Munka, mert az kell, meg mert fuzodnek hozza betiltott jelmondatok, ehseg, mert ehes vagyok es tulora, mert ugyan hatkor vegeztem volna, de a nemetek beraktak egy telefonos megbeszelest hetre nekem. Meg arra is jeleztek, hogy elotte megbeszelesuk van, lehet kesnek. Mindegy, fontos ugy sajnos, ugyhogy meg kell varni. Paromnak szoltam, hogy kesek, mondta vegyek tojast hazafele.

Hibiki megevett egy kutyát, és csónak lett belőle.
No nem egészen ez a cím lényege, de akár lehetne ez is.
Hibiki jobban van, már nem fullad, csak a megfázása miatt köhécsel, továbbá picit folyik az orra. Tegnap meglátogattunk egy pici egyszobás lakást, ahol hét kutya volt, egy pincsi és hat csivava. Érdekes élmény volt, és fölöttébb meglepő, hogy a csivavák mennyire imádják Hibikit, és viszont. Kiválasztottuk melyiket szeretnénk, de még egy hónapig nem hozzuk el, mert Márciusban Yamagatába megyünk, és akkor egyedül maradna egy-két napra.
Asztma ide vagy oda, mint életre-szóló asztmás, nem látok összefüggést kutya és asztma között, főleg Hibikinél, aki minden héten két napot tölt két sicuval együtt páromék házánál.Kutya lesz, mert most ez párom és kisfiam boldogsága. Kutya… vagy valami olyasmi.
Ma pedig párom vásárolni ment édesanyukájával, úgyhogy Hibikivel nekivágtunk a ház melletti folyónak, ami egy park ugye, csak folyó van benne középen. Pontosabban a folyó két partján van egy ideig park. No de ahogy sétáltunk, láttam öreg japán csónakokat, öreg japán emberekkel, ahogy szelik a habokat (hab amúgy nincs, de így olyan vadregényes) a hátulevezős (mint egy gondola majdnem) csónakjaikkal. Mikor a kikötőhöz értünk (stég, de ismét vadregény) jött egy öregúr, hogy miszter miszter, notte kudászáj. Azaz szálljunk már fel mi is. Hibiki és én. No, Hibikit babakocsiból ki, csónakba be, ahol szabadon kellett engednem mert különben behisztizett, lévén álmos volt már nagyon. Négy japán lányka, olyan 8 év körüliek, egy néni aki valaha tolmács volt New Yorkban, illetve pár öregúr meg egy férfi ültek a csónakban. Mindenki imádta Hibikit, beszéltek velem, mesélték a lányoknak, hogy hát Magyarország nem akármi ám, mert hú de van történelme, meg ihaj csuhaj, nekem meg szakadt a mentőmellény a mellkasomon a büszkeségtől.
A csónakázás jó volt, a kislányok odáig voltak Hibikitől, Hibiki meg tőlük, én pedig az öregekkel beszélgettem. Jó negyedórás-húszperces csónakázás volt. Most Hibiki alszik, én pedig kakós gubát (mák híjján) fogok enni. Már rég kész, csak ha most nem írok blogot, akkor soha. Úgyhogy írtam, tessék.

Avagy vagány embernek nem kell levegő.
Hibikinél ma reggel asztmát diagnosztizáltak, miután végigfulladta az éjszakát. Miután én is asztmás vagyok, nem annyira meglepő, továbbá legalább nem ismeretlen terep, ugyanakkor nagyon sajnálom szegényt, mert nagyon megszenved vele azért.
Szombaton megyünk orvoshoz megint, akkor majd megtudunk többet is.
Munkahelyemen a helyzet változatlan. Ja és ma megremegett a föld kétszer. Ilyet is tud.

Havazik, bár nyoma nincsen, csak minden vizes. Tokióban ennél többre azt hiszem nem is lehet számítani. Hibiki éppen alszik, párom édesanyukájával elment nézelődni Uenóba.
Én itthon maradtam Hibikivel, úgyhogy most pihenek. Képet kerestem, hogy töltsek fel, de hirtelen nem tudom mit töltsek fel, úgyhogy végül kép nélkül marad a mai nap is.
Új tévénk van, amit párom nagyijától kaptunk, továbbá úgy fest lesz valami kotorékebünk is, mégpedig csivava, mert párom nagyon ráállt egy olcsó lehetőségre, és mindenképpen szeretne egy kutyát hozzánk. Mondtam neki, hogy ennyi erővel hörcsögöt is vehetnénk, nem nagy a különbség, de neki most ez a csivava a mindene. Jó, itt mindenkinek ölebe van, mert nagykutyának a lakás nem a legjobb, de nekem akkor is, a kutya mást jelent. No sebaj, neki ez a boldogsága, ám legyen.
Munkahelyemen a helyzet változatlan, de legalább van munkahelyem, és van fizetésem hozzá.
Tegnap megdupláztuk a tárgyaló és az iroda közti térválasztó-falat. Nem szigetelte a hangot rendesen. No jó négy órán, talán akár öt óra is volt, méretre fűrészeltük körfűrésszel az újonnan behelyezendő paneleket, kézifűrésszel a fém összekötőket (rudak) és elvittünk mindent a fal mellől (íróasztalok, nyomtató, stb). Mikor végeztünk, kipróbáltuk javult-e a helyzet, hát nem. Sebaj, mostmár dupla térelválasztónk van. Mivel a panelek pedig kartonból vannak belül, kívül pedig valami aluminium lap műanyag mázzal, amikor fűrészeltünk a körfűrésszel, kegyetlen fémpor felhők leptek el minket, mire maszkot húztunk az arcunkra, és gyártottam hozza irattartó fóliából sisakot, mert szemüvegünk nincs. Főnököm pedig hozzáerősítette a porszívót a körfűrészhez, elé pedig egy mappát tett, így végül nem volt felhő, csak nagy kosz ahol vágogattunk. Öltönyben úgysem barkácsoltam még.
Hibiki pedig nagy Toy Story rajongó, még egy Buzz babája is van, Buzz törülközőkkel. Falinaptárunk még mindig nincsen, de azt majd valamikor kérek hazulról.

Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!

Megint a munkahelyemrol irok, mert a hetvegen lusta voltam jelentkezni. Nem vagany, hogy igy idevagom, de sajnos van egy ilyen Pato Pal uras oldalam is. Bar a hetvegen takaritottam renduletlenul, illetve ugyeltem kisfiamra, mikor is felesegem elment a baratnoivel kicsit kikapcsolodni. Amit egyebkent meg is erdemel, hiszen minden nap, megallas nelkul Hibikivel van. Na meg en is meg apukabbnak erezhetem magamat ilyenkor.

Gondoltam jelzem itt is, hogy még jobban akadozik a reakcióidőm, mert főnököm meghibbant, és kitalálta, hogy a mérnökünk és én felelek mindenért ami rossz.
Úgyhogy pénteken is éjfélig melóztunk, ma, azaz Szombaton is este fél héttől éjfélig, és holnap is három körül megyünk be. Persze ellenszolgáltatás nulla.

Jó hír, hogy az egyik legnehezebb feladatot megoldottuk. Holnap be sem kéne mennem, de a mérnökünk, aki amúgy török ugye, nem szeretném ha egyedül szenvedne, és párom is megérti ezt, úgyhogy bemegyek neki segíteni. Sokat nem fogok tudni érte tenni, de ott leszek vele, neki három hónapja született kisfia, még fontosabb legyen, hogy otthon lehessen.

Ma amúgy munka előtt Hibikit párom szüleinél hagytuk, és elmentünk moziba Avatárt nézni.
Mozijegy ára: 1800Yen, azaz kb. 3600Ft, egy főnek. Ez a normális ár. egyszer muszáj volt, mert párom nagyon szerette volna velem megnézni ezt a filmet, és én is vele.

Ma megjött az új tévé is, amit párom nagyija vett nekünk, mert a régi ugye fél órán át melegedett be, ami elég kellemetlen. Most már legalább a tévénk is energiatakarékos, az egész világon azt hiszem a legtakarékosabb a kategóriájában, ez a Sharp Aquos. Majd rakok fel képet, meg infót róla.

Most lépek, éjjeli egy, és vacsorázni se vacsoráztam, csak tojásos kenyeret.
Úgyhogy most eszem egy kis csokit, és iszom hozzá vizet, mert megengedhetem.

Mert valaha ilyen szepen koszontottek egymast az emberek. Raadasul ez csak a koszontes fele, ket reszbol all, csak sajnos ezt a felet ismerem csak. Ha valaki tudja mi a koszones es a valasz ra (nem, nem a „szepasszony, feleseg”), batran megoszthatja velem.

Ez a csodálatos vírus boldogítja életünket Hétfő éjjel óta. Akkor arra ébredtem, hogy Hibiki nyöszörög. Azt hittem, csak betekerte magát a takarójába, úgyhogy gondoltam megigazítom, mire azt vettem észre hogy nagyon nyáladzik, miről végül kiderült hogy hányás.
Hibiki aznap éjjel legalább négyszer megadta a módját, jóformán papírtörlőkendőkbe, a pizsamámra és rám. Minek hála, még a negyedik nekifutása előtt, WC-re kellett rohanjak, olyan hajnali fél három körül, és végül utoljára öt és hat között ugrottam ki az ágyból, hogy épphogy csak elérjem a mellékhelységet. Úgy éreztem a Vezúv hozzám képest kismiska, a végén már járni alig bírtam. Reggel persze azonnal orvos, ahol megnyugtattak, hogy nem influenza, hanem valami noro vírus. Mondom jól van, akkor semmi hézag. Na igen, de ez a norovirus nagyon veszélyes a kisbabákra, sőt felnőtteknek sem túl egészséges. Gyomorhurut, esetleg gyomorinfluenza néven ismert. Hibikinek láza nincsen, csak hasmenése, nekem viszont elég magas lázam volt tegnap.
Viszont mindezeknek hála, íródott blog.
Majd még jelentkezem, de mint már mondtam, nálunk elég gyorsan lecsengett ez az őrület. Remélem többé nem lesz élményünk. Természetesen erősen fertőző, úgyhogy abban a pillanatban, hogy kisfiam lehányt, én is elkaptam. Mondjuk ez annyira nem zavar, inkább én mint párom.

