Isten Hozott! (és tényleg…)

Mint látható, vannak ékezeteim, nem Magyarhonból írok, tehát nagy valószínűséggel Japanban ülök. Nem ment ám ez ilyen könnyen.
Szőul, Inchom reptér, vagy mi… check-in… PEti adja a papírjait. Magának nincs újrabelépési engedélye Japánba, se vízum, se repjegy tovább másik országba, így nem engednek felszállni. Na mondom… penisu… (aki tud picit Japánul, az tudja hogy ez hogy olvasandó) No de, engem sem olyan fából faragtak ám, hát akkor kezdjük el a „de a szerelem” „de ezt hadd a japánok döntsék már el Naritában” meg „mostakkormitévőlegyek”, „hiszen én egy ártatlan jófej emberke vagyok”. Végülis, fél óra alatt eljutottunk odáig, hogy felhívják páromat, aki amúgy éppen órán ül. Mondtam, mi van ha nem veszi fel? Hát akkor nem repülhetek Japánba. Ja, és akkor Korea nyakán maradok? Végülis… én is magamnál tartanám a bevándorlókat, csak mert Románia azt mondja.
No de fölvette, és kb 5 perc után: You can check in here please. Mert hogy párom felelősséget vállalt értem. Ennyi… a légitársaság félt felelősséget vállalni értem. Mondtam alapból nem hivatkoztam volna soha rájuk… bekaphatják. Nem érdekel hogy megy ez hivatalosan, de ha egy ótvar koszos pudvás csöves lennék, valami bantu faluból teszem azt, vagy valami kínai nyomornegyedből (itt mindkettőből elég sok van) akkor megértem… na sebaj, első lépcső meg volt.
Repülőn semmi izgi, egy turbulencián kívül, meg azon kívül, hogy késésben voltunk, és korábban érkeztünk meg… szóval a gép lelkét kihajtották. Amúgy itt Ázsiában elég aggresszíven szállnak fel. Mindig a gyomromban az agyam. Japán, Narita, bevándorlási akármi.
Kedves csinos lányka a bevándorlási tiszt, adom az útlevelem. Hmm hmm… repjegy kifelé? Nincs. De hát vízum sincsen. Igen, nem is tudtam hogy Sherlocknak volt japán dédunokája. Na, nem bunkózok, mert nagyon rendes volt, és ez a kérdés inkább amolyan, gondolkodási idő volt neki szerintem, vagy kötelező akármi. Törte a fejét hogy mi legyen. Kérdezte mi a szándékom. Mondtam, hogy házasodni óhajtunk párommal, csak hát parás megkérdezni a szüleit, és ezért várunk vele. Meg mondtam hogy nekem mások mondták, hogy ez a Koreába menés milyen jó ötlet, és akkor amikor visszajövök, majd kapok vízumot. Mert ugye megígénylem, és 3 hónap alatt bőven elkészül, és akkor már nem kell utazgatnom.
Hát hát… kérem használja a gépet. Ez egy IGEN volt^^ A gép pedig egy kis doboz, ujjlenyomathoz, meg fényképhez. Egyes emberek ezen miért akadnak ki… Amerikába nem megyek soha, kapják be, ott mindent rávernek az emberre, ellenben itt nem. Szóval, ennyit igazán megtehetek én is. A fényképezőgép nem igazán bírta a magasságomat, úghogy besüllyedtem picit neki. Aztán amikor készen voltunk, kezembe akadt a tárcám (jajj tök véletlenül) benne pár képpel párommal, mutattam is neki, hogy lám lám, itt van ám, tényleg van, és milyen cukika… Na, azonnal mosoly, vidámság, köszönet, mittomén. Úgyhogy, Japán hatóságokkal, akármilyen szigorúak a szabályaik, még mindig nagyon jó tapasztalataim vannak. Nagyon kedvesek, és próbálnak segíteni. Nem ragaszkodnak a szabályokhoz ezerrel, van személyes elbírálás, és nem negatív értelemben.
Bejutottam Japánba. Most készülök kicsit elmenni sétálni párommal, kifújni az idegeskedést. Később jönnek majd fényképes bejegyzések, nem sok kép, meg a fele Japánban készült, a vonatról, hogy lássatok többet ebből is.
Hehe… most meg akkor monetary küzdelem jön, de valahogy azt is megoldom^^
Végezetül (amolyan frissítésképp, mivel utólag írom eme pár sort), pár kép, így előre is: Az aluljáró, az a földalatti járat, ami Ueno állomásról (metró és JR (Japan Railway vagy mi)) vezet a Keisei járatokhoz, ami a Skyliner is, amivel én utaztam. (google-ban rá lehet keresni, Skyliner Tokyo, dob ki rá képet ha jól emlékszem, és nem, ez nem a Shinkanzen)
A szemeteses kép, a szobámban készűlt, Koreában, mikor is megérkeztem végre. Aki jól figyel, a kuka közepével egy magasságban, kicsit balra tőle, van egy pont. Az a pont, egy szép termetes csótány volt, akit két órán át megrűrtem, amíg lustálkodtam, de utána rövid távon véget vetettem pályafutásának. A szállás egyáltalán nem volt koszos, de itt a nagyvárosokban ez elég gyakori. Én lakomban is volt már egy, a füriben, de a hülye a lefolyóba menekült, onnan is jött azt hiszem, úgyhogy kapott egy adag lefolyótisztítót.
Utolsó kép pedig azt mutatja, hol íródott a blog az elmúlt pár napban, ékezetek nélkül. Kényelmesnek nem mondanám, de, azért bírtam:P