Vízum és képek

Vegyük szépen sorra a dolgokat.
Első legyen Hibiki, és az oltás-sorozat amit ma kapott. Amolyan bélyegzős, pecsétes, vagy miféle oltás, kilenc szúrásnyom a vállacskáján. Természetesen ordított, mint a fába szorult féreg, de én nem lehettem jelen, úgyhogy csak elbeszélésből ismerem a történteket.
Az első képen oltásra vár Hibiki, ezért is pucérkodik. Mellette egy kis srác van, nem tudjuk ő miért van felöltözve, de ez lényegtelen. A doki megdícsérte páromat, hogy Hibi jól karban van tartva, Rie örömmel nyugtázta az orvos megállapítását.

A további négy képen pedig kis családocskánk látható, amint újabb purikura akciót hajtottunk végre, a közeli Jusco áruházban (dzsászkó:D).
Olcsó volt, 400yen (5-600 yenesekhez képest, ráadásul itt öt képet küldhettünk el magunknak email címre, nem csak kettőt), és egész jók lettek a képek is.

Végül jöjjön a vízumos kérdés, vagyis inkább témakör. Ma bekerült a dependent, avagy spousal visa az útlevelembe, 2012-ig érvényes, azaz három évre szól. Akkor pedig permanent resident státuszt kapok majd. Amolyan letelepedési akármi. Akkor jár majd le az útlevelem is, úgyhogy ez majd megint egy szép menet lesz, de most három évig nyugi, remélhetőleg. Úgyhogy durrogjanak a pezsgős üvegek, visítsanak a tűzijáték rakéták (meg a szomszéd asszony macskái) és mindenki vonuljon az utcára dobpergés mellett éljenezni a mai napot. Minden elismerésem a japán ügyintézésé, mert gyorsabban reagáltak az én leveleimre, mint én az övéikre. Szinte posta-fordultával küldték a hiányzó anyagok listáját, illetve az értesítőt a bélyegző átvételéről. Mindezt 4.000 yenért, ami a nagykövetség, vagyis a magyar állam-bácsi jó 30.000 yenes akciójához képest aprópénz. Igaz engem ez is hazavágott most, fizu előtti utolsó héten:P Ez van, ez a hónap gyenge volt, a következő is az lesz, mert ma az ügyintézés kedvéért ki kellett vennem megint egy szabit. Ebben a hónapban ez a második, hiszen kellett már mennem okmányirodába is, mivel a munkahelyem meg messze van, nem nagyon tudok már rendesen beérni, pl. fél napra. Legfeljebb az utolsó egy-két órára, ami már nem oszt, nem szoroz (főleg, hogy többet utazom mint amennyit bent lennék).

Mára talán ennyi, kicsit lepihenek végre én is, hat napot dolgoztam, tegnap párom rángatott el ide-oda, mert ő meg ugye unatkozik (bár minden házimunkát hibátlanul elvégez) a saját elmondása szerint. Magyarul én most hulla vagyok, de kicsit animézgatni fogok, mert már hiányzik és amúgyis, legalább gyakorlom a japánt^^