Ma, azaz Vasárnap, mozgalmas napunk volt. A szombat nem volt mozgalmas, a péntek meg maga volt a halál a munkahelyemen, de beszéljünk a máról, mert az viszont jó volt. (amúgy a tegnap is, csak a ma jobb, és elég nekem most egy napot leírni)

Ma délelőtt elindultunk a városba, mert Hibikit behívták egy válogatásra. Párom mániája, hogy majd sztár lesz belőle, úgyhogy mindent megpályáz amit lehet. Most többezer gyerek közül, kétszázat hívtak be válogatni, Hibiki volt a legkisebb. 1 év 3 hónap volt a korhatár, Hibiki pedig még csak a héten lesz majd 1 év 3 hónapos, vagyis már ez is eredmény, hogy egyáltalán behívták a kétszáz gyerek közé. Táncolnia kellett volna egy kutyával, a tánchoz klikk IDE.
Persze Hibiki nem táncolt, hanem csak bámulta messziről az egészet, mire vége lett, odakolbászolt és nézte, hogy hova megy mindenki, őt külön kellett begyűjtse a személyzet. Ő volt a legkisebb, párom a legfiatalabb, úgyhogy igazság szerint, nincs mire panaszkodnunk:D.
Én nem mehettem be, elkerülendő a tömeges látogatást, csak egy fő mehetett a gyerekekkel mindig. Nálunk ez párom volt, én addig elsétáltam egy közeli kávézóba és filmet néztem a céges laptopomon, azért azon, mert az sokkal kisebb és könnyebb ide-oda cipelni.
A válogatás amúgy az NHK tévécsatórna Shibuya-melletti sugárzó központjában volt.

Ezután párom két egyetemista barátnőjével találkoztunk, Misa-val és Sara-val. Elmentünk velük egy „fami-resu”-ba, azaz Family restaurant, ami ez esetben egy Denny’s volt. Eltöltöttünk két órát, beszélgettünk, ettünk-ittunk, Hibikiztünk, utána hazajöttünk. Következzék pár kép amint Hibiki szédíti a lányokat. Baloldalt Misa, jobboldalt Sara.

Kép kép hátán.
Képek Magyarországról, ahol több mint két évig nem jártam. Hibiki bemutatkozik családomnak, kedvesem szintúgy. Mint már említettem, sok találkozó nem jött össze, elmaradt, sajnos rövidnek bizonyult ez a két hét is. Sebaj, legközelebb pótoljuk, mindenképpen, mert vannak találkozók melyek elmaradása miatt nagyon fáj a szívem, például Vácra nagyon szerettem volna kiugrani kis családommal.
A képeken legfőképpen Hibiki szerepel, kedvesem kedvelt célpontja ugyanis kismázsa. Van azért látkép az erkélyünkről, ami nekem tetszik, úgyhogy a képet is én készítettem, és már ezért is tetszik.
Van ahol egyetlen nővérkémmel dolgozunk a vacsora tálalásán.
A kislányka akiért Hibiki annyira odáig van, nővérem lánya, Bársony, hat éves. Bársony és Hibiki nagyon egymásra találtak, mázsát, aki kicsi, nehéz volt levakarni Bársonyról. Ha Bársonynak távoznia kellett, mert például már későre járt, Hibiki olyan balhét vert le, mintha ay édesanyjától szakítanák el, sőt talán még komolyabbat. Meg kell hagyni, hogy Bársony is hihetetlenül türelmesen foglalkozott Hibikivel és sokat segített nekünk ezzel. Hat évesen rá lehetett bízni Hibikit, nem kellett mindenhova utánuk rohangálni, hogy Hibiki nehogy valamit leverjen, szétszedjen, valahol lepottyanjon.

Végezetül pedig blogtali, mert ilyen is volt, bár szervezésem tökéletlenkedései miatt meg a hóvihar miatt elég kevesen voltunk, meg így is csak kb. másfél óránk volt sajnos, de még így is volt aki Egerből jött föl hozzánk.
Gellért, még fogunk találkozni, ez biztos, addig is, bátran zúdíts rám email halmazt, illetve a fórumon is egyre aktívabb leszek majd.
A sütiket, nasikat, innivalókat mindenkinek köszönjük szépen!

Képek majd még lesznek, mert jártunk itt-ott, csak most késő van, lusta is vagyok, álmos is, és amúgy is bakfitty meg kuala lumpur.