Azaz újra „itthon”.

Majd lesz bejegyzés Kobéről, arról hogy milyen volt egy fűtés nélküli teremben aludni, túl rövid hálózsákban, és egy fagyos éjszaka után (meg előtte egy egész éjszakás busz-út után) reggel jéghideg vízzel mosdani. Illetve milyen órákon át szórólapokat osztogatni, különböző állomások környékén, vagy milyen is egy egész sorozat 200 éves angol törvénykönyv gyűjteményt cipelni, miután a zsák fülei leszakadnak, és persze az állomás is éppen jó húsz perc gyalog.

Most nem megyek bele részletekbe, na meg jó oldala is volt a dolgoknak. Babáról is van új kép, lesz erőm majd felrakom.

Azonban addig is egy felhívás. Nem szokásom ilyet, meg írtózom tőle, megy szégyen és gyalázat, stb, de hirtelenjében idő híjján ez az egyetlen dolog maradt.
Ugye nekem pénteken lett vízumom (egy hete), tehát azóta tudok komolyan állást keresni. Egy meghallgatásom már volt, ott éppen nem jött össze, hétfőn megyek egy személyesre a Gaba nevű nyelviskolához, remélem ott több sikerrel járok, továbbá bombázok ezernyi más helyet is.
A lényeg: szerdán lakbér, amíg engem érintene, tennék rá, mert a jég hátán is elélnék most már valahogy, de párom szülei egy sürgetett abortusszal reagálnának, hiába oldom meg a helyzetet a későbbiek folyamán. Tudom hogy a baba még nem született meg, stb, de inkább alázom magam le a sáros földig, vagy járatom magam le mindenki előtt, mint hogy hagyjam, hogy az immár dobogó új kis szívecskét megállítsák. Nem várok sokat ettől a bejegyzéstől, hiszen mindenkinek meg van a maga sok sok baja gondja, de muszáj mindent megpróbálnom. Én sem ülök addig a babérjaimon, azonban 5 nap alatt képtelenség összeszednem amit kell.
Nem várom el senkitől, hogy bármit is reagáljon, de ha ezt nem írtam volna meg, úgy érezném nem próbáltam meg mindent…
Ha valaki még is úgy érzi, hogy módjában is áll meg szeretne is segíteni, kérem itt jelezze:

spotee@gmail.com

Most biztos sokak szemében jó nagyot zuhanok, ami rossz, meg jóvátehetetlen, de (ha még nem is született meg) a gyerekemet, gyerekünket nem szeretném elbukni egy megkésett papír miatt. Ha két héten belül nem akad horogra munka Tokióban, akkor leköltözöm Kobéba egy időre, mert ott már van állás amit ajánlottak, és a vízumom is jó hozzá, azonban fizu abból is csak Áprilisra lenne, ami pillanatnyilag túl késő. Az egyetlen ember akit ez ügyben hibáztatni tudok, én vagyok, és mindig úgy érzem hogy nem próbáltam meg mindent, nem tettem meg mindent, hogy még jobban kellett volna, lehetett volna hajtanom, stb… Nem szeretném ezt a hibát soha többé elkövetni, úgyhogy most mindent megteszek amit csak tudok. Ezt is.

MSN-en nem nagyon leszek, emailben el lehet érni, majd valamikor MSN-re is felmegyek, most egyenlőre lehet sok lenne.

…mozog a Föld!
Régen volt már, hogy éreztem volna földrengést errefelé. Tegnap éjjel, vagyis mára virradó éjjel, nem igazán tudtam első nekifutásra elaludni, lehet azért mert bóbintottam egyet párommal, vagy azért mert olyan jókedvű voltam. Lényeg a lényeg, nem tudtam álomba szenderülni, úgy hogy felkeltem, hogy no akkor még olvasgatok egy picit, vagy valami egyéb kikapcsolódási lehetőség után nézek. Ülök az ágyamon, ölemben a laptop, mikor egyszercsak nagy morajlás, eléggé megremeg minden, edények, poharak csörömpölnek, Petinek meg kihagy egy-két ütemet a szíve. Ez nem az a szokásos, aprócska ám de elnyújtott rengés volt. Ez inkább amolyan életvidám, „hűbelebalázsamindenit” rengés volt. Annak aki aludt, szerintem fel sem tűnt, mert olyan vészes nem volt, de azért lehetett érezni rendesen. Hirtelen jött, hirtelen ment, de volt annyi meglepetésszerű ereje, hogy a vérkeringésem elgondolkodjon egy picit, most akkor melyik irányba is?
Most már sajnos mennem kell. Hehe, ne mondjam, hogy sajnos, hanem csináljam. Kellemes hétvégét mindenkinek! (majd még lehet írok a hétvégén, Kobéből nem nagyon fogok tudni írni, bár majd megpróbálok azért)

