Ma két bejegyzés került fel! Olvasd el az elsőt ezen cikkecske alatt!
私は忘れない
Ezt a mondatot a múzeum vetítőterméből lestem. Egy azon mondatok egyike, amit el is tudtam olvasni és értettem is, főleg mivel a film végén, vagy hatszor elimsételte a narrátor.
„vátáksi vá vászurenáj”, azaz ne feldjük. Ne feledjük hogy kik, miért, mikor és hogyan adták az életüket. Ezt persze sokkal részletesebben taglalták, de egyenlőre korlátozott a japán tudásom, és nem kértem meg komámat, hogy fordítson már egy ilyen komoly dokumentumfilm alatt.
„vátáksi vá vászurenáj”, azaz ne feldjük. Ne feledjük hogy kik, miért, mikor és hogyan adták az életüket. Ezt persze sokkal részletesebben taglalták, de egyenlőre korlátozott a japán tudásom, és nem kértem meg komámat, hogy fordítson már egy ilyen komoly dokumentumfilm alatt.
遊就館
(jusukan)
Japán legrégebbi múzeuma, 1882-ben nyílt. A nevét sajnos nem igazán tudom mit jelent, vállalkozóbb kedvűek bemásolhatják egy kandzsi szótárba egyenként, de az nem biztos, hogy a tényleges jelentésre jövünk rá e módon. Sem a múzeumban, sem a hivatalos angol weboldalon nem találni róla bővebb adatot.
A múzeum, akárcsak a szentély, számtalan támadásnak van kitéve. Miközben jártam végig a múzeumot, és megtudtam, hogy mik miatt támadják a létesítményt, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. A mőzeum előcsarnoka ingyenesen látogatható, emléktárgyakat, könyveket és egyebeket lehet itt vásárolni, továbbá ki van állítva két ágyú, egy mozdony (a dél-ázsiai világháborús vasútvonalról, amit később a tai vasút használt, majd amikor kivonták a forgalomból, a veteránok összedobták rá a pénzt, rendbehozatták, és a múzeumnak adták, ugye, milyen piszkos mocskos szellemísége van ennek a múzeumnak?) és egy Micubisi (lol) A6M5 zéro szen, azaz a híres-hírhedt zéró. (amit sokan azonosítanak a kamikázéval, pedig az típustól független) A múzeum amúgy nem állami intézmény, hanem egy magán vállalkozás, magyarul a Japán állam, amikor támadják a múzeumot, jóformán semmit sem tesz. „Nem mi üzemeltetjük” és bumm. Nem, nem záratják be, nem vonják meg az engedélyt, hülyék lennének, a Japánok nagy része fel is hördülne. (van aki ugyan nem szimpatizál a múzeummal, de ezt nem igazán értem, főleg miután láttam az egészet)
A múzeum első szakasza egy rövid bemutatása a japán szellemnek, virtusnak, ha úgy tetszik. Miképpen gondolkodnak ők, és mi a japán katona, harcos számára a fontos. Szerény véleményem szerint, nagyjából ugyanaz mint EREDETILEG a magyar katonának.
Az épület kétszintes. A második szinten indul a „látogatás”. Itt található két vetítőterem, ahol mindenféle dokumentumfilmeket lehet látni. Egyet mi is megnéztünk, innen a címben található mondat. Japán veteránok mesélik el történeteiket, nővérek, árvák, stb. Továbbá bemutatják, mi vezetett a háborúhoz, mi volt azzal a hadüzenettel meg a részeg nagykövettel, továbbá ilyen apróságok, mint Pearl Harbour nem volt ám olyan meglepi. Nem véletlenül hajózott ki a két legkomolyabb amerikai anyahajó a támadás előtt nem sokkal a kikötőből… (és ugye az anyahajók sosem hajókáznak egyedül, mindig van legalább 2-3 kísérőhajójuk, most már egész kötelékek, akkor talán nem volt ekkora egy kötelék). Ez még érthető célpontja az amerikaiaknak, hiszen sosem szeretik, ha kiderül hazugságaikkal kapcsolatban a valóság. No de menjünk tovább, mert más nemzetek is támadják a múzeumot rendesen.
A következő terem, a japán hadászati művészetet mutatja be. Nem, nem harcművészet. Itt találhatóak mindenféle páncélok, a korai szamurájoktól a modern, puskás szamurájokig. Számtalan eredeti tárgy van kiállítva, kardok, dárdák, tőrök, sisakok, páncélok, említve a fontosabb uralkodókat, harcosokat, továbbá korabeli okiratokkal, iratokkal kiegészítve, amit a legtöbb japán sem tud elolvasni. Azonban kísérőm elég sokmindent el tudott, van előnye annak, ha az ember nem csak huszonévesekkel veszi magát körbe^^
Ezután áthaladunk a Médzsi „visszaállításon”, ami ugye a forradalom, mely megdöntötte a sógunátust, visszadta a császár kezébe a hatalmat, és elindította Japán korabeli modernizálását. Egy érdekesség: egy hajóra nagyjából 4-5 tucat japán fiatalt felpakoltak, és elküldték őket a világ minden fontosabb városába, hogy tanuljanak valamit a szakmájukhoz. Például volt aki Németországba a Krupp művekhez ment, volt aki Olaszországba építészetet tanulni. Ezek után hazatértek, és hihetetlen sebességgel elkezdtek felfejleszteni Japánt. Tényleg eszméletlen amúgy. A nyitás pedig még a sógunátus idején kezdődött, amikor is az amerikai Matthew Perry admirális négy fekete hajóval megérkezett Japán egyik kikötőjébe (Edo mellett, ma Tókió), és szárazon közölte, hogy sok ágyúja van, és kereskedni akar. A japánok a fekete hajókra azután a nyugati veszedelem egyik jelképeként gondoltak. Amerika után sorra érkeztek a hadihajók, kereskedelmi célokkal persze…
Ezek az egyezmények mind eg szállig kizsákmányolták Japánt, hiszen eléggé egyoldalúak voltak, ám a Médzsi korszakban ezeket a megállapodásokat felülbírálták, és újratárgyalták, egy akkor már modernizált Japán flottával a háttérben. Matthew Perry-ről számtalan gúnyrajz készült, érdekes módon, mindegyiken úgy fest, mint a világháborús zsidó-karikatúrákon.
Ezután a Szacuma lázadás, a Jaszukuni dzsindzsa alapításának története és egy terem, ami a császári családról szól, következik.
A következő terem a sinó-japán háborúról szól. A modernizálódó Japán bizony szeretett volna kereskedni más ázsiai államokkal is, és mivel Mandzsuria (Kelet-Kína, eredetileg nem is volt Kína része, ugyanúgy ahogy Belső-Mongólia is eredetileg Mongol, csak nem olyan trendi „free Manchuria” vagy „free Mongolia” polóban járkálni, mint „free Tibet”-ben.) szeretett volna önállósulni, Japán támogatta ebben. Ahogy Korea is felkérte Japánt, hogy verje le az északról támadó Kínaiakat. A koreaiak a japánokat mindig is barbárként kezelték, és csak eszköznek szánták őket, ám a japán sem hülye, és mivel úgyis délen szálltak partra, és északra kellett menjenek, hát beuralták az egész félszigetet. A koreai vezetők erősen elszámították magukat.
A japánok továbbá Taivanra is eljutottak, amiről érdekességképp meg kell említeni: Csang Kaj Sek Taivani számüzetéséig, Taivan bizony japánul beszélt, és köze sem volt Kínához. CSang Kaj Sek azonban fogta, és rájuk erőltette a kínai, mint hivatalos nyelv, bevezetését. Ennek hála, mostmár Kína, mint mindig is Kínai föld, követeli vissza Taivant. No itt jön a képbe, miért is utálják annyira, már alaphangon, a múzeumot és vele együtt a szentélyt az ázsiaiak. Érdekességképp, mivel sokan a Japánokat fölényeskedőnek tartják, a Japán seregben számtalan Koreai, Tai és egyéb hőst tisztelnek sajátjukként, számon tartva származásukat, és emléket állítva nekik ezen múzeumban is.
A múzeum, akárcsak a szentély, számtalan támadásnak van kitéve. Miközben jártam végig a múzeumot, és megtudtam, hogy mik miatt támadják a létesítményt, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. A mőzeum előcsarnoka ingyenesen látogatható, emléktárgyakat, könyveket és egyebeket lehet itt vásárolni, továbbá ki van állítva két ágyú, egy mozdony (a dél-ázsiai világháborús vasútvonalról, amit később a tai vasút használt, majd amikor kivonták a forgalomból, a veteránok összedobták rá a pénzt, rendbehozatták, és a múzeumnak adták, ugye, milyen piszkos mocskos szellemísége van ennek a múzeumnak?) és egy Micubisi (lol) A6M5 zéro szen, azaz a híres-hírhedt zéró. (amit sokan azonosítanak a kamikázéval, pedig az típustól független) A múzeum amúgy nem állami intézmény, hanem egy magán vállalkozás, magyarul a Japán állam, amikor támadják a múzeumot, jóformán semmit sem tesz. „Nem mi üzemeltetjük” és bumm. Nem, nem záratják be, nem vonják meg az engedélyt, hülyék lennének, a Japánok nagy része fel is hördülne. (van aki ugyan nem szimpatizál a múzeummal, de ezt nem igazán értem, főleg miután láttam az egészet)
A múzeum első szakasza egy rövid bemutatása a japán szellemnek, virtusnak, ha úgy tetszik. Miképpen gondolkodnak ők, és mi a japán katona, harcos számára a fontos. Szerény véleményem szerint, nagyjából ugyanaz mint EREDETILEG a magyar katonának.
Az épület kétszintes. A második szinten indul a „látogatás”. Itt található két vetítőterem, ahol mindenféle dokumentumfilmeket lehet látni. Egyet mi is megnéztünk, innen a címben található mondat. Japán veteránok mesélik el történeteiket, nővérek, árvák, stb. Továbbá bemutatják, mi vezetett a háborúhoz, mi volt azzal a hadüzenettel meg a részeg nagykövettel, továbbá ilyen apróságok, mint Pearl Harbour nem volt ám olyan meglepi. Nem véletlenül hajózott ki a két legkomolyabb amerikai anyahajó a támadás előtt nem sokkal a kikötőből… (és ugye az anyahajók sosem hajókáznak egyedül, mindig van legalább 2-3 kísérőhajójuk, most már egész kötelékek, akkor talán nem volt ekkora egy kötelék). Ez még érthető célpontja az amerikaiaknak, hiszen sosem szeretik, ha kiderül hazugságaikkal kapcsolatban a valóság. No de menjünk tovább, mert más nemzetek is támadják a múzeumot rendesen.
A következő terem, a japán hadászati művészetet mutatja be. Nem, nem harcművészet. Itt találhatóak mindenféle páncélok, a korai szamurájoktól a modern, puskás szamurájokig. Számtalan eredeti tárgy van kiállítva, kardok, dárdák, tőrök, sisakok, páncélok, említve a fontosabb uralkodókat, harcosokat, továbbá korabeli okiratokkal, iratokkal kiegészítve, amit a legtöbb japán sem tud elolvasni. Azonban kísérőm elég sokmindent el tudott, van előnye annak, ha az ember nem csak huszonévesekkel veszi magát körbe^^
Ezután áthaladunk a Médzsi „visszaállításon”, ami ugye a forradalom, mely megdöntötte a sógunátust, visszadta a császár kezébe a hatalmat, és elindította Japán korabeli modernizálását. Egy érdekesség: egy hajóra nagyjából 4-5 tucat japán fiatalt felpakoltak, és elküldték őket a világ minden fontosabb városába, hogy tanuljanak valamit a szakmájukhoz. Például volt aki Németországba a Krupp művekhez ment, volt aki Olaszországba építészetet tanulni. Ezek után hazatértek, és hihetetlen sebességgel elkezdtek felfejleszteni Japánt. Tényleg eszméletlen amúgy. A nyitás pedig még a sógunátus idején kezdődött, amikor is az amerikai Matthew Perry admirális négy fekete hajóval megérkezett Japán egyik kikötőjébe (Edo mellett, ma Tókió), és szárazon közölte, hogy sok ágyúja van, és kereskedni akar. A japánok a fekete hajókra azután a nyugati veszedelem egyik jelképeként gondoltak. Amerika után sorra érkeztek a hadihajók, kereskedelmi célokkal persze…
Ezek az egyezmények mind eg szállig kizsákmányolták Japánt, hiszen eléggé egyoldalúak voltak, ám a Médzsi korszakban ezeket a megállapodásokat felülbírálták, és újratárgyalták, egy akkor már modernizált Japán flottával a háttérben. Matthew Perry-ről számtalan gúnyrajz készült, érdekes módon, mindegyiken úgy fest, mint a világháborús zsidó-karikatúrákon.
Ezután a Szacuma lázadás, a Jaszukuni dzsindzsa alapításának története és egy terem, ami a császári családról szól, következik.
A következő terem a sinó-japán háborúról szól. A modernizálódó Japán bizony szeretett volna kereskedni más ázsiai államokkal is, és mivel Mandzsuria (Kelet-Kína, eredetileg nem is volt Kína része, ugyanúgy ahogy Belső-Mongólia is eredetileg Mongol, csak nem olyan trendi „free Manchuria” vagy „free Mongolia” polóban járkálni, mint „free Tibet”-ben.) szeretett volna önállósulni, Japán támogatta ebben. Ahogy Korea is felkérte Japánt, hogy verje le az északról támadó Kínaiakat. A koreaiak a japánokat mindig is barbárként kezelték, és csak eszköznek szánták őket, ám a japán sem hülye, és mivel úgyis délen szálltak partra, és északra kellett menjenek, hát beuralták az egész félszigetet. A koreai vezetők erősen elszámították magukat.
A japánok továbbá Taivanra is eljutottak, amiről érdekességképp meg kell említeni: Csang Kaj Sek Taivani számüzetéséig, Taivan bizony japánul beszélt, és köze sem volt Kínához. CSang Kaj Sek azonban fogta, és rájuk erőltette a kínai, mint hivatalos nyelv, bevezetését. Ennek hála, mostmár Kína, mint mindig is Kínai föld, követeli vissza Taivant. No itt jön a képbe, miért is utálják annyira, már alaphangon, a múzeumot és vele együtt a szentélyt az ázsiaiak. Érdekességképp, mivel sokan a Japánokat fölényeskedőnek tartják, a Japán seregben számtalan Koreai, Tai és egyéb hőst tisztelnek sajátjukként, számon tartva származásukat, és emléket állítva nekik ezen múzeumban is.
Már ez is nagyon hosszú, és még a felénél sem járok, következzen később a folytatás, szavam ne feledjem.
Legutóbbi hozzászólások