Válogatés, barátnők

Ma, azaz Vasárnap, mozgalmas napunk volt. A szombat nem volt mozgalmas, a péntek meg maga volt a halál a munkahelyemen, de beszéljünk a máról, mert az viszont jó volt. (amúgy a tegnap is, csak a ma jobb, és elég nekem most egy napot leírni)

Ma délelőtt elindultunk a városba, mert Hibikit behívták egy válogatásra. Párom mániája, hogy majd sztár lesz belőle, úgyhogy mindent megpályáz amit lehet. Most többezer gyerek közül, kétszázat hívtak be válogatni, Hibiki volt a legkisebb. 1 év 3 hónap volt a korhatár, Hibiki pedig még csak a héten lesz majd 1 év 3 hónapos, vagyis már ez is eredmény, hogy egyáltalán behívták a kétszáz gyerek közé. Táncolnia kellett volna egy kutyával, a tánchoz klikk IDE.
Persze Hibiki nem táncolt, hanem csak bámulta messziről az egészet, mire vége lett, odakolbászolt és nézte, hogy hova megy mindenki, őt külön kellett begyűjtse a személyzet. Ő volt a legkisebb, párom a legfiatalabb, úgyhogy igazság szerint, nincs mire panaszkodnunk:D.
Én nem mehettem be, elkerülendő a tömeges látogatást, csak egy fő mehetett a gyerekekkel mindig. Nálunk ez párom volt, én addig elsétáltam egy közeli kávézóba és filmet néztem a céges laptopomon, azért azon, mert az sokkal kisebb és könnyebb ide-oda cipelni.
A válogatás amúgy az NHK tévécsatórna Shibuya-melletti sugárzó központjában volt.

Ezután párom két egyetemista barátnőjével találkoztunk, Misa-val és Sara-val. Elmentünk velük egy „fami-resu”-ba, azaz Family restaurant, ami ez esetben egy Denny’s volt. Eltöltöttünk két órát, beszélgettünk, ettünk-ittunk, Hibikiztünk, utána hazajöttünk. Következzék pár kép amint Hibiki szédíti a lányokat. Baloldalt Misa, jobboldalt Sara.

3 comments

    • László on 2010-01-18 at 01:04
    • Válasz

    Hehe:)) nagyon kemény ez a kutya tánc:D amúgy szerintem Hibiki legalább annyira aktív volt ott mint néhány gyerek a videón:) szóval lehet h még visszahívják:)

    Nagy nőcsábász lesz Hibikiből az biztos:) Már két kontinensen hódítja a szíveket:)

    üdv: Gábor

    • Futyoke on 2010-01-18 at 22:25
    • Válasz

    Az a baj, hogy Hibiki nem szerepel a válogatás videóján, mert amikor már nem rögzítettek, akkor kolbászolt csak be a pódiumra 😀
    Amúgy igen, korhatárra tekintet nélkül hodít.

    • László on 2010-01-19 at 04:23
    • Válasz

    Kár:) Pedig tuti aranyos lett volna. Na meg:D végül is ha bement volna középre és csak egy helyben áll, akkor is többet tett volna mint a legtöbb :)) nem baj:) lesz még tuti lehetőség, főleg ha párod ennyire szeretne sztárt nevelni belőle:)

    no igen. Nem lehet elég korán elkezdeni:D

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.


négy + 2 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .