Kobe 神戸 második rész

Beleájultam a székbe ugye, és pihigéltem egy cseppet. Azonban sokáig nem lustálkodhattam, mivel nagyon sok feladat volt. Le kellett vakarni a félig lógó tapétát a mosdó ajtajáról. A tapétaragasztó persze nem mindenhol engedett el, úgyhogy víz, rongy és kés segítségével próbáltam valamit alkotni. Az ajtó nagyja tiszta is lett, ami pedig még csúnyácska volt, azt pont el tudtam takarni egy zászlóval. Jó… nem épp a legmagasztosabb hely egy zászlónak a mosdóajtó, de hirtelen megoldás kellett, és amúgy egész jól is nézett ki!
Délután öt körül, megérkezett főnököm és komám, kicsit még izzadtunk a tennivalókkal, aztán végre leültünk egyet beszélgetni. Tudni való, hogy két éve levelezünk, hagyományos úton, nem neten. Valamikor most nyáron kezdtünk el email-t váltogatni, és amióta idejöttem, igencsak felszöktek ezek az üzenetek. No igen, mivel mobilom nincsen, így ez maradt a kapcsolattartásra. Beszélgettünk, kifújtuk magunkat, utána elugrottunk az állomásra, egy brit rajzfilmes emberrel találkozni, aki ellátott minket egy dvd-vel, pár képpel, stb. Nem sokkal ezután, megérkezett szingapúri barátunk, akinek a feje egy neandervölgyi emberéhez hasonlított leginkább, állandóan takonyba úszott, és valami iszonyat idióta röhögése volt. Természetsen szabott ám öltönyben jönni… hiába szóltunk neki párszor. Mindegy, elmentünk egy kávézóba, beszélgetni picit, mivel a kedves ősember-kollegának volt egy hisztije, még pedig a következő:
mivel fingja sincs semmiről, csak kínaiul tud (állítólag…), viszont sem történelemről, sem kultúráról nem tud semmit, ezért ki lett neki osztva a „Chief instructor of Chinese” poszt. Természetesen emellett, szerepelt a döntéshozók között is, a board of regeants tagjaként. (most nem fogok utánanézni mit jelent ez magyarul, elnézést)
Igen ám, de a neandervölgyiek ugye általában hűek őseikhez, és a pattintott kőeszközöknél tovább nem nagyon jutnak ma sem. Neki sem sikerült magát túltennie azon, hogy az hogy „director”, lényegébe véve semmit sem tesz, mert kinevezzük mi annak, ha szeretné, de cserébe berakjuk wc-s néninek. Ragaszkodott hozzá, hogy a névjegykártyáján igenis director legyen, meg hogy mások mit fognak róla gondolni, meg hogy neki komoly pozíció kell.
Itt megjegyezném, hogy ő semmit nem tett le eddig nekünk. Vett egy domaint, király, még a hülye is meg tudja csinálni. Ja igen, és kötött egy szerződést, egy szingapúri céggel, hogy ha a diákjainkat továbbküldi oda, akkor kap jutalékot. Jó mi? Elment ügynöknek, és rajtunk akart keresni. Három órán át szenvedtünk ezzel a majomemberrel. Amikor felvetettük, hogy ha annyira director akar lenni, akkor rajzoljon nekünk egy vázlatot az intézmény felépítéséről, ki miért felel, ki alá/fölé tartozik (nem félreérteni), stb. Kb. 15 perc alatt, rajzolt három négyzetet. Ezeket egymás mellé persze, mindegyikből jött ki lefelé egy-egy vonás. A négyzetekben hármunk nevei, és a posztok. Első: principal, második: founder, harmadik: founder. Amikor én ezt megláttam… először majdnem kiköptem a forró kakaómat, majd kínomban elkezdtem röhögni. (közben ezredszerre botránkoztam meg azon, hogy a forró vizes törölközőt, amit kéztörlésre adnak mindig, orrfújásra használja… UNDORÍTÓ!!!) Miközben komám megpróbálta neki elmagyarázni, hogy ezzel a tudással még wc-s néninek sem lenne jó (vagy bácsinak), összedobtam egy vázlatot arról, ahogy én elképzelek egy ilyen táblázatot, vagy szerkezeti vázlatot, tudom is én hogy hívják. Kb 10 perc alatt, kész is volt, feladatkörök részletezve, alá,mellé,fölé-rendelések szépen elrendezve, stb stb stb. Mondtam is, hogy no, ez egy vázlat. Nem a három amorf négyzet. Továbbá, mondja el szépen, adott feladatok közül, melyeket akarja elvégezni, és melyeket KÉPES. Válasz: néma csend, szipogás, ismét taknyolás a kendőbe.
Eztuán röviden elküldük a csipába, hogy ilyen hülye embert még nem láttunk, és elindultunk vissza a suliba, a cuccunkért. Ő is jött, mivel ott volt pár cucca. Megmondtuk neki, másnapra hozza a számlát a kiadásairól.
Mi ezután hazamentunk komámhoz, felesége már ágybabújt, úgyhogy őt következő napig nem láttam. Mi kicsit kifújtuk magunkat, aztán irány az éjszaka.
Japánban vannak amolyan „snack” nevű helyek. Itt csak nők dolgoznak, és csak japán férfiak látogathatják. Komám, szerencsésen behaverkodott egy ilyen helyen az „úrnővel”, akit csak mamának hív mindenki. Az ilyen helyeken, egy óráért fizetni kell, ebben azt hiszem van két ital is, cserébe jön egy kisasszony, aki társalog velünk. Többre ne gondoljon senki, nem kupleráj, ez valami más. Mi voltunk az egyetlen külföldiek, de mivel mama vendégei voltunk, senki egy rossz szót sem szólt, sőt, még haverkodtak is. Mi iszogattunk egy kis whiskeyt, más iható nem volt. Vodka nuku, pálinkáról ne is álmodjunk, és a sakéjuk is borzalom. Ámde, komám révén szibériai, szereti a kumiszt. Hozott is magával laposüvegben egy flaska mongóliai kumiszt. Én életemben először ittam ilyet… égette a számat, a torkomat, de finom volt! A lányok visítoztak amikor megkóstolták, elég mókás volt. Az egy óránk hamar letelt, úgyhogy irány egy olcsó kocsma, szemközt az út másik felén.
Ott még egy gey sört legurítottunk, pipázgattunk (sima hagyományos pipa), aztán hazasétáltunk. Ágybadőltünk, vagyis futonra. Ez amolyan matrac. Én a nappaliban aludtam, de nagyon kényelmes volt, sőt, komám felesége még extra vett is egy „lábmelegítőt”, csak nekem, eddig nem volt otthon kettő nekik. Koma mondta is, hogy ez nem ér^^ Azért komázom, mert még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem nagyon írok neveket, csak kivételes alkalmakkor.
A lábmelegítő egy fém-teknősre hasonlít, forralt víz van benne, és valami törülköző szerű anyagból van a huzata. Persze óvatosan kell vele bánni, mert forró tud ám lenni. Részeg embert az ilyen apróság nem zavar. (igen, a whiskey, sör és a kumisz kombó, no meg a kb 3-4 órás alvás ami azt megelőzte, enyhén ittas állapotot eredményez, de ritkán talán nekem is megengedett)
Reggel korán kelés, hatkor már talpon voltunk, persze amíg be nem értünk a suliba, nem igazán ébredtünk fel. Majd innen folyt köv. Végezetül két kép: Petike gebed a gép előtt, utolsó simítások, no meg komám, és könyve (bár nem nagyon látszik, az asztal távolabbi felén apró stóc) mely tavaly jelent meg.