Nos mivel az orvos kiírt egy hétre a munkahelyemről, s ennek érdekében a főnököm számá
ra levelet is szerkesztett, szépet, most itthon pihegélek. Hétfő az első munkanapom. Persze szombaton még egy sor vizsgálaton át kell esnem, hogy a májam mégis hányadán ál, vagy fekszik, netalántán ül.
ra levelet is szerkesztett, szépet, most itthon pihegélek. Hétfő az első munkanapom. Persze szombaton még egy sor vizsgálaton át kell esnem, hogy a májam mégis hányadán ál, vagy fekszik, netalántán ül. Munkával kapcsolatban még nincsen hír, leadtam mindent amit kellett, hasonó munkakörben ezelőtt is dolgoztam, ajánlólevelem is van, neves cégtől, német az is, stb, úgyhogy elég jó esélyekkel indulok, remélem össze is jön^^
Hibiki jól van, bár sokat iszik, úgyhogy görögdinnyévé változott.
, közben purikurában is jártunk, azt is felrakom.

, közben purikurában is jártunk, azt is felrakom. A mai bejegyzés rövid, mert sok híradnivalóm nincsen (talán az, hogy mikor párom édesapja megtudta, hogy kedden nem mondtam fel, akkor meglepődött és megsürgetett, hogy ne késlekedjek), amint akad valami, jlentkezem.
Hopp, Hibiki új képességre tett szert, meg tud fordulni. Fekve persze. Hasra már profin megy, vissza… hát, megyeget, de nem mindig.
4 comments
Skip to comment form
Visszatért a hasselhoff style, ohhhhyeaaah
a Suika Hibiki kép elég kicsike :] (nem kattintható)
Jó ez a dinnyés felszerelés xD
Nem tudom miért tojt be az egyik kép, pótolom, és igen, egy ideig hasselhoffkodtam is^^