Igen, most már ilyenem is van. Juhhéééé.
2009 Március 7-ig érvényes. Csodálatos. Még ki kell váltanom egy „alien registration card”-ot a helyi „ward office”-ban, de az már kutya pimpli, az csak a regisztrálásom mint külföldi lakos. Mondták, hogy a vízummal menjek, mert akkor öt évre tudják adni, tehát ha hosszabbodik a vízumom (és értelemszerűen fog) akkor ezzel nem kell sokat bíbelődjek.
Boldogság öröm és harmónia. Vasárnap éjjel lebuszozom Kobéba, segíteni szórólapozni. Előtte persze szombaton, azaz holnap, itt Tokyoban fogok jómagam szórkodni, ami de jó lesz, mivel utálom csinálni, főleg egyedül, de muszáj mert kell, kell mert muszáj.
Páromat szülei még mindig zargatják, de megtörni nem tudják. Ahogy jövök vissza, együtt nézünk új lakhandit, olcsóbbat, jobbat, stb.
Természetesen egyenlőre a hamarosan esedékes lakbérem sincs meg, de a nagy szórólapozásnak kell legyen valami gyümölcse, teszem azt 4-5 tanuló formájában. No meg kedden egy telefonos állás-meghallgatáson veszek részt. (nekem ez az interjú olyan gusztustalan leírva… de még kimondva is, mint amikor mindenki maximumozik legfejjebb helyett, vagy minimumozik legalább helyett:P).
Taposok ezerrel, levegőt venni alig van időm, de van egy drága párom aki hihetetlenül fel tud vidítani. Ma ő ajánlotta fel, hogy elkísér a vízumért, pedig oda sokat kell ám gyalogolni, és nincs azért olyan jó formában most. De jött, egy rossz szót nem szólt, szóval remek lányka.

Végezetül egy kép, amivel régóta adós vagyok:
a párom által készített Valentin-napi édességek. Nem tudom a képen mennyire látszik finomnak, de boltban kevés olyan ízletes csokoládét lehet kapni mint amit ő összehozott. A jobb oldali zacskóban kakaóporban forgatott csokoldé volt (a képen még van is(^o^;))
A kép bal oldalán pedig az evőpálcáim láthatóak, melyekkel a kakaóporban forgatott csokit ettem, mivel a zacskóban nem volt könnyű hozzáférni, meg maszatolni sem akartam.
Március 14én nekem kell valamit csokit összehozni, ha nem is készítek, legalább venni, mert az a „white day”, amikor a lányok kapnak. Hajrá:P Aznap jövök vissza Kobéból, és robogok a ward office-ba a kártyámért:D De megoldom.

