マドゥダーク梨英　avagy Madudák Rie

Jelentem alássan, a mai nap folyamán, a helyi kerületi okmányirodában házasságunk megköttetett, ezennel házastársakká léptünk elő.
Képek az új lakásról majd hamarosan lesznek, meg rendes blogbejegyzés is, de most este tíz van, mosok, és reggel pedig kelek és robogok melóba, úgyhogy nem nagyon tudok írni.
A lényeg, hogy az új kecó nagyon jó és szép, hála a szülőknek, papírforma szerint már házasok is vagyunk, hamarosan már intézem az új vízumot is, ami elég fontos, de még arra sincs időm. Két lakást kell szimultán kitakarítanom, az egyiket azért, hogy legyen hova költöznöm, a másikat pedig azért, hogy lehetőleg ne vonjanak le pénzt a letétből amit befizettem a régi lakásnál, takarítás címszóval.
Zajlik az élet ezerrel, csak bírjam tartani a sebességet amit diktál. Az új lakás amúgy nagyon tuti, jó környéken is van, és katasztrófa esetére riasztógombbal is el van látva. Ez tűz és/vagy földrengés esetén használandó. Nem tudom mit segít ha megnyomon, elvégre vagy 500 lakásban van csak abban az épületben, és szerintem nem nyomnak mindenkinek az ablaka alá egy létrát, hogy na gyere, főleg nem a tizediken. Gondolom arra jó, hogy a japánok megnyugodjanak, ez is egy óvintézkedés, ami elengedhetetlen, de amúgy igazából nem sokat ér. Ennyi erővel nyögdécselhetnénk is a romok alatt, ha meg nem dőlt össze a ház, és nem égtünk szénné, akkor minek a gomb. Ha meg előbbi megtörtént, akkor a gombnyomás után úgy sem vártunk sokáig, és nem azért mert türelmetlenek vagyunk. No de viccet félretéve, van ilyen piros gombunk, csak rakétát nem lehet vele indítani.