júl 30

Munkaügyi kirándulás, miegymás

Először szeretnék egy kis pótlással inditani (ismét hosszú i nélkül, mert elfelejtettem a mi mindent kell lenyomnom hozzá, hogy előjöjjön, és most nem óhajtok rákeresni), mégpedig a képár képeihez fűznék picit hozzá.
Itt-ott felbukkan a képeken egy kisasszony, rószaszin napernyővel, na ő a párom, nem pedig egy rejtélyes idegen, aki mindig mindenhol felbukkan. (további feltöltendő képeken fog még szerepelni bőven)
Van is egy kép, a HPIM1118.jpg nevezetű. Hajrá, megkeresni ám! Ahol két hölgyemény, meg mögöttük, takarásban, egy úr látható. Ime párom és a szülei. Lesz majd kép elölről is, továbbá it árnyékban voltunk, nincs napernyő. Szerencsére párom nem azon japán nők körébe tartozik, akik még az aluljáróban is napernyőznek. (na jó, ez talán enyhe túlzás, de van aki kész háztömböket gyalogol le árnyékban, napernyővel, merthogy UV, és véletlenül napbarnitott lesz… Mert itt alapvetően a fehér szin a menő, bár páran barnitgatják magukat, a nagy többség a fehér szint komálja.
Előbukkan kismázsa is, piros babakocsijában feszit, amúgy beszélt ám végig. Tolom a kocsit, amin valami fekete huzat-féle van, napsütés ellen (babának megértem, meg tényleg eléggé erős a nap errefelé), és a piros-fekete (napellenző bárakármi) babakocsiból, valaki magyarázza az elénk táruló látványt:
Eteteteteteteteteteteteeeee Papapapaaaaapapapapapfffpffpfffff Omommamamamammamaaa
(Balra látható az a tó azokkal a házakkal, továbbá…)
Ezzel le is zárnám a képleirásos pótlást. Jöjjön egy kis egyéb.
Éppen Ószakában vagyok, üzleti úton, mert valami expo van, tel-központ expo, és az üzlettársaink egyike a főszponzorok körét gazdagitja. Semmi érdekes, én halálra unom magam, csak a nagy ügyfélhajtás nem hiányzik, japánul makogni az öltönyös fa-arcoknak. Amúgy találkozom érdekes emberekkel is, mind engem találnak be. Pl. volt egy koreai ember, a főszervezők egyike, aki egyáltalán nem tud japánul, viszont tökéletesen tud angolul (ez nem kirivó a dél-kóreaiak körében), de jött hozzám egy arc aki nemsokára megy Európába és kérdezte hová menjen. Aztán másfél órán keresztül beszélgettünk mindenféléről. Én örültem ennek, mert termékbemutatózni az én japántudásommal elég nehéz. Nem lehetetlen, de kimeritő.
Közben néha-néha a munkámat is végzem, az irodait, félrevonulva a laptoppal.
Életemben először jöttem shinkansennel, kép nem készült róla, mert munkatársam kitalálta, hogy még pont elérjük az előzőt, és akkor menjünk azzal, ne azzal amire jegyet vettünk (helyjegyet), és az előző éppen készült kifutni, úgyhogy rohantunk, leültünk, átültünk, elaludtunk. Aztán én fel is ébredtem, mert 250-300 km/h-nál bizony nehéz aludni. Ez nem repülő, ez sinen megy ilyen gyorsan, és a sin lehet csucsminőségű, akkor sem tökéletesen egyenes. Azt hiszem 500-assal jöttünk, a Tokaido vonalon (azaz a Nozomi nevű shinkansennel, de Nozomi van vagy háromféle, mert közlekedik mezei 700-as és N700-as is rajta).
A jegyet a cég fizeti, 30e yen oda-vissza. Szép összeg, és a sebességen kivül nagyon más előnye nincsen, mert más vonat is van szép és tiszta. Amúgy belülről olyan mint egy kis repülőgép.
A hotel ahol megszálltunk, amolyan business-hotel, ahogy itt hivják. Pont ilyen kis üzleti kurccanásokra tervezték, vagy erre van ráállva, az egész lánc: Toyoko-Inn.
Nem rossz, bár kisértetiesen hasonlit a régi, sakura house-os lakára, annyi különbséggel, hogy ez újabb.Meg van benne TV, szép tapéta, stb. Amúgy jó kis hely. Egy éjszakára. Már várom, hogy hazamenjek. Fiúknak Ószaka ajánlott hely meglátogatni, sok szép… házat látni errfelé. Van amúgy kastély és egyéb látnivaló is, bár időm ezekre most nincsen.
Végezetül jöjjön két kép, egyiken Hibiki lubickol a nagyszülőknél, a másikon meg éppen hajkurássza páromék egyik ölebét.