Igen, még több^^ (hiszen előzőleg már hírt adtam a babáról^^)
Ma megérkezett a levél melyre oly rég vártam, megadják a vízumot, mehetek kiváltani. Elébb persze a nagykövetségen egy alien registration card-ot kell kiváltsak, de az elvileg nem tart sokáig.
Úgyhogy egy évig maradásom már biztosítva vagyon.
Továbbá: holnap, azaz csütörtökön tartom az első órámat, és így immár nem is feketén, hiszen vízumom van tanításhoz^^
Ez egy jópont az anyagiakban, mert már nagyn rámfért, továbbá végre kezdhetek hirdetni tanuló-közvetítő cégeknél is.
Úgy néz ki, kezd minden beindulni. Mostantól kezdve, bárhogy legyen is, egyenesbe jövök végre, kiváltom páromat a két munkahelyéről (bár az egyiket nagyon szereti, a kollegák miatt, tényleg nagyon rendesek, de most pihenni kell, meg jön még a suli azért), átköltözöm egy nagyobb lakásba, ami olcsóbb is ráadásul, továbbá nem feledkezem meg mind azokról, akik átsegítettek ezeken a hihetetlen nehéz időszakokon. Nagyon sok embernek köszönhetem hogy itt lehetek, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy én egyedül, legfejjebb egy elvakult őrült lettem volna, aki itt két hónap után felmondta volna a szolgálatot, és teljesen összeomlik, ha nem kapom azt segítséget amit az elmúlt időben család, barátok, kollegák, tehát mindenki adott.
És itt most nem csak tárgyi segítségre gondolok, hanem a belém vetett hitbe is. Ez nagyképűen hangzik biztosan, de amikor valaki azt mondja, hogy neked sikerülni fog, akkor még ha csak jólelkű bíztatás, vígasz is, az embert ilyen nehéz helyzetekben nagyon tudja ösztönözni.
Úgyhogy az hogy én most itt lehetek, ilyen boldogan, várhatok egy csodálatos kis csomagocskát Októberre, hogy hitem van a jövőmben, az mind azoknak a csodás embereknek köszönhető, akik ezt a félnótás őrültet bíztatták és támogatták!
Ezt még fogom a későbbiekben is biztos említeni. A költözésnél, az esküvőnél, a csemete születésénél… mindig amikor valami csodálatos dolog történik, eszembe jut mindenki, egytől egyig.

Köszönöm^^

Igen, a kép az aminek látszik. Ultrahang-felvétel.
Boldogság szerelem miegyéb^^
Egyenlőre persze a nehézségek vannak. A szülők ellenzését leküzdeni, ami nem könnyű, de mivel Rie és én is ugyanazt akarjuk, nem lehetetlen. Megteremteni a biztos hátteret, ez a másik nagy feladat, ami egyenlőre nagyon nehézkesen megy, de hiszek benne hogy sikerül, mert sikerülnie kell.
Most már két emberért felelek, és ebből egyik sem én vagyok;)
Biztos van aki elhamarkodottnak tartja, aki ellenzi, de nem érdekel.
Én boldog vagyok, és mindent megteszek hogy a lehető legbiztosabb és legboldogabb életet adhassam újdonsült családomnak!
Megvan az első tanítvány is, aki előre fizeti majd az órákat, ami nagyon nagy segítség. Jelentkeztem már iskolákba is tanárnak, remélem a vízum a héten mostmár belekerül az útlevelembe, mert már nagyon ideje lenne.
Elérkeztem oda, hogy nem érdekel milyen nehéz, nem érdekel mennyi kínlódással jár, akkor is megteremtem a szükséges hátteret, mégpedig rövid időn belül, hiszen szeretném ha párom látná, hogy nincs miért aggódnia.
Igen gyorsan jött, igen nehéz, de a legcsodálatosabb dolog a világon.
Apuka leszek^^

Nem szívódtam fel, csak betegeskedem egy kicsit, ma már mint visszaeső. Viszont a városban mozognom kell, láz ide, láz oda, úgyhogy vettem ilyen fehér maszkot az arcomra, mert ugye itt ügyelnek arra hogy ne nyomják teli járvánnyal az egész országot. (ennek ellenére most valami terjed, himlő vagy mi, nekem volt már, szóval hello)

Addig is egy újabb praktika japánból: fűtött wc-ülőke. Nem, nem az a digitális, sima ülőke, rajta a finom huzattal (nekem már az is elég hogy ne legyen hideg, de hát itt fő a kényelem) és egy kábel, ami a konnektorba megy. Az a vicc, hogy jön ám az ellentmondás: arra pazarolják az energiát, hogy a wc ülőkét felfűtsék, aminek hejj de sok értelme van, viszont ha lehúzzuk a wc-t, a tartály ugye lent található, tetején egy apró mosdó csappal. Tudniillik, a víz ami a tartályt feltölti, ezen a csapon keresztül folyik, tehát wc lehúzás után, lehet kezet is mosni. Utána majd az a víz lesz lehúzva következő alkalommal. Természetesen folyó víz, nem a mosdóban áll meg, hanem alatta a tartályban.

