Vége van a rendezvénynek. Nem volt olyan vészes, de két nap alatt mindenem elkezdett sajogni. Ugyanakkor, a standunknál kiállított pár másik cég is, és kiderült, hogy egyiküknél dolgozik egy magyar mérnök, akivel másnap el is mentünk együtt ebédelni. Mondanom sem kell, milyen jólesett magyarul beszélgetni picit.
Párom éppen óvodás találkozón volt, a régi oviscsoportjával, meg Hibikivel, most pedig hozzák nekem Hibikit, mert barátnőjével még elmennek vacsizni. Lehet én is elmegyek velük, nem tudom. Meglátjuk.
Ma olyan naplementét láttam, hogy a lélegzetem elállt, de képet nem készítettem, mert elállt a lélegzetem ugye. A lényeg, hogy mint erős viharnál, olyan mély és sötét felhő borította az égboltot, de valahol szakadozott már, és mögötte még pont el lehetett csípni a vörösen izzó napot, amint nyugovóra tér. Ez még nem is lenne olyan nagy szám, de maga a napkorong, olyan hatalmas volt… Tényleg nem láttam még ilyet. Most sem igazán értem, mert eddig csak filmekben láttam ehhez foghatót, itt meg hopp,kb. öt percig látható volt élőben is.
Remélem nem utoljára láttam, mert jó lenne meg is örökíteni, nem csak bámulni.
Most pedig rohannom kell, Hibikit átvenni.
2 comments
akkor japán nem hiába a felkelő nap országa- eddig nem gondoltam bele ennek lehet egy természeti ,gyakorlati magyarázata. Küld majd a fotót ha sikerül lencsevégra kapnod, nagyon érdekes lesz.
persze hülyeség. miért lenne épp ott nagyobb a nap mint másutt