Igen, még mindig beteg vagyok, párommal együtt. Amennyiben ez nem változik holnapig, nem megyek be dolgozni, helyette a háziorvosomhoz ugrom el.
Munkaügyben, valamikor 16-án lesz egy meghallgatásom az említett számítástechnikai cégnél.
Betegség letudva, jöjjön hát a hülyeség, amiből a rendőrség is fakadt.
Tegnap járt nálunk egy biztosítós emberke, a sony life-tól. Drága Hibikinek ugyanis kell oktatási biztosítás. Nem kötelező, de azért jó ha van. Mivel jár ez?
Havonta kb. 8000yent kell befizetni. Mikor általános iskolás lesz, kap 90.000yent, mikor középiskolás lesz, még kilencvenet, végül egyetem előtt kap 300.000yent. Ezek a pénzek bizony jól jönnek, de szerintem ezért még nem érné meg, mert azért ennél többet fizetünk be, így meg aztán, itthon is gyújthetnénk a pénzt.
DE, mégis megéri, mégpedig azért mert. Mert ha valakinek a kocsiját eltalálja drága egyetlen gyermekünk kökemény bőrfocija, akkor ez a biztosítás az okozott kárt is állja.
Vannak más juttatások is, de ez az alap, hogy a gyerek által okozott kárt kifizeti a biztosító, továbbá iskolakezdéskor kap a gyerek némi pénzt.
No, viszont az én életbiztosításomról is szó esett, mint egyetlen dolgozó családtag. Igen ám, de asztmás vagyok, és azt a biztosítók nem szeretik, eléggé megdobja az árát. Nem is tudtam, hogy az asztma ilyen sokat ér! Fizessen már nekem is valaki érte… Azonban az ürge említette az „alien card”-omat, én meg bőszen elő akartam volt kapni, ám de ez az előkapás akadályba ütközött. A kártya nem volt a helyén, az útlevelemben. Sem a táskámban, sem a tárcámban, sem sehol máshol. Errefel, elmentem bejelenteni a rendőrségen, hogy eltűnt az azonosításomat szolgáló kártyám.
Ezután hazajöttem, majd indultam volna megint el, menni az okmányirodába, új kártyát kérvényezni. No de, indulás előtt, visszafordultam, mondom megnézem az öltönyt, hátha abban van. Ugye volt az a fényképezés, ahova a pénztárcámat nem vittem el, tehát kivettem a kártyámat talán, és csak azt vittem magammal. Valami azért legyen nálam ugye.
Sok reményt nem fűztem már hozzá, de levettem a cipőmet, betrappoltam a szobá”m”ba és elkezdtem matatni az öltönyöm zsebében.
HOPP!
Mégsem hagytam el a kártyát^^
A rendőrségre visszamentem, vittem nekik két kávét, ilyen autómatásat. Igen, „ilyen” autómatásat, mint nálunk az italautómaták. Mondtam, hogy hülye vagyok, meg nagyon szépen köszönöm a segítséget és tessék, kávé, igyék.
Persze még egy telefonszámot fel kell hívnom, bediktálni a bejelentésem számát, és jelezni, hogy a kártya meglett, köszönjük szépen.
A rendőrök tényleg nagyon rendesek voltak. Én attól tartottam, hogy na majd „ilyen fontos okiratot elhagyni? hú hallod, ennyire hülye vagy?” és egyéb kedves megjegyzéseket vágnak a fejemhez. Ehhez képest, mintha egy vendég lennék, aki egy drága étterembe tért be. Azonnal széket toltak a fenekem alá, próbáltak angolul is beszélni néha, mosolyogtak, főleg mikor végül teljesen mellőztük az angol nyelvet, és komolyan nagyon kedvesek voltak.
Vajon miért gondoltam én arra, hogy a rendőr, aki a népet szolgálja, biztonságérzetet kell, hogy adjon, majd jól leugat, meg lekezel? Vajon miért…
2 comments
hmm… Így vágod már a nyelvet? :] (mondjuk ha ott él az ember, csak ragad valami ^^ )
Annyit mondtam, hogy van ez a gaikokujin card, ami volt nekem, de már nincs. Nem találom. Ebből már tudták mi a dolguk. Én meg kedvesen mosolyogva tettem amit mondtak. Válaszoltam a kérdéseikre, mikor láttam utoljára, milyen útvonalon megyek munkába, stb.
Amúgy még egy érdekesség, a kártya hiánya miatt, nem vagyok azonosítható hivatalosan, csak egy vízumos útlevelem van, ami hosszú távon nem elég, kötelező a kártya is. Mégsem ugrottak nekem, h azonosítsam magamat meg minden. Nincs kártya? Volt? Elhagyta? No akkor ezt és ezt kitöltjük, kap egy ügyszámot, és csókolom.