Továbbá nincs központi fűtés, légkondi van, olajkályha (nem vicc, tényleg az van, ilyen picike olajkályhák), elektromos fűtőtest. Hogy ez mennyivel energiatakarékosabb… gőzöm sincs.

Sokan bizonyára már tudják, miképpen is fest egy japán ház belülről (nem, nem egy ósdi hagyományos ház, hanem egy új, családi ház), de sokan talán még nem. (ugye aki anime-őrült, vagy csak simán japán-mániás, annak újat ez a bejegyzés nem nagyon fog nyújtani)

Mi az ami feltűnik kívülről? A kerítés jobbára egy kőfal, adott esetben beton (a legtöbb helyen). A bejárati kapu, egy kerítés, ami harmónikaszerűen működik és apró kerekeken lehet görgetni. Kb. a hasamig ér, sosincs kulcsra zárva, azt hiszem nincs is rá lehetőség. A „kapun” belépve, jobbról a bejárati ajtó (egy nem átlátszó üvegajtó, nem valami masszív dolog) szemben velünk pedig egy igazi kapu, kilinccsel, ám zárni ezt sem szokás. Ez a kapu a sufnihoz vezet, illetve a bringákhoz, továbbá egy kiskerthez, ahonnan a konyhába nyílik ajtó. Ismét egy vékonyka, üvegezett tolóajtó. No de, mi még kint vagyunk, ja és ahol éppen állunk, ott trónol egy motorkerékpár is általában, persze ponyvával lefedve. (eső, szél stb.)
Nem kell hangsúlyoznom gondolom, hogy ha valaki nagyon be akarna menni, bemenne. Hogy hogya, azt nem részletezem, de állítom, hogy a japán házak legalább 50%-a hozzáférhető adott módon. Itt ettől nem kell félni, míg nálunk három zár, két lánc és egy öles tölgyfaajtó is kevés néha, hogy az elvetemült ork-hordákat, vagy a maszekoló besurranókat megállítsa.
Még egy apróság kintről: az ablakok. Nincs kifelé nyíló ablak. Minden ablak két szárnyból áll, eddig stimmt. No de, ezek a szárnyak csúszkálnak, jobbra-balra. Mikor melyiket van kedvünk félretolni. Mint az ajtó, úgy az ablak is tolókás. Tény, praktikus, könnyű, stb. bár nekem szokatlan volt először, hogy itt mindenhol ilyen ablakok vannak.
Lépjünk be, tessék csak. No, egy előszobába kerültünk. Kövezett részen állunk, előttünk már egy emelt rész következik, aztán egy újabb tolóajtó, kinntartandó a hideget a házból. A kövezett részen levesszük a cipőt, és fellépve a „félemeletre” belehuppanunk egy, a házigazda által biztosított, surranóba. A surranó szabályai: szőnyegre nem lépünk vele, ahol az van, ott levesszük előtte szépen, a WC szintén tabu, mivel tisztátalan hely, így oda külön surranó van.
Következzen a fürdőszoba, ez ugyanis kifejezetten japános. Első része: mosógép, tükör, mosdó, stb, második rész: zuhany, harmadik rész, mely ajtóval is el van választva: kád.
A kádba nem ugrunk ám csak úgy bele, elébb le köll tusolni! A kád vizét ugyanis nem engedjük le, a család vígan használja aznap este. A kád nem tisztálkodás, a kád pihenő, oda már frissen tusolva, patyolat-tisztán kell beülni. Van aki lazán elücsörög közel egy órát is akár, párom édesapja ebben nagymester.
A konyha egyben ebédlő és nappali is, ugye ki kell használni a helyet rendesen. No de, mik azok a csapóajtók a padlóban? Tudjuk már, hogy emelt részen vagyunk, az egész ház padlója alatt van valami. No, a konyhában levő csapóajtó egy hűtőkamrát rejt. (ahova párom kutyája egy vidám pillanatában bele is ugrott, pont belefért) Nem egy nagy doog, akkora hely talán, hogy egy közepes tévé beleférne, de zöldségnek, kutyaeledelnek, miegyébnek, bőven elég.
Talán egyenlőre ennyi elég is, többet most úgysem tudnék mondani:D:D

Megjártam ismént a bevándorlási hivatalt, leadtam amit kellett. Arra a kérdésre, hogy mennyi idő lesz ez kb, ma nem kaptam választ „procedure”, ettől függ. Ez az egy szó nagyon jól ment a kisasszonynak aki mondotta volt, úgyhogy meg is jegyeztem, talán ezt az egy szót az egészből.
Úgy fest, mostantól nem a „landing permission” papírocska érvényes az útlevelemben, bár benne van még, hiszen még egy hónapig jó, ellenben kaptam egy bélyegzőt, „application” névvel, és egy kóddal, ami a kérvényem száma. Gondolom egy, ezzel tudok utána kérdezni, hogy mi van vele, kettő pedig, mostantól ez biztosítja maradásomat, amíg a vízum bele nem kerül véglegesen az útlevélbe.
Mondták volt, ugye írtam is előző bejegyzésemben, hogy most már, amíg az utsó kérvényt elbírálják, nem köll elhagynom az országot. Utána meg értelemszerűen egy évig maradhatok.

Utazásom közben Wass Albert egyik könyvét olvastam, a Magukrahagyottakat. Volt hogy abba kellett hagynom, mert hihetetlenül szívszorongatóan tudott írni méltatlanul elhallgatott írónk és költőnk. Elhallgatott, mert nem elég hogy sokáig haza sem térhetett, végül pedig ideiglenes vízummal akarták kibökni a szemét, de még csak kötelező olvasmány sem let tegyik művéből sem, holott azért Harry Potternál, meg a saját társait eláruló fogoly elvtársnál (aki nem tudja kiről van szó, ne bánkódjon, semmi fontosról nem maradt le) biz’ érdekesebb írások hagyták el tollát. Még az utcán sétálva is olvastam (ma úgy ahogy van kiolvastam, rövid könyv, de azért nem annyira), eszembe is jutott, milyen fura helyzet lenne, hogy egy magyar embert halásznak ki egy kamion alól, kezében Wass Albert könyvét szorongatva. Persze ennyire nem vagyuk elvakult olvasó, csak ott az elhagyott járdán, a kamionok, konténerek és daruk között, a világ hihetetlenül valószerűtlen, és mégis megtörtént eseményeiről olvasva, nekem is beindult az amúgy sem túl korlátozott fantáziám.

Most a verses kötetét fogom magamnál tartani, melyet édesanyámtól kaptam útravalóul. Megvolt „Minden Verse” is, de azt kölcsönadtam egy japán ismerősnek magyarhonban, aki azóta eltűnt. Pontosabban msn-en még volt párszor… de nem reagált. Ez van, közülük is kerülhetnek ki kevésbé jó emberek. (sőt, vannak itt is elég díszes társaságok)

Az a kötet azért is volt nagyon jó, mert az összes angol és német nyelvű műve is benne foglaltatott. Itt jön az elhallgatottság: (vagy saját hülyeségem) én Wass Albert minden versét összefoglaló, vagy magába-foglaló könyvvel azóta sem találkoztam. (nem, nem Japánban, otthon).

Mert itt is van, és ma történetesen felszabta az agyamat.
Jártam a bevándorlási hivatalban, a már meglévő „Certificate of Eligibility”-vel. Erre kaptam újabb három lapot, amit legyek szíves töltsek ki (persze MIND ugyanazzal az infóval amit egyszer már beadtam, hogyne, értelem felsőfokon), adjam le, és várjak újabb 2-3 hetet, mire kézhez kapom a vízumot.
Az újabb papírköteg neve: Change of Status of residence… vagy mi a rákfene. Van aki azt mondja hogy 48 óránál nem több. Ennek annyi hitelt adnék, hogy pár hónappal ezelőtt, a CoE-re még másfél, két hónapot mondtak, míg amikor beadtam, akkor egy hónapot, és tartották is. Most 2-3 hetet mondanak az újabb papírra, ami elvileg maga a vízum lenne, de van akik meg azt mondják, hogy két napnál nem lesz több. Akárhogy is legyen, ha ugyan nem is az az abszolút töketlenkedés megy mint otthon, azért itt is vannak (és most előre is elnézést, de mókából annyiszor elsütöttem, kedves néhai kollegám volt kitűntetve a címmel, persze szigorúan viccből, most viszont komolyan) inkompetens balf*szok. Több rosszat nem tudok rájuk mondani, (lol ez is elég csúnya) mert hihetetlen kedvesek, udvariasak, és egyszerűen nem tudok rájuk haragudni… akivel ma beszéltem (három ügyintézővel, vagy mik/kik ezek), rendesek udvariasak voltak. Az úr, vagy srác, aki a legtöbb infót adta, nagyon jól tudott angolul, hihetetlen türelmes volt, és nyugtatgatott hogy ne izguljak, minden meglesz időben, és nem kell elhagynom Japánt akkor sem ha nem, csak menjek be hozzájuk, és kiállítanak egy papírt hogy úton van.
Továbbá már ez a CoE is felhatalmaz a melóra félig-meddig, mondták ne aggódjak, fél lábbal már bent vagyok, a másik fele meg már billen át a küszöbön. Oké dánke, de így ebben a hónapban még nem tudok elköltözni, lol, szóval még egyszer be kell fizetnem annyi lakbért, ahány liter kőolaj elfér a lakásomban, mert kb így mérik az árát. Aranyból olcsóbb lenne..
No de baj nincs, mert megoldom most már mindenképpen, csak utálok oda menni, mert most is véresre hólyagosodott a lábam, ugye szépen fess legényként kiöltözve, nyakkendőt is vettem fel!!! (nagypapám tanított ám meg, és két havonta egyszer ha kötöttem eddig… féltem elfelejtem, de hát nem hiába, jó tanár^^ úgyhogy még nekem is sikerült megtanítania úgy, hogy nem felejtettem el:D) A cipőim meg nem túracipők, mivel azt nem hoztam, meg öltönyhöz fura is lenne… úgyhogy a zoknim most nem izzadtságtól nedves. Majd mártózom egyet forró vízben és jól kiáztatom magamat. Szerdán meg megyek újra, örülni fog a lábam, meg én is.

Vagy buru buru… valami ilyesmi volt az egyik fehér delfin neve, amit az „Aquarium”-ban láttunk. Valentin nap volt ugyebár, és ennek örömére elvonatoztunk jó messzire. A vicc az, hogy vonatoztunk közel két órát, és a tőlünk 10 percnyire levő metróállomástól, egyetlen átszállással, oda-vissza kijött kevesebb mint kétezer forintból. No, ez az ami otthon képtelenség, legalábbis ahogy én emlékszem. Ilyen színvonalon biztosan hogy nem:P Mentem Tokió legszerencsétlenebb vasútvonalával is. Ez is egy „monorail”, de olyan magas az ára, olyan kicsi az egész, hogy szinte senki sem használja. Mi használtuk, mivel más oda nem megy, max kocsi (aki teheti azzal is megy…), és csak emiatt volt egyáltalán annyi a jegy amennyi. Szóval… ez a járat okos ember találmánya.
Az akvárium érdekes volt, volt cápa, rozmár, jegesmaci, medúzák, angyalhalacska, Nemo, stb. Némóról készült is vagy négy kép, mert párom nagy rajongója. Készült sok kép, de mivel én elfelejtettem kamerát vinni, páromét hasznltuk. Készült rólam is, háttérben az óceán öblével, hurrá.
Japánban Valentin napkor a lányok csokit adnak a fiúknak. No meg családnak, barátoknak, de párjuknak a legkülönlegesebbet^^ Én le is fotóztam, csak most egy lusta rohadék vagyok, és majd máskor töltöm fel, azt amit kaptam. Házi készítésű csokit, sütiket. Nagyon szépek, aranyosak, finomak, stb. Most is ezzel tömöm magam, miután megörökítettem.
A fiúk Március 14-én viszonozzák. Igen, itt van re-Valentin-nap. Azt hiszem fehér-nap a neve, de erre nem vennék mérget. A lecke fel van adva… én ha nem is készítek, mivel sem sütőm, sem semmi egyebem, valamit kitalálok.
A vízum jövőhéten üti markomat, akkor intézem a többi dolgot is. Egy tanítványom máris van, remélem jön majd még sok másik is.
Tegnapelőtt takarítottam, ma vasaltam, főzni fogok még… nagyjából ennyi.
Éljen hurrá.