra álldogállással. Időközben, kaptam a hibajelentést, hogy több képet most nem tudok feltölteni, valami hiba van az oldalla. Juppí. Lett volna még kb. öt. Ilyen fesztiválos kocsiról, meg a kilátásról, de sokról nem maradtok le, majd lehet pótlom még.
Miféle érdekesség van? (bekezdések azért nincsenek, mert ahogy képet teszek fel, összekavarja az egészet, bármit bárhogy állítok be, ilyen hosszú szövegnél, meg nincsen kedvem elolvasni megint, éjfél után… és tördelgetni) Érdekesség… mentünk egy Pirates of the Carribean házba, ahol először Jack Sparrow (nem, nem a dzsonni) látogatott meg minket várakozás közben (meg kell mondjam, hasonlítani nem hasonlított az arca, de a mozgása… a mimikája… meglehetősen ügyes volt!), továbbá egy stílusos házikóban volt a sor (a sor mindig hangulatos helyeken van elvezetve, ezért is elismerésem). Belehuppantunk a csónakunkba, és irány a vizitúra. Mindenféle viaszfigurák magyarázkodtak ,kergetőztek, lövöldöztek, Jack Sparrowskodtak… kifejezetten hangulatosan, látványosan, viccesen. Igen viccesen, nagyon ötletes helyzetek voltak. Pl. a kalózok kergették a nőket az egyik helyen, és az utolsó házban, egy jól megtermett asszony kergette seprűvel az egyik kalózt. Elmesélve nem jópofa annyira, de ott, már a nőket kergető kalózok is viccesek voltak, meg a macskával beszélgető részeg csöves… stb… el volt találva nagyon, visszaadta a film hangulatát. Ezután elmentünk Peter Pan túrájára, mert miért ne. (itt mindenki mindenre beül, a leggyermetegebb dolgokra is, nincs olyan, hogy nemá’, ez ciki, frászt, mindent ki kell próbálni, és tök jó is^^) Lebegő (függő) hajónkkal (kétszemélyes, ó romantika) mentünk végig először London városa felett, majd … Uram bocsá’… neverland? Ahol Petya lakik, ott. Jópofa volt, aranyos volt, kifejezetten rövid is volt, de jó volt azért. Utána, elmentünk egy amolyan teás-csészés körhintához vagy mihez. Ez a tipikus, mindenféle csészék mennek körbe-körbe, és ráadásul a tengelyük körül is forognak. De… néha külső, néha belső körben megy adott csésze, ezzel a keringés sebességét jócskán növelve, továbbá, TE határozod meg, mennyire pörögj a tengelyed körül. Rie szegény, nem tudta kivel ült be az ilyen csináld-magad őrületre. (10 percet vártunk, talán annyit sem, rekord!) Beültünk, indul a balhé… második tekerésnél ( a csésze közepén egy alumínium korményt kellett tekerni, mint egy asztal olyan volt) párom körme beszaladt az enyém alá (még jó hogy nem fordítva), sebaj, nem számít, mondta, hogy inkább rámbízza: IGEN!!! Két tekeréssel úgy felpörgettem, hogy már visított, hogy ne tovább, akkor kicsit hagytam, aztán szólt hogy lassul… hát akkor uccu neki:D No a vége az lett, hogy egyedül mi szálltunk ki úgy a csészéből, hogy mint a részeg szamár, dülöngéltünk jobbra-balra. Én mondtam hogy menjünk megint… de egy „áh, hányni fogok” ez is fura hanglejtéssel volt rá a válasz. Ezek után, hopp idő van! Rohanás a hullámvasúthoz! Igen, gyorsjegy, semmi srobanállás, tíz perc alatt bent ülünk, indul a haláltúra. Párom visítozik, ordibál, hogy de jó meg minden. Azt még valahogy kinyögtem, hogy „yeah”… de amikor mondta: mé’ vagy olyan csendben, félsz??… akkor nem tudtam válaszolni, csak jó idővel később, hogy fél ám a halál, de nem tudtam megszólalni. Tény, már tudtam mi vár rám, és nem tartottam tőle… de bakker, örültem, hogy levegőt kapok. Azt hiszem ez nekem való. Szeretem látni mi történik:D Utána még kolbászoltunk ide-oda, vacsoráztunk curry-s rizst, csirkefalatokkal, és mentünk a vadnyugati vasúthoz még egyszer.
Fél nyolvckor még volt a nap harmadik felvonulása, na azt leültünk megnézni, fényparádé „electric show” meg minden. Nagyon jó zene, hangulat, gyönyörű fények, nagyon jó élmény volt. Utána még mindenféle boltok, ezt-azt vett párom, aztán robogás haza. Itthon ledőltünk picit, aztán ő ment haza. Fél órát aludtunk itt, és alig bírtunk utána felkelni. Nagyon durva… Jó nap volt!!!! Mindenkinek ajánlani tudom, ha eljön Tokióba: 5800Yen, egy egész nap, és minden látványosság ingyen van. Bőven megéri szerintem.
Mára ennyi, rohadok aludni mert alig élek.