júl 28

Kamakura – képár

júl 20

Kamakura

Jó két hét szünet után ismét jelentkezem, de legalább egy tartalmas bejegyzéssel. Tegnap, azaz vasárnap, Kamakurában jártam páromékkal. Kamakura egy történelmi város-falu. Van hatalmas buddhájuk, számtalan szentély és kolostor illetve szuvenír bolt:P Meg pici vasút, ami hasonlít egy villamosra. Rengeteg kép készült, mindet nem fogom ma feltölteni, amúgy is adós vagyok még a múltkori körút maradék képeivel. (amik szintén fel fognak ám kerülni)

A sok-sok képhez nem fogok mind hozzáfűzni valami leírást, mert a legtöbb talán magáért beszél. Némelyik épület azonban említésre méltó, mint pl. a hatalmas kapu, ami alatt párommal és kisfiammal is le lettünk fényképezve, mivel többszázéves, ráadásul csodaszépen megmunkált fa-alkotás.
Látni fogtok a képek között egy szobrot is, egy sörösdobozzal. az nem szemét, hanem ajándék. Ételt-italt, néha talán pénzt is szokás az ilyen szobrocskákhoz rakni, ajándékként. Lehet áldozatnak is nevezni, csak itt ajándéknak hívják. Jobban is hangzik.
Az épületegyüttes, amiről elsőként rakok fel képeket, egy völgyben van, sűrű erdő veszi körül és csodaszépen rendben van tartva. Én most többet nem is írnék, beszéljenek helyettem a képek. Összesen azt hiszem 15.

júl 09

Plakát, képek, bárakármi

Végre jut időm itthonról is írni, méghozzá reggel, munkábamenet előtt.
Elsőként, hadd mutassam be az egyik (na jó, bevallom, eddig az egyetlen) pályaművet a vasalós plakáthoz:

Nekünk nagyon tetszett és reméljük másokat is ösztönöz majd a szerkesztgetésre, mert lesz még feladat bőven. A következő szerkesztendő kép már meg is van, csak nem ma teszem fel:P

Következzen pár kép a…. talán egy hónappal ezelőtti túráról, és ezzel vége is a Tokyo Tower sorozatnak, persze lesz még utána bőven más is, elvégre városnézésen jártunk.


Haladjunk hát szépen sorban:

1: Diákok a toronyban. Igen, osztálykirándulás, ilyen is van. Rie amúgy életében most járt először a toronyban, és itt él húsz éve.

2: A lábam, ahogy a torony egyik padlóba rejtett üveglapjára lépek. Volt gyerek aki ugrált rajta, nos, ez a harakiri országa ugye.

3: Kevésbé érdekes, de ilyen táblák mutatják, hogy mit látunk, ha kinézünk.

4: Egy kép a torony kilátójáról. Ez még csak az első kilátó szint, még van két másik felette. (vagyis egy közvetlen felette… aztán azt hiszem a legtetején még egy) Nem tudom hogyan sikerült ilyen üres képet készítenem, tömve volt a torony eléggé.

Mára talán ennyi, mennem kell dolgozni is. Ja, és jöttek levelek, meg hozzászólások, stb, hogy kicsit részletesebben is mutassam már be Japánt, ha időm, kedvem, stb engedi. Törekszem, ezek a fényképes beszámolók is erre irányulnak, csak azért nem egyszerű. Viszont megyek hó végén Oosakába, igaz, hogy üzleti útra, úgyhogy múzeum egyebek kilőve, de legalább shinkanzennel megyek, arról kaptop majd képet. Azt hiszem a Nozomi-val.

júl 01

Munkahelyről 2.

Ismét a munkahelyről irok, és amint látjátok, még mindig nincs hosszú i-m.

Hol is kezdhetném? Ma nehéz, mégis jó napom van, mivel ismét sikerült pontot tennem pár folyóban lévő ügyre, továbbá az egyik német vezetőnek felvetett ötletem is nagy örömmel fogadtatott, ráadásul a három hónapos próbaidő ellenére a héten kapom az egy évre szóló szerződésemet. (A próbaidőm igy csupán egy hónap volt, az egytlen megkötés Augusztusig a fizetésem, addig nem kapok családi pótlékot, Szeptembertől jön az is, továbbá várható egy fizetésemelés is.) Miért röviditették meg a próbaidőmet? Főnök úr azt találta mondani, hogy már a röpke egy hónap alatt olyan teljesitményt nyújtottam, amivel mindenki teljességgel meg van elégedve. Sőt, ma volt egy megbeszélésünk egy fejvadász céggel, nem is akármilyennel. Kicsi cég ugyan, de kifejezetten magas beosztású embereket keres, titkárnőkkel, egyebekkel nem foglalkoznak (magyarul velem sem). Egy új értékesitőt keresünk, aki később átvehetné a kirendeltség vezetését, hogy a főnököm a háttérből irányitgasson csak, és igy bukkantunk erre a cégecskére, majd ők segithetnek megtalálni a megfelelő személyt. Sőt, már van is pár ötletünk, de nekik kell megkörnyékezni őket. Ugye az üzleti élet már csak ilyen furkálódós-cselszövögetős. No de lényeg a lényeg, a tárgyalást egyedült kezdtem a fejvadász cég vezérigazgatójával és egy szakemberével, szerencsére angolul, mivel angolkák. Nagyon sok kérdésükre feleltem, bár a legtöbb megizzasztott. Azoknak, akik annyira nem jártasak az ilyesmiben (na nem mintha én hű de nagyon jól ismerném az ilyen fortélyokat), fejvadász cégnek ha kiad az amber információt, felmerül a veszélye, hogy egy másik, vetélytárs céghez is el fog jutni adott ismeret a cégünkről. Ugyanakkor, ha nemadunk elegendő információt, akkor a cég sem fog tudni nekünk megfelelő személyt találni. Továbbá, a kérdések amiket feltettek, foglalkoztak magával a piaccal is, illetve, hogy mi hol helyezkedünk el a piacon belül, illetve hogyan is helyezkedünk. Ugye ez magába foglalja a jövővel kapcsolatos terveinket is, amikkel ismét nagyon finoman kell bánni. Végülis, legjobb belátásom szerint válaszolgattam, mire végre csatlakozott főnököm is. A két úriember rövid időn belül jelezte neki, hogy nagyon jó képet adtam a piacról és a cégről is, mire ő is rákontrázott, hogy igen, egy hónapja vagyok ugyan csak itt, de hű meg hú, és hogy megbizható meg jajj meg juhé. Temrészetesen, én egyáltalán nem érzem magam ilyen jónak (na persze:P) de azért jó volt hallani és másnak is dicsekedni vele.

Remélem fel is tudok nőnni az elvárásokhoz meg a bizalomhoz.

Kiscsaládom továbbra is jól van, úgy hiszem, bár reggel óta nem sokat hallottam felőlük. Hibiki továbbra is csak vonszolgatja a lábacskáit amikor kúszik a földön, de még igy is nagyon gyors, iszonyat erősek a karjai. A lába sem lehet túl gyenge, mert állni tud, ha adunk neki valamit fogni, bár lábujjhegyen ágaskodik, nem a talpán. No majd belejön ebbe is. Mára talán ennyi.

jún 25

Munkahelyről, mert ilyet is tudok

Ma a munkahelyemről irok. Nincs hosszú i-m, mert ezen a gépen nincsen alt-gr és igy nem tudok hosszú ékezetet tenni az i-re. A többi betűnek van kiosztva billentyű, de ugye a hosszú i az bal oldalt alul lenne, a z mellett, és itt nincs, de még mindig meg lehetne oldani altgr-9 vagy ö billentyűket leütve és utána a sima i-t. De nem lehet, mert nincs altgr.
Éppen egy ötórás képzés vége felé járunk, ahová a gépemmel ültem be, mert mondták, hogy hozzam. Mármint az iroda egyik szobájából a másikba. A hálózaton fent vagyok amúgy is, de azért most nem nyitnám meg a blogomat, mert az már feltűnő lenne, de az hogy lelkesen jegyzetelek az talán nem annyira gáz. Magyarul úgysem ért senki, fél füllel pedig figyelek. Amúgy is japánul van, én meg amit értek belőle.
Nem egyszer úgy éreztem már hogy el fogok aludni. Technikusoknak tartott tréning, csak mivel még semmilyen képzést nem kaptam, mondták ülljek be rá. Beültem. Van amit tanultam belőle, de egy olyan nyelven tanulni temérdek új dolgot, amit alig értek, belefárad a fejem na.
Otthon minden rendben, bár a hirek szerint kisfiam ma leesett egy kórházi ágyról, mert bőrgyógyászoz vitte párom, és ahogy letette az ágyra a doki szobájában, Hibiki felébredt és a mélybe vetette magát. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy tegnap az erkélyajtón kimászva, kb. egy lépcsőfokot esett, vagy csúszott, amikor is semmi baja nem lett, viszont talán megtanult esni. Ma arcra esett, de nem sérült meg, láthatóan, valószinűleg a tapasztalat megsegitette és kinyújtotta a kezét mielőtt találkozott volna a padlóval. A doki és a nővér szerint semmi baja, azonna felsirt, leginkább riadalomból, aztán abba is hagyta. Már páromék házában kergeti a kutyákat (fél-négykézláb, mert teljesen még nem megy, mint egy megtermett izeltlábú kolbászol a szőrgombócok után), eszik rendesen (ami belefér, hihetetlen étvágya van alapból), vigyorog, szintén szokás szerint. Majd adok neki egy könyvet, ha elkezdi felolvasni, akkor tudom, hogy baj van, amúgy minden rendben.
Párommal 30-án lesz az évfordulónk és gőzöm sincsen mivel tudnám meglepni, vagyis van, csak ahhoz pénztárca is kéne, vagyis az is van, csak ugye kong, mert bőrből van… Valamit azért kifogok ám találni.
A munkahelyemen eddig egész jól teljesitek, tekintetbe véve, hogy nemrég kezdtem. Főnököm ma küldött szét nekünk emailt, hogy ha délután öt után (ugye hétig dolgozunk) érkezik kérés az ügyfelektől, ne dolgozzuk fel, hanem a korábban érkezett ügyeknek járjunk utána. Továbbá hétkor menjünk haza, mert nem jó az, ha hanyagoljuk a családot a munka miatt. Természetesen, ha komoly ügy, üzlet van képben, akkor előfordul, hogy éjjelek éjjelén jutunk csak haza, de ez csak néha forduljon elő, mert a család fontos. Ilyen cégnek dolgozni nem rossz. Könnyebben el lehet viselni a nehézségeket, ha az ember tudja, hogy embernek nézik.
Amúgy négy japesz (szándékosan irom igy, mégse lássák miről irok) van még velem együtt a képzésen és egy török az oktató. Az oktató még birja, meg egy a négyből, a másik három már annyira hihetetlen álmos fejet vág, ugye nekik nincs gépük.
Itt most esős évszak van, állandóan esik és már a hócipőm teli vele, mert ráadásul rohadt meleg van és iszonyt párás a levegő, viszont ezután még melegebb lesz, ezt már tapasztalatból tudom. Ilyenkor élmény öltönyben közlekedni, de sebaj.
Egyenlőre ennyi, szép napot!

jún 14

Rövid beugró

Csak röviden jelentkezem, mert mindjárt kész a vacsora. A körutas beszámol, azaz inkább képes beszámoló folytatódik majd, csak nem ma^^ Ma kaptok két képet, amik ma készültek. Egyiken Hibiki látható, amint az erkélyen vagányan… alszik. Később egész úton így aludt (vásárolni mentünk, pl. dobozt a játékainak, nem sok van, de az mindig szanaszét…, vasalót is vettünk, mert a régi meghalt, és az ingeimre ráfér a vasalás).
A második képen párom látható, amint a kedves olvasóknak bemutatja, a vasalók családjának csúcsdarabját: az utazó vasaló. A csöpp, ámde mégis működőképes vasaló, elengedhetetlen kelléke az igazi üzletembernek.
„Apró cseprő vasaló,
üzletembernek az való” Aki szeretne, bátran tervezhet reklámplakátot a kép segítségével. tudom rossz a minősége, de ez van^^ Nyeremény nincs, de a jó ötleteket felteszem, ha egyáltalán érkezik valami:D
küldeni ide lehet a próbálkozásokat: spotee KUKACCKACCKACC gmail.com

Majd jelentkezem más hírekkel is. Spagetti és instant miszó leves^^ Már vár.

jún 06

Első hét

Nyitok pár képpel a múltkori beszámoló folytatásaként. Láthattok egy szentélyt, közel a toronyhoz, aztán a mögötte fellelhető felhőkarcolókat, esőben, egy kereszteződést és egy tetőt, amolyan japánosat, telezsúfolva vezetékekkel, légkondival, egyéb csövekkel. Nem a legérdekesebb képek, majd jönnek érdekesebbek is, addig is, íme:

Első hét. Miért is? Ugye új állásom van. Öltönyben kell rohangálnom ügyfelekhez (nem, nem porszívó), természetesen komoly üzleti tárgyalásokra. Amikor nem rohangálok, akkor az irodában kell kiagyalnom, hogyan tudunk a legolcsóbban eleget tenni adott ügyfél óhajának, sóhajának, ami nem is olyan egyszerű. Irdatlan mennyíségű technikai paramétert és konfigurációkat kell bevágnom, mindeközben angolul, németül és japánul kell beszélnem, írnom, olvasnom.
Japán legnagyobb cégei közül már nem eggyel volt szerencsém összefutni csupán egy hét leforgása alatt. Például a japán távközlési vállalat, az NTT egyik ágával.

Természetesen a japán-tudásom még messze sem elegendő az ilyen jelentőségű ügyfelekkel való tárgyaláshoz, bár néha azért én is be-be kapcsolódom, igaz még kezdő vagyok. Voltam a Kaszumigaszeki épületben, ami Kaszumigaszekiben (霞ヶ関) található. Számtalan felvonója közül, mi azt használtuk, ami a földszint után kb. a 17. emelet magasságáig meg sem áll. Mi a huszadik emeletre mentünk. Az egyik viszonteladónk irodája található ott, Japán talán legnagyobb számítástechnikai vállalat-szövetségének a tagja, és egymagában is egy országos óriás. Őket ellátni a kellő szolgáltatásokkal, hogy a termékeinket tényleg legjobb tudásuk szerint forgalmazzák, nem lesz könnyű, de legalább nem unatkozom.

A japánok elfogadnak elsőre, még ha van is aki elsőre nem tűnik túl barátságosnak, egy tárgyalás végére előbb-utóbb mindig meglágyulnak.

Két érdekes szokás, ami Japánban fontos (az öltönyön kívül):

1. Amikor először találkozunk valakivel, névjegykártyacsere. A kártyát nem eltenni, hanem aszerint kipakolni magunk elé az asztalra, ahogy a hozzájuk tartozó személyek leültek. Például, nekem balra van Szuzuki, középütt Nisikava és a jobbon Aszamura, akkor a kártyákat is eszerint helyezem el magam előtt. Ennek a célja, hogy ne keverjük össze tárgyalófeleinket, hiszen egy röpke bemutatkozás még nem vési a fejünkbe az arcokat és a hozzájuk tartozó neveket. Nem rossz rendszer, nekem sokat segít.

2. A vendég sose üljön az ajtónak háttal. ez régebbre nyúlik vissza, tudniillik régen, ha vendég jött a házhoz, biztonságát előtérbe helyezve, nem ülhetett az ajtónak háttal. Ugye nehogy a nindzsák besurranva, hátulról levágják. Én legalábbis ezt a magyarázatot kaptam japán munkatársamtól.

Mára ennyi, falatozom, aztán megyünk Kinsicsóba, van ott 100yenes bolt, és vásárolunk picit, munkámhoz kellékeket, meg itthonra poharakat, stb.

máj 31

Második bejegyzés, tessék elébb az előbbit végigrágni

Megpróbálok feltenni pár képet míg párom és kisfiam szunyókálnak.
Sok rendszerezési lehetőség nincsen a bloggeren, azaz a blogspot.com-on, úgyhogy most meg kell elégedjetek a képek ömlesztett áradatával meg a hozzájuk tartozó szűkszavű magyarázatokkal. Az első kép még a buszon készült, a kedves félvér kisasszony (tudom a kép sötét meg stb, de nem vakuztam, próbáltam nem idióta turista lenni, bár mindenki más az volt:D) az utaskísérő, aki mindent mesélt, magyarázott. Amikor osztogatott az adott célpontról szóróanyagot, mindig megkérdezte, japánul van, nem baj? Persze, hogy nem. Válaszoltam én és megnéztem a képeket, aztán eltettem a táskámba, mert a szöveget úgysem értem. Annyira.

A második képen már dárga Tokyo Tower bújkál a ködben. A harmadik képen két busz (nem egyik sem az amelyikkel utaztam, azon volt zöld festék is, mert ECO), csak hogy legyen viszonyítási alapotok.
A negyedik képen egy kis szentély található, ami az első kilátószinten van kialakítva. Nem tudom pontosan mit szolgál, de sokan mentek oda. Odamentek. Nézték. Többet nem figyeltem meg:P A képek készítése közben amúgy kismázsa végig a vállamon lógott, úgy elölről, valami babazsákban, mert nehéz (ugye mázsa, még ha kicsi is) és após dereka nagyon fájt az enyém meg csak kicsit, meg jó edzés is nyolc kilóval a vállunkon sétálgatni.
Az ötödik képen egy monitor látható, azaz egy képernyő. Tudom, maszat a kép nagyon, de ez van. Akinek nem tetszik, küldjön jobb gépet, meg rakjon be egy fényképész képzésre^^ A képernyő érintőképernyős volt, a lejátszást elindítva mutatta adott városszakaszt a nap minden órájában, naplemente, napfelkelte. 24 órás videó-felvétel, gyorsítva. Volt angol is, de nem kapcsoltam át rá, mert ez a blog Japánban készül, akkor legyen már itt-ott némi japán szöveg is. Meg amúgy utólag vettem észre, hogy lehet nyelvet váltani^^
A következő képek Tókiót mutatják be. Látni egymásra zsúfolt épületeket, látni kék felhőkarcolót parkkal, stb. Amúgy igen, ez Tókió igazi arca, amikor Sibuját meg Roppongit mutogatják, meg a császári palotát, hogy na az Tóokió, az olyan mint amikor a Budai Vár, Parlament és a Lánchíd alapján kell elképzelni Budapestet. Pedig van ott más is azért.
A legutolsó képen pedig jelzőtáblákat láthattok, amiket még a torony előtt a buszról fényképeztem, de feltöltögetés közben a lap alján maradtak és majdnem elfeledkeztem róluk, úgyhogy ide kerültek a végére. Japán táblák.

Mára ennyi a blog, így is túlteljesítettem magamat, raknék még föl képeket, de félek, hogy páromék hamarosan felébrednek és nem tudnám befejezni a bejegyzést.

Leszünk majd mi is a képeken, ahogy odáig jutok a beszámolóval.

máj 31

Munkahely és pár kép (amiknek semmi köze a munkahelyhez)

Többen kérdeztétek, milyen is az új munkahelyem, úgyhogy gondoltam nem hozzászólásban válaszolok, hanem bejegyzésben.

Ebédszünet, igen, mindenki eldobja amit csinál (kivéve, ha tényleg nagyon el van benne mélyülve, de akkor később pótolja) és rohan enni, olvasni, bagózni, internetet böngészni. Főnökömet megkérdeztem, ebédszünetben megnézhetem-e a személyes email címemet, mire mondta, hogy természetesen, az ebédszünet nincs fizetve, áde azt csinálok amit csak szeretnék.
Tovább, másfél óra helyett csak fél-háromnegyed óra az út a munkahelyemre, forgalomfüggő, hogyan tud a busz haladni. A busz a lakás mögött áll meg, és a munkahelyem mögött tesz le. Visszafele kicsit messzebb van a munkahelyi buszmegálló, mert más útvonalat használ a busz visszafele (kb 6 megálló erejéig, a munkahelyem is pont beleesik), de az is csak öt percet nyújt a sétára pazarolt időn.
Pénzben egyenlőre nem jelent változást az új munkahely, mivel az előző fizumhoz igazították a próbaidőmet. Ez már az Európából is jól ismert három hónap, utána fizetésemelés. EÜ biztosítást ezen időszakban nem kapok, sem én, sem a családom ugye, viszont utána kapjuk az eddig elmaradt családtámogatást is.
Van végre szabadságom is, nem hatnapozom állandó jelleggel. Szombat és Vasárnap mindig szabad, továbbá van évi tíz szabadnapom és ezen felül még fizetett betegszabim is van.
A munkám számítógépekkel kapcsolatos, illetve a Voice over IP rendszerekkel, mivel különböző telefonközpontokat, ügyfélszolgálatokat, nagy hálozatokkal dolgozó rendszereket látunk el biztonsági frissítésekkel, jobb rendszerekkel illetve minőség-ellenőrző/felügyelő rendszerekkel.
A világ harmadik legnagyobb ilyesmivel foglalkozó cége ez, most nyílt az irodájuk Japánban. Azaz idén, tehát még elég fiatalka itt a cég, viszont megrendelésük máris van, nem is kis tételben.
A főnököm török és az egyik munkatársam is, ami nem rossz, mivel kapásból nagyon barátságos viszony alakult ki közöttünk. Munkatársam persze ugye muszlim, nem ehet sertés húst, és a japánok előszeretettel főznek sertésből ételeket. Amikor pénteken együtt mentünk ebédelni, kellett is válogatnia, mert az aznapi ajánlat szinte kizárólag sertés-étel volt:D
Összességébe véve, az új munkahelyem nem szívja ki az utolsó csepp véremet is, emberként kezelnek, aztán meg… majd eldől később, milyen is lesz igazából, elsőre máris sokkal jobb benyomást keltett.
A régi munkahelyemen nem búcsúztattak, a főnököm kevesebbet beszélt velem amikor távoztam, mint különben minden nap végén szokott volt. Részmunkaidős munkatársaim (a rendes szerződésesek felém se…. ) viszont nem szálltak le rólam, ajándékok (virág, zokni:D), levelek, email címek, telefonszámok egész áradatát kaptam. No meg persze azóta is tartom a kapcsolatot a két kis angyalkával az egyik szombati angolos csoportomból. Egyikőjük már írta is, menjek már el hozzájuk valamikor, meghallgatni, hogyan zongorázik. Remélem erre is jut most már majd időm.
Most pedig következzenek képek, mivel pont tegnap jártunk a Tokyo Towerben, Odaibában (ismét, de hát oda vitt a városnéző busz, ahova Rie szülei hívtak meg minket), a Mitsukoshi (méregdrága hű de márka előkelő pénztárca-maró hűaztamindenit) bevásárlóközpontban (ahol amúgy élő orgonazene van, meg színház terem is van, és az első japán divatbemutaót is ott tartották, igaz még kimonó bemutató formájában) és Roppongi Hillsben. Utóbbi szép, meg hű meg drága, de érdekessége nincsen, azon kívül, hogy milyen modern, meg hogy tömve van külföldiekkel. Viszont a Tokyo Towerből szép képeket készítettem, meg máshol is, meg a buszról is, úgyhogy lesz sok sok kép, és ez fel is fog kerülni, nem úgy mint az Odaibás cikk rég elfelejtett folytatása. Azt már úgyis láttátok ezerszer^^
Azért jöjjön pár:
A két első kép, a téglaépülettel, maga Tokyo állomás. Persze nem ekkora az egész, ez csak a régi épület, amit éppen felújítanak.
A harmadik kép egy bejárat, Ginzában, az egyetlen jól sikerült fénykép az üzletekről, mivel mozgó buszból, esőben készítettem őket. Itt az ilyen bejárat nagy szó, nálunk csak az nagy szó, ha tiszta. Mert a sok utca-művész összebarmolja, mert az művészet. Vagy csak hagyják elrohadni a kosz alatt. (természetesen az ellenkezőjére is van példa)
A negyedik kép egy szellőző (szerintem), ami az egyik földalatti vonalát vagy állomását látja el némileg firssebb levegővel.
Az utolsó kép, igen, egy Hello Kitty busz. Itt elég régi ikon ez a kiscica, és nem csak a cicababák márkája, hanem minden fiatal lányé, gyereké. Párom remélte, hogy azon a buszon fogunk utazni mi is, de nem, mi egy zöld-sárga eco-buszt kaptunk.

Képek majd még jönnek, én most rohanok, mert páromék várnak, megyünk átvenni az esőálló öltönyömet (mert az itt igencsak jól jön) aztán harapunk valamit.