いい天気だね

Süt(ött) a nap, nem esett állandóan, úgyhogy egész jó idő volt, persze azért estére jön a cidri, úgyhogy tudok feszíteni a sálban amit páromtól kaptam. Amúgy nagyon finom puha, szép kék, stb. Mármint a sál, nem párom.
Ismét jó sokat japánoztam, meg dolgoztam, meg a hétvégém is ebből fog állni úgy gondolom. Pár oldalnyi anyagot össze kell állítanom, párom holnap dolgozik, ma suliban volt, utána barátnőivel elment kicsit szórakozni. Csináltak is purikurát (az a fotós masina), el is küldte az egyiket emailben. Juhé.

Anno ígértem képeket, amiket azóta elfelejtettem feltölteni. Nem, nem az immár rövid frizurámról, az majd akkor lesz, amikor nem felejtem el, mikor párommal vagyok, csak magamról nem csinálok képet, annyira beképzelt nem vagyok (még).
Aki még emlékszik, jártam egy múzeumban pár hete, no onnan az állomás felé készült pár kép, illetve később, a célállomásnál, Uenóban.

Az első három kép, akkor készült, amikor a dzsindzsától sétáltunk az állomásig. A harmadik képen besétált egy hölgy, aki erősen prégózott a telefonjába. Az épületeket kérdeztem hogy mik is, de sok ismerethez nem jutottam. Azt tudom, hogy az első képen, az a tető ami a háttérben látszik, az elvileg valami császári akármi… nem akarok hülyeséget mondani, ezért nem pontosítok. Amúgy a dzsindzsa közelében van a néhai tókiói olimpia egyik fő épülete is. Aranyozott csúcsa van, szép.

A második hármas-adag pedig Ueno-nál (上野) készült. Próbáltam valami képet adni a szombat délutáni forgalomról. Sok ember, de mégsem olyan tűrhetetlen tömeg. Remélem lesznek érdekességek azoknak, akik az itteni autókra kíváncsiak. Talán a képeken van egy-kettő.
A képek már homályosak, nem szerettem volna a forgalomba villogtatni, bele a vezetők szemébe, úgyhogy vaku nélkül, mozgás közben (ugye haladtam át a zebrán, máskülönben érdekes lett volna egyes autókat szemből lekapni) készültek a képek. Persze csak mentegetőzöm, úgyis mindig béna képeket csinálok, néha had’ kenjem valami másra^^

ANIME RAJONGÓK figyelem!
Kenichi – ezt nézzétek meg. Kereken ötven részes, és nagyon jó. Apachai, igen gyenge arc, szóval, apapa!!
Én néha fetrengtem a röhögéstől.

Remélem, nem is olyan soká, írhatok majd arról, hogy megkaptam a vízumomat^^ Nagy izgalommal várom. Febr. 11-én lesz egy hónapja, hogy leadtam a papírokat, akkor már tűkön ülve várhatom a visszajelzéseket, mert ha mindent rendben találnak, akkor már kapom az értesítőt addigra, elvileg^^

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.


5 × négy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .