Bürokrácia II. (és egy csöppnyi irodalom)

Megjártam ismént a bevándorlási hivatalt, leadtam amit kellett. Arra a kérdésre, hogy mennyi idő lesz ez kb, ma nem kaptam választ „procedure”, ettől függ. Ez az egy szó nagyon jól ment a kisasszonynak aki mondotta volt, úgyhogy meg is jegyeztem, talán ezt az egy szót az egészből.
Úgy fest, mostantól nem a „landing permission” papírocska érvényes az útlevelemben, bár benne van még, hiszen még egy hónapig jó, ellenben kaptam egy bélyegzőt, „application” névvel, és egy kóddal, ami a kérvényem száma. Gondolom egy, ezzel tudok utána kérdezni, hogy mi van vele, kettő pedig, mostantól ez biztosítja maradásomat, amíg a vízum bele nem kerül véglegesen az útlevélbe.
Mondták volt, ugye írtam is előző bejegyzésemben, hogy most már, amíg az utsó kérvényt elbírálják, nem köll elhagynom az országot. Utána meg értelemszerűen egy évig maradhatok.

Utazásom közben Wass Albert egyik könyvét olvastam, a Magukrahagyottakat. Volt hogy abba kellett hagynom, mert hihetetlenül szívszorongatóan tudott írni méltatlanul elhallgatott írónk és költőnk. Elhallgatott, mert nem elég hogy sokáig haza sem térhetett, végül pedig ideiglenes vízummal akarták kibökni a szemét, de még csak kötelező olvasmány sem let tegyik művéből sem, holott azért Harry Potternál, meg a saját társait eláruló fogoly elvtársnál (aki nem tudja kiről van szó, ne bánkódjon, semmi fontosról nem maradt le) biz’ érdekesebb írások hagyták el tollát. Még az utcán sétálva is olvastam (ma úgy ahogy van kiolvastam, rövid könyv, de azért nem annyira), eszembe is jutott, milyen fura helyzet lenne, hogy egy magyar embert halásznak ki egy kamion alól, kezében Wass Albert könyvét szorongatva. Persze ennyire nem vagyuk elvakult olvasó, csak ott az elhagyott járdán, a kamionok, konténerek és daruk között, a világ hihetetlenül valószerűtlen, és mégis megtörtént eseményeiről olvasva, nekem is beindult az amúgy sem túl korlátozott fantáziám.

Most a verses kötetét fogom magamnál tartani, melyet édesanyámtól kaptam útravalóul. Megvolt „Minden Verse” is, de azt kölcsönadtam egy japán ismerősnek magyarhonban, aki azóta eltűnt. Pontosabban msn-en még volt párszor… de nem reagált. Ez van, közülük is kerülhetnek ki kevésbé jó emberek. (sőt, vannak itt is elég díszes társaságok)

Az a kötet azért is volt nagyon jó, mert az összes angol és német nyelvű műve is benne foglaltatott. Itt jön az elhallgatottság: (vagy saját hülyeségem) én Wass Albert minden versét összefoglaló, vagy magába-foglaló könyvvel azóta sem találkoztam. (nem, nem Japánban, otthon).