Blogtali és képözön

Képek vége. A születésnapos képeken feltűnik párom édesapja, aki egy hetet kórházban törtött, mert valami súlyos kór betámadta az arcát, éppen szabadulása másnapját láthatjátok. A színes feliratot én készítettem színes papírbol. A tortát párom édesanyja szerezte be, Hibikit pedig párom öltöztette.
Más hozzáfűznivalóm nincsen. Képek, szabad nézegetni, kérdezgetni.
Felhívás és értesítés:

Kedves olvasók, mindenki!

blogtali lesz, még mikor azt nem tudom, de helyszíne már alakulni látszik.
Egyenlőre Budapest, és ha jól gondolom, Óbuda a helyszín.

Centerentola volt olyan rendes és már utána is járt picit a dolgoknak.

Azt hiszem először dátumot kell kitűzni, amihez nekem is kicsitz gondolkodnom kéne, ami egy két hét még kb. Amint megvan a dátum, ki fogok tenni egy szavazási lehetőséget a blogra, mégpedig ki jönne a találkozóra és ki nem.
Tudom, hogy vannak Budapesten kívüli olvasók is, sajnos nekik nehezebb lesz eljönni a találkozóra, mivel szinte biztosan Budapesten lesz. Azonban aki tud, jöjjön el, talán megéri.
Amit szeretnék, hogy lehetőleg ne legyen nagyon fizetős a hely ahol a találkozó lenne, még csak terem sem kell, eldől mennyien jönnek, és akár egy csendesebb vendéglőbe is beülhetünk, hiszen a folyamatos italfogyasztás biztosítva lesz (üdítő, stb).
Ötleteket várok szeretettel. A lényeg, hogy ha konnektor lenne, az előnyös lenne, mivel akkor tudnék ezt azt mutatni a laptopomon, és lehetne végre élőben kérdezni minket.

Egyenlőre talán ennyi, ötleteket várok, többek között az oldalt található email címre, vagy ide kommentben. Jelzem, általában csak az utolsó két bejegyzés kommentjeit olvasom, tudom lustaság meg minden, de időm így engedi.

6 comments

Skip to comment form

  1. Sziasztok! Üdvözlök mindenkit!
    Hihetetlen, hogy még csak 1 éves, akarom mondani a képeken legalább 2-nek nézném. 🙂 Apuka beszél hozzá magyarul is? Aztán a blogtalálkozón ám szavalja el az anyám tyúkját! 😀
    Igyekszem úgy tervezni, hogy akkor másszak fel én is Bp-re, amikor a blogt. lesz.
    Tisztelettel és szeretettel.

    • Pejho on 2009-10-29 at 07:13
    • Válasz

    Szia Peti!

    A párommal mindig várjuk az újabb bejegyzéseidet innen Gyömrőről. Érdekes olvasni arról, hogy mikben különbözik az élet a hazaitól.
    Olyan nagy lett a kisfiad és olyan szép! Köszönjük a képeket! És Rie is milyen csinos (mondjuk mindig az).
    A rágó reklámot is köszönöm! A gyerekeim egyik kedvence lett.
    Nagyon sok boldogságot kívánunk nektek!

  2. Szia!

    Olyan jó nézni titeket a képeken! Nagyon szép család vagytok. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan eltelt az az egy év is…
    Én is sok boldogságot kívánok nektek, és majd jó utat Magyarországra!

    U.i: nagyon köszönöm a segítségedet a házassággal kapcsolatban. Nagyon hasznos volt. Lassan bár, de úgy néz ki hamarosan összejön:)

    Üdv,

    Edit

    • Tomib on 2009-10-29 at 18:20
    • Válasz

    Kicsi a világ Pejho… Én Maglódon lakom 🙂
    A hely és lélekszám függvényében lehet viszek majd rakott palacsintát (diós, túrós,lekváros összeállításban).
    Majd meglátjuk O_o

    • Cenerentola on 2009-11-02 at 05:05
    • Válasz

    Szia Péter!

    Tényleg csodaszép nagy baba Hibiki! Csodálom a párodat hogy még a babahordozóval tudja vinni!
    (Nekem már kivan a hátam Marcitól…)
    A blogtalival kapcsolatban: nézzünk III. kerületi beülős helyeket, éttermeket?
    Üdv:
    B

    • desperate-angel on 2009-11-04 at 02:12
    • Válasz

    Wááá hihetetlenül aranyosak a képek Rie pedig gyönyörű 😀 Tényleg szép család vagytok. :))
    お誕生日おめでとうひびきくん!!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.


× egy = 8

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .