A héten hat napot dolgozom, úgyhogy a blog kicsit henyélni fog. Szerda a legdurvább napom, addig már nem hinném, hogy jelentkezem, ezért ezúttal is szeretnék elnézést kérni.Hibiki és párom jól vannak, fiunk szakadatlanul sír mikor ébren van, nem cumi mániás és ölben sem hallgat ám el olyan egyszerűen. Mondjuk ilyenkor általában éhes^^ Iszonyatosan hatalmasan nagyon …
Category: Japan
Általános bejegyzések a Japán mindennapokkal kapcsolatban
nov 06
Video, mert hátha tudok ilyet is.
Ahogy már tegnap említém, ma szabadnapos voltam. Elmentem az okmányirodába, kikértem a papírt amire szükség van ahhoz, hogy Hibiki beléphessen a társadalombiztosításomba és robogtam páromékhoz. Hibiki hihetetlen sokat van ébren, rengeteget sír, a cumit nem fogadja el (amit annyira nem is bánok, ma próbáltuk először, párszor, de ha nem hát nem, csak akkor meg ne …
nov 05
Ma
Még élek. Pedig a nap elején azt hittem, a végére kimúlok, mint egy nyúl, aki kimerült a hajszában. Ma ugye számtalan új dolgot kellett csinálnom a munkahelyemen, pontosabban hármat, de ez épp elég volt. Ebből kettőt nem is tudtam hibátlanul elvégezni. Bár az egyiknél, az ötperces csoportos bemelegítésnél ez oly mindegy volt, és csak a …
nov 03
Baba, maszat és tengeri kütyük, no meg a munka nehézségei
Kezdeném a címben szereplő utolsó témával:Holnapután, új feladatokat is el kell látnom munkahelyemen. Kaptam három saját japános úszócsoportot (tehát velük csak japánul beszélhetek, nem úgy, mint az angolosokkal, ahol, ha valamit nem tudok japánul, nem jelenti még a világ végét), akiknek minden mozzanatáért én fogok felelni, meg lesz beosztva alám olyan edző, aki nálam több …
okt 30
Hibikék, avagy Hibiképek, Hibikiről
A képek reggel készültek, párom szobájában. Párom barátnői az interneten ötleteltek, hogy mi legyen Hibiki neve, de aztán párom szólt, hogy van ám már neve^^ Volt ott mindenféle ötlet, dzsiró, ken, és még sorolhatnám. Azért a Hibiki a tuti^^Mindenki „ájtáj”, azaz „aitai”, magyarul szeretne már végre találkozni véle. Már most szeretik a lányok^^
okt 30
Poloska Miska
Rie nagymamája ma átjött, hogy segítsen poloskát irtani. Most éppen ott tartunk, hogy felkapkodtuk az összes tatamit a tatami szobában, kivittünk mindent a szobából ami menthető, ami nem azt kidobtuk. Most a füstölő füstöl, és kicsit a nappaliba is átszűrődik, úgyhogy érezni azt az édeskés, kicsit talán a fahéjra hajazó illatot amit a méreg oly …
okt 29
Pancsi, nyüszi, szundi
Igen, ilyen kis cukorfalatkásan. Bár meg volt fűszerezve némi kajcival meg más egyébbel is, ami a kajciból egyenesen következik. Vagyis nem olyan egyenesen, de következik.Reggel, vagyis inkább délelőtt, mikor is felébredtem, megnéztem a telefonomat, mely emailek pittyegtek az éjszaka folyamán. Közben megláttam, hogy párom is küldött ám üzenetet még reggel. No, van benne csatolmány, ez …
okt 28
Mert itt még az állomás személyzete is emberi
Lám, reggel rosszul vontam le a kártyámat a jegykezelő automatán, a metróból kifele jövet. Mikor este mentem volna be, kaptam a piros lámpát, „bübűűűűűm” meg valami gépi szöveg, amit azért még nem nagyon értek, csak a „kudászáj”, azaz a „kérem”, vagy „legyen szíves” részét.No mondom, mivel ma már több mint 11 órát lehúztam, nem fogok …
okt 25
Egy nap = tíz év, avagy az új relativitás képlet
Kezdeném kisfiammal, ugyanis már kikerült a fény alól. Áttért a sötét erőre. Na jó nem, de már a kék fény sem uralja életét. Ugyan még sárgácska, de az orvosok úgy gondolták, elég jól van már ahhoz, hogy újra az édesanyjával legyen. Hát most van is. ^^ Párom holnap megy haza a kórházból, szülei házához, amit …
okt 24
Kisember a kékfényben
Sziasztok! A kórházból jelentkezem, immár három napos vagyok! Juhhéé!! A cím pedig igazából kék fényben, és hogy miért is? Rögvest elmondom! Ma, amikor apukám munkában volt, engem elvettek anyukámtól. Volt is nagy riadalom! Besárgultam!! Nem így születtem ám, rózsaszín voltam. Olyan voltam mint aki futott egy jó kört a ház körül. Aztán mára besárgultam. Anyukám …
Legutóbbi hozzászólások