四つ

18:07. Na ma korán jutok blog íráshoz. Riének ma és holnap nincs sulija, viszont este melózik, szóval szabadok a délutánjaim úgymond. Ma sikerüölt felkelnem hétkor, le is vittem a szemetet, el is vitték rendjén. Utána összeraktam magam, és röhögtem egy sort a rosszpcjatekok blogon. (most meg azon gondolkodom hogy kinyírjam-e ezt a gyökér franciát, aki a szaros francia metálzenéjét hallgatja már délután egy óta kb…) Kilenckor, óramű pontossággal megérkezett Rie, hogy segítsen megtalálni a nagykövetséget. (utcanevek nélkül nem olyan könnyű ám a tájékozódás:P)

Amikor elindultunk, csináltam pár képet a környékről. De mielőtt elindultunk volna, tusolás után, valami kis szundit találtam az ágyamban, így jár az aki elszokott a koránkeléstől^^

No akkor jöjjön a környék. Készüljetek fel, rohadt zsúfolt környék… csoda, hogy VAN EMBER a képeken. Jó oké, ez tényleg nem jellemző a városra, szerencsém van ilyen szempontból.
Első kép: ahol a fehér kisteherkocsi áll, ott kell jobbra bekanyarodni, és ott van a picike ház amiben a még kissebb lakásom van.
Következő kép ugyanonnan készült, csak másik irányba. Az a kék kocsi a forgalom.

A kék kocsi után sétálgatva, eme aprócska hídra érkezünk. Alatta egy folyó… tisztasága a Dunáéval vetekszik, csak betonpartja van, más nincs, és nem is valami nagy. Részemről csatorna. Nem, nem nagyképű vagyok, csak ránézésre az nem víz.
A híd végéről még egy kép arról amerre be kell menni a városba. Körülbelül 10 perc gyalog az állomás. (門前仲町-MonzenNakachou) Innen egyenes járat visz Shinjuku (新宿), Ueno (上野) illetve (東京) állomásokra. Továbbá a nagykövetséghez is, ami Akabanebash (赤羽橋) állomás közelében van. Rie ide járt középiskolába, úgyhogy elég jól ismeri szerencsére a környéket. Ez már belváros a javából, legalábbis az állomás környékén.

Az aluljáróból felérve a Tokyo Tower fogad. Olyan mint az Eiffel, csak ez színes, és újabb. Végülis érdekesebb, csak nem verik rá annyira a mellüket. Náluk más is van ami érdekes:D
Ahogy sétálgattunk a követség felé, csináltam még pár képet a környékről.

Forgalmas kereszteződés. Hangsúlyozom: forgalmas. Ebben a városban én még nem láttam olyan durva forgalmat, mint Pesten. Jut eszembe… itt van elkerülő út, vagyis autópálya! Bakker… hogy ilyen csuda furmányosak ezek a Japánok! Nem várnak jó 17 évet egy kurva elkerülőszakasz megépítésével! Nem is tudom hogy csinálják! Biztos csak ilyen fejlett robotos technikákkal megy ez!

Ebben a városban nappal több mint 20.000.000!!! ember fordul meg. Látzsik ez a városon? A kétmillás Bp-hez képest ez kísértetváros. Miért? Nem is tudom… talán mert:
1: nem három és FÉL metróvonaluk van.
2: nem tudom egy kezemen megszámolni a helyi érdekű vasutakat
3: elkerülő utak, illetve emelt gyorsforgalmi utak
Summa summárum: tisztább levegő, kevésbé zsúfolt város, gyorsabb közlekedés, kényelmesebb élet, pezsgőbb gazdaság. Ehhez rohadtul nem kell diploma… ezt látom a két szememmel.
Mi az a rejtélyes módi ami ezt itt lehetővé teszi? Itt nem úgy teremtenek pénzt hogy emelik az adókat, hanem hogy nem lopnak annyit. Jééé! Ilyen is létezik? Lehet hogy az nem normális ami otthon megy? Öröm lesz itt dolgozni, mert itt az adómból van amit viszont is látok! Jó utakat, tiszta várost, stb.
Na de vissza a városhoz, elnézést a kitérő miatt, csak amikor az ember látja a kontrasztot… aki járt már itt az megérti.
Pici hátsó utcácska. Sok zöld, tiszta utca, stb. Visszafelejövet is erre mentünk, volt egy kék overálos (én így fogom írni, nem érdekel hogy kell…) alak, aki a legapróbb szemetet is felszedte hófehér kesztyűben. Itt még a kukásnak is van stílusa… jó szar poén volt.
Fotóztam még ezeket a házakat. Szerintem tök viccesek, és elég sok van belőlük. Mindenféle alakok, színek, halál semmi összkép, egymásra pakolva. De legalább mókás^^

Képek ennyi, mert megérkeztünk nem sokkal utána a követségre.
Nagykövetség. Két ember van a portán. Egy japán férfi és egy nő. A férfi (legyen inkább bácsi), a fal mellett áll, valamit pötyög. Ezt csinálta végig. Ott voltam jó fél órát, áll és pötyög. Mit, azt nem tudom, takarta egy fal. Furi volt. A nő beszél angolul, természetesen japánul, és pár szót magyarul. Nos, a történethez hozzátartozik, mint előzmény, hogy:
Mielőtt ideutaztam volna, nagypapám bemutatott egy régi tanítványának (nagypapám tanár, majd iskolaigazgató volt Csillaghegyen, nem is akármilyen ám!!), aki a konzulátuson dolgozott, édesapja pedig, ha jól emlékszem, nagykövet volt. A lényeg hogy kaptam a volt tanítványtól egy nevet, hogy őt keressem meg, és mondjam hogy a nagypapám tanította őt meg minden. No, a portán a hölgy volt az, akit én kerestem, mint ez hamar ki is derült. Nagyon megörült nekem, tetszett neki hogy a nagypapám tanította … nevezzük Konzul san-nak (nem szeretnék itt senkit sem megnevezni), szóval hogy a nagypapám tanította anno a Konzul-sant. Elmondtam neki mi a helyzet, hogy munkát keresek, hogy egy hete vagyok itt, stb. Azonnal elkezdett ezen pörögni^^. (jujj, mielőtt elfeledem, és tudom, hogy fél perc és elfelejtem: édesanyám olvassa a blogot, és felolvassa nagyiméknak is remélem. Szóval: nagypapa! nagyon szépen köszönöm!)
Nos. Első lépésként elkérte Rie email címét, na megy az enyIMÉT is. Tudom ez csúnya így, de olyan mókás^^ aztán megadta ő is, mind a hivatalosat, mind a privát emai címét. WOA! eleredt az eső, durva^^NAGYON DURVA:D LOL!!! Na enyhült is, de ahogy ez rákezdett… elnézést, de ez meglepett. Nem tetőtérben lakom, és függőlegesen esett az eső, mégis olyan gyorsan és olyan sok… na ja, ez itt esős évszak elvileg. Ha jól tudom:P
Tehát: Megvolt az elektromos levelezési-cím csere:D Megadta a telefonszámát egy társaság vezetőjének (Japán-Magyar baráti társaság azt hiszem) aki egyben egy számítástehcnikai cégnek dolgozik, hátha tud segíteni, továbbá azt mondta még van ötlete, azt is megírja majd. Nagyon szeretne segíteni, és nagyon aranyos volt. Riét japánul kikérdezte rólunk, sokat nem értettem, csak a kekkonshita volt ami kicsengett^^
Azt is mondta hogy a konzulátuson … valakivel beszéljek, elfelejtettem:P De megkérem írja meg mailben a nevét, kérjek attól az embertől időpontot, és ő segít papírokat intézni. (pl. külföldi regisztrációs kártya, ezzel tudok mobilra szert tenni). Valami idősebb japán bácsival is beszélt míg ott voltunk, mert éppen valami dolga akadt, és bepottyant a bácsi is. Mondta neki hogy a Konzul-sant tanította nagypapám meg minden, ott hajlongott a bácsi^^Szóval, jó volt nagyon. Remélem ebből lesz valami, jó lenne^^
Utána visszamentünk hozzánk, és le is dőltünk szundizni egyet, mert eléggé kidőltünk. Elkapott az eső a végén, előtte meg az a párás hőség… leszívja ám az embert.
Ja igen, kis utca este, tegnap este egyedül jöttem haza páromék házától, ami nagy vállalkozás volt, mert fingom se volt hol vagyok, csak elmagyarázta hogy jutok haza. Egy utcát benéztem ,de szerencsére észrevettem hol lyukadtam ki, és javítottam:) A kép elmosódott, mivel vaku nélkül lőttem, hogy a hangulat meglegyen, állványom nincsen, ez a vacak hosszan exponál ilyenkor, a kezem meg remegett. Röviden: rohadtul amatőr vagyok és nem értek az egészhez semmit, csak magyarázkodom.

Kép italgépekről, szintén elmosódva. Nem olyan vészesen viszont…
És ami majdnem lemaradt, a kihagyhatatlan műanyag-pohárkás tésztásleves.:
A pohárka mögött a csodagép amit itt vettem. Rajta készül ám a blog is, csak magyar billentyűzettel persze. Tészta elkészítése: vizet forral, jelzésig a pohárba tölt, fedél lezár, három perc hagy állás, bontás, falás, nyelv szénné-getés, szürtyölés, szörtyögés, fröcskölés, lé-ivás. Sajnos nem számít egészséges ételnek, úgyhogy próbálok nem minden nap ilyet enni vacsira… de annyira ízlik!!!!!!! Rohadt finom ám. Mint a kép is „sugallja”, ez épp currys volt.
Na most megyek befejezem a takarítás bizonyos részeit. Lehet este még teszek fel képeket a tiszta kecóról. Pápá

9 comments

Skip to comment form

    • Zoleeka on 2007-09-27 at 21:20
    • Válasz

    Na, először is válaszok az előzőekre…
    vittél ki magyar billentyűzetet?:)

    Csirkét a McChikenre értettem…mármint, hogy nem csirke van benne. 🙂
    Jaj, aki nem gondolkodik a szorzón, mert felvett milliós hitelt, így könnyű. 🙂
    Szőr ellen ott a borotva. 🙂
    Igaz, hogy csík szemmel jobban lehet élvezni a szélesvásznu mozit? 🙂
    Sietek sietek, csak el onnan. 🙂 Építeni kell a bizniszt. 🙂

    • Csibikusz on 2007-09-27 at 21:29
    • Válasz

    Furcsa amit a toronyról írtál. Szerintem az Eiffel torony egyik „erénye”, hogy az első vassz(a)erkezetek egyike és nem új. Magyarországot meg Japánt összehasonlítani nem olyan, mintha egy keszonkabinnal próbálnád összehasonlítani mondjuk a tengerparti sós szelet? Úgy értem, nem állnak picit távol egymástól mind történelmükben, politikájukban?

    • Zoleeka on 2007-09-27 at 21:37
    • Válasz

    Mi van a japán utca nevekkel? Vagy még mindig a kereszteződéseket nevezik el? 🙂
    Én nem megyek Japánba, mert szeretek sokáig aludni. Még a végén kitoloncolnának a szeméttel való visszaélés erős gyanúja miatt. 🙂
    Milyen PC-és játékot találtál? 🙂
    Ki tudsz egyenesedni az icike picike kis lakásodban? 🙂
    Miért volt ciki az email cím elkérés?
    Nem kell itt a duma a sötétről meg a fényképezőgépes tudásodról…mi tudjuk jól, hogy be voltál ****-va a szakétól (csillag csakis a nagymamád miatt (: ) és emiatt remegett a kezed.
    Egyébként senki sem lehet olyan jó fotós, mint én. Majd én tanítalak ifjú padawan. 🙂

    • Zoleeka on 2007-09-27 at 21:38
    • Válasz

    Csibiszkus: Peti a japán múltunkra akart utalni. 🙂

    • Futyoke on 2007-09-27 at 22:12
    • Válasz

    no, japán-magyarország. egyáltalán nem olyan nagy ellentét. simán össze lehet hasonlítani. de ebbe most nem megyek bele. a lényeg hogy az, hogy az adót mire fordítják, nem hagyománytól meg kultúrától függ, hanem gerinctől. a lopás mindenhol bűn, csak van ahol bűntetnek is érte.de téma részemről lezárva.

    • Zoleeka on 2007-09-28 at 03:39
    • Válasz

    http://john.blog.hu/2007/09/26/japowc

    1 hét után hol lesznek a bejegyzések?

    • Csibikusz on 2007-09-28 at 20:00
    • Válasz

    bocs, de ezt ide írom, mert ehhez tartozik; a jövőben igyekszem a legújabb bejegyzés alá írni.

    Az Eiffel toronyról megtudtam, hogy nem is az elsők között volt hanem inkább arról híres, hogy célja egy új hídpillér szerkezet modellezése volt. Egyébként ronda.

    Vágom, Peti, hogy nagyon örülsz hogy ott vagy végre és _kifejezetten nem rossz Japánban lenni_. Értem (: Láttam, mennyire készültél rá, én is baromira örülnék a helyedben meg örülök az örömödnek.

    Rosszul esik ha valami olyasmit olvasok, ami nagyon hajaz az itthoni sokszor körbejárt szarra, ezért akartam politikai szélsőségektől elterelni a szót.

    Zolicska, milyen japán múltunk vagy múltotok van?

    Csibikusz

    • Zoleeka on 2007-09-28 at 22:18
    • Válasz

    Egy cégnél dolgoztunk, egy ázsia centerbe jártunk, egy oldalon szedtünk fel ázsiai lányokat csak én a kinait válaszottam ő meg a japánt. 🙂

    再 见

    • Csibikusz on 2007-10-04 at 14:04
    • Válasz

    (:

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.


4 × három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .