Jusukan II.

A következő terem, az Orosz-Japán háborút mutatja be. Az ezt megelőző öt év eseményeit, a kitörés okait, a háború lezajlását, mindezt archiv felvételekkel kiegészítve, egy hatalmas kivetítőn, továbbá a győzelmet ünneplő újságcikekkel, és az Uenóban emelt emlékmű másával. Mindenféle egyenruhák, fegyverek, térképek, használati tárgyak, hadműveleti térképek… ami szem-szájnak ingere.
A következő terem még mindig foglalkozik kicsit az oroszokkal folytatott háborúval, de javarészt a „Madzsúria incidenssel” és az arról szóló anyagokkal van tele. Az oroszokkal folytatott háború során, Japán egyre inkább el kezdett érdeklődni Mandzsúria iránt, főleg mivel az függetlenedni szeretett volna Kínától. (Amúgy a mandzsuk nyelve ugyanolyan ragozós, mint a japán, vagy a magyar.)
A következő teremben a múzeumot „befogadó” szentély szertartásairól esik szó, hogyan emlékeznek meg a hősökről, milyen körmeneteket tartanak, illetve a körmeneteknél használatos tárgyak, ruhák, szentélyek vannak itt kiállítva. (ugye van a „nagy” szentély, az épület, nem, nem templom, és vannak ezek a kis mobil szentélyek, amiket páran a vállukra kapnak, és úgy hordják körbe körmenetkor) Vannak továbbá képek régi megemlékezésekről, például háborús császári látogatásról.
Ezután a Kína-incidens terem következik. Japán egységek voltak elég sok helyen Kínában, még a pár évtizeddel ezelőtti háborúskodások miatt, és a Kínaiak elkezdtek mozgolódni, rajtaütésszerűen itt-ott megtámadták a helyőrségeket. Mind emellett Japán a Szovjet-únióval is hadban állt ekkor már, nem komolyan, hadüzenet nélkül, de voltak határmenti viták, összetűzések, ám az oroszok még emlékeztek csúfos vereségükre. (Amikor a Japánok az egész Balkán-flottát a tenger fenekére küldték jóformán, és péppé verték a szárazföldi orosz csapatokat is)
Itt megjegyezném, hogy a kínai és egyéb más ázsiai mocskolódás, na meg amerikai beszólások, hogy a japánok így meg úgy lekezelték a többi népet… hogy is mondjam… mindenki magából indul ki: az amerikaiak sárga őrülteknek festették le őket, míg a kínaiak köztudottan (a kóreaiakkal egyetemben) buta barbároknak tekintették a japánokat. Teszik ezt mind a mai napig, és ahol lehet, támadják őket. No, a japánok meg, fogták, és amikor (kóreai felkérésre!!) behatoltak kínába a sino-japán háború során, egyenlő jogokat biztosítottak minden kínai, kóreai és egyéb embernek, ami odáig elment, hogy a legtöbb korabeli kínai vezető és művész, bizony japán egyetemen végzett. Lám-lám. Ezekről van is egy szép lista. Ismét egy ok, amiért mindenki leugatja ezt a múzeumot, ismét némi igazat tár a látogató elé. Ránk is ránk férne egy ilyen, pl. a Horthyt lenácizó-fasisztázó őrülteknek, akik lusták utánaolvasni, hogy ha ő nincs, nem 44-ben (a német megszállást követően) kezdődnek a deportálások, hanem jóval korábban. Csak ugye nálunk a hazafiasság és a nácizmus közé egyenlőségjelent szoktak vonni. Nagyon okosan ugye…
Ezután a „Nagy Kelet-Ázsiai Háború” termei következnek. Igen, ez a második világháború, itt így hívják. Ez az, amit Amerika kiprovokált (nem, Pearl Harbour nem az első, hanem az utolsó lépés volt, amit számtalan eszement gazdasági és egyéb korlátozás előzött meg, amik egyszerűen ellehetetlenítették Japánt, pl. korlátozva volt a kőolaj import, illetve fel kellett volna adják Mandzsúriát, ahol nekik hála rend és fegyelem, és NORMÁLIS élet volt, nem úgy mint a nyomorba dőlt Kína többi részén. Hozzáteszem, Mandzsúria sosem volt igazán Kínai. Mao tett is erről, miután rátette a kezét Kínára, kiírtotta a mandzsuk javát…
Pearl Harbour-ról amúgy tudtak az amerikaiak, mint már írtam vala, ki is vonták a flottájuk legértékesebb részeit, ám nem akartak feltűnően elvonulni, úgyhogy a személyzetet nem tájékoztatták, meg is lett a drámai aljas támadás, ami kemény 2500 amerikai matróz és egyéb személyzet életét követelte, és amit később feljogosította Amerikát a tókiói lakosság elevenen történő elégetéséhez, illetve két város le-atombombázásához. Az első terem (és ez már az első emelet, az eddigi termek a második emeleten voltak) a háborúhoz vezető tárgyalásokat, terveket és magát Pearl Harbourt mutatja be. Na meg azt, hogy a japán nagykövet este jól beseggelt, és nem tudott gépelni, ezért egy napot késett a hadüzenettel, minek hála rákenték Japánra az aljas jelzőt, holott, mint már említettük, az amerikai vezérkar bizony teljesen pontosan tudta, hogy hol és mikor lesz támadás.
A következő terem Guadalcanal-t mutatja be, katonák jegyzeteivel, tárgyakkal, térképekkel, a hadműveletek részletes leírásával, no meg természetesen az anyaországi eseményekkel.
A harmadik teremben az egyre erősödő amerikai támadást mutatják be.
A negyedik terem Iwo-Jimáról, Okinawáról és a két atombombáról szól. Ez egy elég durva terem… már csak az amerikaiak által elkövetett borzalmak miatt is.
Ugyan Augusztus 15-én Japán letette a fegyvert, ezután a Szovjetunio megtámadta Mandzsúriát. 600.000 japán katonát deportáltak Szibériába. Természetesen ezt pl. a discovery channel embertelen hősi tettnek, és hihetetlen megoldásnak tulajdonítja, a transz-szibériai vasúton szállítottak ugyanus közel egy millió katonák keletre a szovjetek, amit egy héttel a fegyverletétel előtt indítottak meg. aha, kár hogy utána… Mindegy. Ismerünk ugye ilyet, amikor az első világháború után, az általunk legyőzött szerb és román seregek budapestig nyomultak. Hála egy kommunista hősnek, aki parancsba adta a katonáknak, hogy tegyék le a fegyvert és jöjjenek haza, az ellenség meg felvette, és jött utánuk. Ennek a hősnek most szobra van. Mert megérdemli.
Japánban nem tabu a szibériai fogság témája, a számtalan civil áldozatra való megemlékezés, az elvesztett területek (pl a Kuril sziget), melyek mindig is Japán részei voltak (nem Mandzsúriáról beszélek), itt ez nem nácizmus, hanem hazaszeretet, büszkeség, nemzeti összetartás.

A múzeumnak lényegébe véve itt vége is van, bár még van pár terem, de ott nincsen kiállítás, van egy hatalmas terem, ahol tank, ágyú, mini-tengeralattjáró, torpedó meg repülők vannak kiállítva, aztán ennyi.