Csillag születik

Hibiki Csütörtökön fényképeszkedni volt. Mégpedig felkérésre, egy Chubby gang nevű márka katalógusához.
Két képen felbukkan egy kislány is, ő volt az egyetlen baba Hibikin kívül. Kisfiamnak nem is kellett több.
A képek el vannak mosódva, mert bárhogy próbálkoztam a kameránkkal, a stúdió nem erre volt kitalálva, meg kisfiam örökmozgóssága sem, de remélem azért némileg élvezhetőek a képek.

Érkezésünk után közel két órát várattak minket, ami egy kisgyereknél, vagyis babánál nem igen nyerő. Sétálgattam Hibikivel az utcán, játszottunk italautómatával, de csak elfáradt a kis lurkó és mire behívtak, már bizony nagyon nyűgös lett. Az apukája is.
Sebaj, jön a rivaldafény! Hibikit felöltöztettük az első kollekcióba (a kettő közül) és irány a terem. Mondanom sem kell, kis kaszanovánkat már az első pillanattól kezdve letámadták a személyzet tagjai, még a fényképész srác is, aki később még egy puszit is kapott tőle. Na de, hisztis lurkónk a teremben még nyűgös volt, egészen addig amíg az első vaku villogás el nem kezdődött.
Ekkor hirtelen fagyás, helyzet-felmérés majd pedig felismerés, majd sikoltozás, mosoly, pózolás és be nem álló gagyogás kezdődött. A fotósok meg lelkesen csattogtattak.
Igen ám, de a babának kalap is kell. Az első kalap még megmaradt a fején néha, de a baseball sapka már nem. Ekkor többen ugyanolyan sapkát húztak a fejükre és mondták kisfiamnak, hogy nézd, rajtunk is ugyanolyan sapka van, te se vedd le. A gyerek viszont csak akkor utánozza a felnőttet, amikor nem kérik rá, ugye. Sebaj, azért így is sikerült egy-két pillanat erejéig elkapni sapkában.
Igen ám, de volt ugye egy kislány is. Ő valahogyan háttérbe szorult. Amikor sapkát adtak rá, az anyukája győzködte, hogy esik most az eső és sapka kell. Anyuka egyedül győzködte. Ekkor éreztem magam először igazán kényelmetlenül, mert míg a kislánnyal az anyukája egyedül küzdött, addig mi Hibikinek a közelébe sem jutottunk, mert mindenki vele foglalkozott. Táncoltak, énekeltek neki, a fotós hagyta, hogy az i-phone-jával játszon, sapkát húztak mindannyian a kedvéért és még sorolhatnám. sőt a nagyobb gyerekek (két fiú és két lány) anyukái is végignézték Hibiki „szereplését”. Azonban mikor Hibiki végzett és csak a kislány maradt a teremben, mindegyik anyuka és a stáb nagyja is elhagyta a termet. Sajnos érezni is lehetett a kislány anyukáján, hogy nem tetszik neki a helyzet, de ezzel Hibikinél sajnos szembe kell néznünk, mert nagyon előadja magát. Rohangál fel s alá, magyaráz megállás nélkül, mindenkivel haverkodik, mindent kíváncsian megnéz, megbütyköl (még a stúdió zenéjét is leállította, egymaga) és mindezt széles mosollyal. A kislány pedig anyukája mögé bújva várt, néha kicsit előjött Hibiki után, sőt simogatta Hibikit, aki cserebe adott neki egy kisautót.
Lényeg a lényeg, Hibikinek ey már a negyedik fotózása volt, és Hétfőn megy megint egyre.

En meg mobil szolgáltatót váltottam, beléptem páromék családi csomagjába, így ingyen hívhatom páromat és anyósomékat. No meg ezzel járt eg Xperia telefon is. Meg egy förmedvény havidíj, de az nem a készülék miatt. A készülék olcsóbb mint a legtöbb japán mobil.

Most lépek szundizni, mert későre jár.

1 comments

    • DarkJedi on 2010-05-17 at 19:00
    • Válasz

    Nagy Casanova lesz a srácból…..

    Sok japán lány fogja még ot megsimogatni szerintem 😀

    Csak azt tanítsd meg neki, hogy ne adjon kocsit mindegyikuknek XD

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.


7 × három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .