Csak megírom még a hétvége előtt a szombatot, immár egy hét távlatából.
Nos, a vonatot végigkómáltuk… megérkeztünk a suliba, immár öltöny meg minden, mert az úgy a szép, meg ugye úgy illendő. Nyolckor kezdődött hivatalosan a „rendezvény”, úgyhogy volt fél óránk, a hihetetlen kupiból rendet vágni, és elrendezni azt a kevés bútort ami egyenlőre volt.
A nagy tábla, sikeresen felkerült a falra, enyhén ferdén (nagy rohanásban javítani már nem lehetett), felkerültek a festő úr képei, elrendeződtek a laptopok, könyvek, szórólapok, stb.
Időközben, persze késve, megjött a szingapúri srác, avagy neandervölgyi-san. Persze azonnal vitatkozni kezdett, hogy ő director akar lenni. Egy óra vita után (szerencsére nem jött senki), sikerült erélyesen hangnemben elkussoltatni. Ez után elkezdtek jönni az emberek, mindenféle intézményektől, a festő, egy másik nyelvsuli vezetője, megint egy másik sulitól valaki, tanár egy közeli középsuliból, stb.
Nekem iszonyatosan fájt a fejem… kevés alvás, whiskey sör kumisz kombó… megtette a hatását. Idővel elmúlt, kaptam valami jó gyógyit górém asszonyától. Persze este, úgyhogy addig harcoltam a fejem fájásával.
Neandervölgyi barátunk is alkotott. Megjött a barátnője (aki amúgy egy nagyon csinos japán nő… nem is értem hogy állt össze egy ilyen szingapúri majommal… (nem a szingapúri a baj, hanem hogy majom)), aki hozott pl wc papírt (mert a kedves ura lusta volt elmenni bevásárolni). A fiatalember erre mit csinál, beviszi a konyhába…
Góré mondja neki: hova viszed? az „WC PAPÍR”… hát a konyhába, mé’?
Mégegyszer: WC PAPÍR, érted? a WC-be való, oda vidd.
Ezt még úgy ahogy felfogta, oda is vitte… no de! És jött a nehezítés.. megjött a festőművész, és hozott még egy csomag wc papírt! BAAAAA NA NE SZABBB!!!
Szóval… előemberünk, felkapta a csomagot, és elindult a konyhába, góré, szemfüles révén, szólt neki, hogy na mia?
Hát beteszi a konyhába. Miért? Mert a wc-ben már van papír! LOL Ekkor már a saját barátnője is eléggé lesajnálóan, és némileg szégyenkezve nézett…
Mondta góré, wc-papír… oda is való! De ott már van… Nem hazudok, laza öt percet elszórakoztak ezzel. wc-papír, de ott már van. Nem hosszú mondtaok… 5 perc alatt jó párszor elhangzik ám! Valamiért, nem tudta elképzelni, hogy két csomag papír legyen a wc-ben…
Aztán csak bevitte. Este, amikor távoztunk, vettük észre, hogy azért cseles volt, a mosdóhoz rakta… nem a mellékesbe… LOL… csak nem fért a fejébe a két pakk papír. Amúgy, a wc-ben nagy hely van, elfért volna egy egész rakomány… na mindegy. OKOSMikor a vendégek egy része elment, sőt a párja is távozott, ismét vitába keveredtünk. Szegény pára már a könnyeivel küszködött… de egyszerűen akkora baromságokat mondott, hogy hol röhögtem, hol pedig már a fejfájást is elfeledve torkoltam le… górémmal felváltva…
Elkezdte, hogy mi mit tettünk a suliért? Tudni kell, hogy ő intézett egy domain címen, JEEE, továbbá kötött MAGÁNAK egy szerződést egy szingapúri sulival, hogy kap jutalékot, ha a mi diákjainkat eladja nekik…. ez teljesítmény nem?
No… azon kívül, hogy péppé dolgozzuk magunkat (reggeltől estig, weboldalt, reklámanyagok, stb), én csak csupán 15 órát utazgattam hogy ott lehessek, nem aludtunk semmit, mert őfelsége előembere egy rohadt poszton vitatkozott velünk este, (ok elmentünk piálni, de a meghülyülés szélén álltunk, 3 órán át egy fallal vitatkozni), én rongyosra szórólapoztma a lábamat, nem reggeliztünk, mert rohantunk be, rendet raktunk a suliban… MINDENT mi csináltunk azon a hétvégén, és még neki állt fejjebb. Mellesleg, ketten beszerveztünk két sulit akik már be akarnak olvadni a sulinkba, stb… ingyen bútorok, egyebek. Nos adott helyzetben, az amit kapott, még talán finom is volt. Később megjött góré asszonykája, ők ketten elugrottak kicsit, akkor engem akart fárasztani a jóember, elküldtem a csába, majd amikor nem fogta fel, elkezdtem neki magyarul magyarázni, akkor bekussolt. Visszajöttek góréék, később más is jött. És akkor a neandervölgyi elindult haza, góré lekísérte. Mosollyal jött vissza, ő sem fog már minket zaklatni. Végre kiszállt. Ennek örömére, fel is vettük a helyére kijelölt személyt, aki azonal telefonvonallal, üzenetrögzítővel, még egy harmadik iskolával, stb-vel szállt be, csöppet többet nyújtva, mint előember barátunk. Ráadásul egy tök kedves filippínó nénike^^
Szóval, rendbejött ott is minden, végül hazamentünk górémhoz. Vacsi együtt, asszonykájával, közben tévét néztünk, japánt persze.
Végre nem hajnalban kerültem ágyba, aludtunk is bő 9 órát, jól is esett. Vasárnap még bevittünk pár cuccot a suliba, majd leszakadt a karunk:P Rendet raktunk a konyhában is, csináltunk pár képet, aztán hazamentünk ismét, összeszedtük a cuccomat, és elindultunk a busz állomáshoz. Előtte még kávéztunk egyet (én ugye kokoa-t toltam), aztán irány a busz.
Pár kép: A laptop, meg ahol góré a parafatáblát tartja, azok még szombatról vannak, a másik két kép, az azóta már kicsit átrendezett termet mutatják. Egy kép pedig Fudzsivara szan festménye. Ilyesmikkel vagyunk kidekorálva.

Nem nagy szám, de itt a legtöbb nyelvsuli ilyen. Itt valamiért nem a látszatra mennek az emberek^^

Beleájultam a székbe ugye, és pihigéltem egy cseppet. Azonban sokáig nem lustálkodhattam, mivel nagyon sok feladat volt. Le kellett vakarni a félig lógó tapétát a mosdó ajtajáról. A tapétaragasztó persze nem mindenhol engedett el, úgyhogy víz, rongy és kés segítségével próbáltam valamit alkotni. Az ajtó nagyja tiszta is lett, ami pedig még csúnyácska volt, azt pont el tudtam takarni egy zászlóval. Jó… nem épp a legmagasztosabb hely egy zászlónak a mosdóajtó, de hirtelen megoldás kellett, és amúgy egész jól is nézett ki!
Délután öt körül, megérkezett főnököm és komám, kicsit még izzadtunk a tennivalókkal, aztán végre leültünk egyet beszélgetni. Tudni való, hogy két éve levelezünk, hagyományos úton, nem neten. Valamikor most nyáron kezdtünk el email-t váltogatni, és amióta idejöttem, igencsak felszöktek ezek az üzenetek. No igen, mivel mobilom nincsen, így ez maradt a kapcsolattartásra. Beszélgettünk, kifújtuk magunkat, utána elugrottunk az állomásra, egy brit rajzfilmes emberrel találkozni, aki ellátott minket egy dvd-vel, pár képpel, stb. Nem sokkal ezután, megérkezett szingapúri barátunk, akinek a feje egy neandervölgyi emberéhez hasonlított leginkább, állandóan takonyba úszott, és valami iszonyat idióta röhögése volt. Természetsen szabott ám öltönyben jönni… hiába szóltunk neki párszor. Mindegy, elmentünk egy kávézóba, beszélgetni picit, mivel a kedves ősember-kollegának volt egy hisztije, még pedig a következő:
mivel fingja sincs semmiről, csak kínaiul tud (állítólag…), viszont sem történelemről, sem kultúráról nem tud semmit, ezért ki lett neki osztva a „Chief instructor of Chinese” poszt. Természetesen emellett, szerepelt a döntéshozók között is, a board of regeants tagjaként. (most nem fogok utánanézni mit jelent ez magyarul, elnézést)
Igen ám, de a neandervölgyiek ugye általában hűek őseikhez, és a pattintott kőeszközöknél tovább nem nagyon jutnak ma sem. Neki sem sikerült magát túltennie azon, hogy az hogy „director”, lényegébe véve semmit sem tesz, mert kinevezzük mi annak, ha szeretné, de cserébe berakjuk wc-s néninek. Ragaszkodott hozzá, hogy a névjegykártyáján igenis director legyen, meg hogy mások mit fognak róla gondolni, meg hogy neki komoly pozíció kell.
Itt megjegyezném, hogy ő semmit nem tett le eddig nekünk. Vett egy domaint, király, még a hülye is meg tudja csinálni. Ja igen, és kötött egy szerződést, egy szingapúri céggel, hogy ha a diákjainkat továbbküldi oda, akkor kap jutalékot. Jó mi? Elment ügynöknek, és rajtunk akart keresni. Három órán át szenvedtünk ezzel a majomemberrel. Amikor felvetettük, hogy ha annyira director akar lenni, akkor rajzoljon nekünk egy vázlatot az intézmény felépítéséről, ki miért felel, ki alá/fölé tartozik (nem félreérteni), stb. Kb. 15 perc alatt, rajzolt három négyzetet. Ezeket egymás mellé persze, mindegyikből jött ki lefelé egy-egy vonás. A négyzetekben hármunk nevei, és a posztok. Első: principal, második: founder, harmadik: founder. Amikor én ezt megláttam… először majdnem kiköptem a forró kakaómat, majd kínomban elkezdtem röhögni. (közben ezredszerre botránkoztam meg azon, hogy a forró vizes törölközőt, amit kéztörlésre adnak mindig, orrfújásra használja… UNDORÍTÓ!!!) Miközben komám megpróbálta neki elmagyarázni, hogy ezzel a tudással még wc-s néninek sem lenne jó (vagy bácsinak), összedobtam egy vázlatot arról, ahogy én elképzelek egy ilyen táblázatot, vagy szerkezeti vázlatot, tudom is én hogy hívják. Kb 10 perc alatt, kész is volt, feladatkörök részletezve, alá,mellé,fölé-rendelések szépen elrendezve, stb stb stb. Mondtam is, hogy no, ez egy vázlat. Nem a három amorf négyzet. Továbbá, mondja el szépen, adott feladatok közül, melyeket akarja elvégezni, és melyeket KÉPES. Válasz: néma csend, szipogás, ismét taknyolás a kendőbe.
Eztuán röviden elküldük a csipába, hogy ilyen hülye embert még nem láttunk, és elindultunk vissza a suliba, a cuccunkért. Ő is jött, mivel ott volt pár cucca. Megmondtuk neki, másnapra hozza a számlát a kiadásairól.
Mi ezután hazamentunk komámhoz, felesége már ágybabújt, úgyhogy őt következő napig nem láttam. Mi kicsit kifújtuk magunkat, aztán irány az éjszaka.
Japánban vannak amolyan „snack” nevű helyek. Itt csak nők dolgoznak, és csak japán férfiak látogathatják. Komám, szerencsésen behaverkodott egy ilyen helyen az „úrnővel”, akit csak mamának hív mindenki. Az ilyen helyeken, egy óráért fizetni kell, ebben azt hiszem van két ital is, cserébe jön egy kisasszony, aki társalog velünk. Többre ne gondoljon senki, nem kupleráj, ez valami más. Mi voltunk az egyetlen külföldiek, de mivel mama vendégei voltunk, senki egy rossz szót sem szólt, sőt, még haverkodtak is. Mi iszogattunk egy kis whiskeyt, más iható nem volt. Vodka nuku, pálinkáról ne is álmodjunk, és a sakéjuk is borzalom. Ámde, komám révén szibériai, szereti a kumiszt. Hozott is magával laposüvegben egy flaska mongóliai kumiszt. Én életemben először ittam ilyet… égette a számat, a torkomat, de finom volt! A lányok visítoztak amikor megkóstolták, elég mókás volt. Az egy óránk hamar letelt, úgyhogy irány egy olcsó kocsma, szemközt az út másik felén.
Ott még egy gey sört legurítottunk, pipázgattunk (sima hagyományos pipa), aztán hazasétáltunk. Ágybadőltünk, vagyis futonra. Ez amolyan matrac. Én a nappaliban aludtam, de nagyon kényelmes volt, sőt, komám felesége még extra vett is egy „lábmelegítőt”, csak nekem, eddig nem volt otthon kettő nekik. Koma mondta is, hogy ez nem ér^^ Azért komázom, mert még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem nagyon írok neveket, csak kivételes alkalmakkor.
A lábmelegítő egy fém-teknősre hasonlít, forralt víz van benne, és valami törülköző szerű anyagból van a huzata. Persze óvatosan kell vele bánni, mert forró tud ám lenni. Részeg embert az ilyen apróság nem zavar. (igen, a whiskey, sör és a kumisz kombó, no meg a kb 3-4 órás alvás ami azt megelőzte, enyhén ittas állapotot eredményez, de ritkán talán nekem is megengedett)
Reggel korán kelés, hatkor már talpon voltunk, persze amíg be nem értünk a suliba, nem igazán ébredtünk fel. Majd innen folyt köv. Végezetül két kép: Petike gebed a gép előtt, utolsó simítások, no meg komám, és könyve (bár nem nagyon látszik, az asztal távolabbi felén apró stóc) mely tavaly jelent meg.

Shinjuku. Megtaláltam a buszt, sőt, még a kijáratot is elsőre. Jártam már itt egy párszor, de ez azért komoly teljesítmény.
10 perccel indulás előtt derül ki, honnan indul a busz. (1,2 vagy 3, magyarul azért körülbelülre lehet tudni, úgyhogy nagyon sétálni sem kell) Pont ideértem 12 perccel korábban, úgyhogy még ki is fújhattam magamat. A busz szép, kényelmes, kevesen ülnek rajta. Három oszlop ülés van, egy páros, meg egy egysoros. Van papucs, agyonállítgatható ülés, lábtámasz, kétféle is, kis tálca, takaró, minden amit el lehet képzelni. Öv is van ám, nem csak úgy eltehénkedünk, mondjuk ebben az öv sem gátolhat meg^^ Már megy a busz, és nézelődni is szeretnék, úgyhogy most nem írok tova.
Megállt a busz, szállnak még fel páran, kicsit többen mint Shinjukuban, de még mindig kong a busz. Ez még mindig Tokyo amúgy. Mielőtt ideértünk, segítettem egy idősebb bácsikának, aki nem boldogult az ülésével. ez azért vicces, mert tök pontos útmutató van japánul az üléshez, amit én persze nem értek, és mégis én mutattam meg, mi mire jó.
Innen elvileg nemsokára indulunk tovább, jó lenne azt is érteni amiket a vezetők magyaráznak, de csak nem maradok semmi életbevágóról. Amúgy nagyon kedvesek. Egy oldalt már tele is írtam (kézzel, wordben kicsit kevesebb ám, kb a fele) Közben magyarázott valamit az egyik sofőr, azt hogy az ülés hogy működik (gondolom én) úgyhogy mosolyogva döntögettem egyet az ülés háttámláján, lássa hogy vágom ám a dörgést.
A társaság amelyik utaztat: www.highwaybus.com , nem, nem reklám, csak akit érdekel megnézheti.
Időközben megérkeztem, két órával korábban a jósolt érkezésnél, úgyhogy vonattal már el is jöttem az állomásra ahova kellett, most hét óra, fél óra múlva nyit mögöttem a kávézó, akkor beülök melegedni, mert itt rohadt hideg van, és nyolckor hívhatom az öregurat, akivel majd találkoznom kell elsőre. Izgi lesz. Más mint Tokió. Ez a rész Tokióhoz képest kihalt. Vannak emberek, mint mondjuk otthon Óbudán, de az itt kihalt nekem^^
Egyenlőre ennyi, kell későbbre is szufla a laptopba.
Nos, most már a szobámból írok, újra Tokióban. Ahol a történetnek vége szakadt, azt ugye az, hogy eljutottam Kobéba/be bárakármi, és vártam hogy legalább egy kávézó kinyisson, valami forró csokiért.
Japánról tudni kell, hogy bármit kérünk inni (legyen az kínai oulong tea, vagy feketekávé) megkérdik, hogy forrón, vagy hidegen. Bementem a kávézóba, látom kokoa, meg sok más jel… na mondom, ebből kérnék egyet! Semmi kérdés, jippí, egyértelmű hogy hogy a kakaó téen forrón fogyasztandó.
Kaptam egy szép nagy poharat, benne jégkockás kakaót, meg egy gombóc vaníliafagyit.
ÉLJEN!!!

No de, eljött a nagy pillanat, és elindultam célom felé, mégpedig egy műveszéti magánsulicska, ami egy idősődő japán festőé, illetve a feleségéé, aki mellékesen szinte minden hangszeren játszik, természetesen klasszikus zenét.

Meg is érkeztem rendben, megtaláltam elsőre magát az iskolát (a házuk alsó szintje), és nagyon könnyedén összehaverkodtunk Fujiwara san-nal. Aki kicsit ismeri a japán törit, tudja, hogy ez bizony egy uralkodó család is volt, de ugye, ma sem minden Hunyadi, Mátyás leszármazóttja. Fujiwara-san amúgy hihetetlen gyönyörűen fest, nem csak a szokásos olajfestményeket, de a hagyományos japán módit is. Továbbá x ezer nyelvet tanulgat, mert mániája a nyelvtanulás, foglalkozása pedig japán festészetet tanít, na meg minden mást is, csak minden másra ott vannak a tanárai. Ja, zenét is tanít, feleségével. Érdekesség, hogy az ő iskolája és a mi iskolánk, valamikor a közeljövőben össze fog olvadni. Mellékesen, ő látott el minket padokkal, székekkel, táblákkal, festményekkel a kiállításra, illetve sok minden mással is.

Tőle minden cuccommal, meg a nagy festményekkel amiket a sulinkba kellett vinni a házától, elmentünk végre oda, ahova meg kellett érkeznem.

Az intézet nem nagy, egyenlőre egy x négyzetméteres terem, wc-vel és konyhával. Három felé lesz osztva, bár most egyenlőre bőven jó, úgy ahogy van. Szép tágas, sok ablakkal, úgyhogy fényes is, csendes környéken van. (mondjuk Kobében minden csendes) Első feladatom, ami rám várt, szórólapok osztogatása volt, mivel főnököm tanárként dolgozik a helyi „junior high”-ban, (fogyatékos gyerekeket is tanít, és hihetetlen eredményeket ér el velük, mondta hogy a fogyatékos szó nem igazán illik rájuk, mert mint tanár, egyszerűen zseninek látja őket, mutatott is példát rá, angol nyelvlecke, szó betűi összekeverve (tuni kell, hogy a japánok ráadásul szótagolnak, nem betűket írnek, alap esetben), rakd ki a szót. Nekem sem ment valami gyorsan, a japánok volt hogy fél órát szenvedtek vele, a tanulói, egész mondatokat bogóznak ki secc perc alatt. Mellesleg gyönyörű dolgokat készítenek kézműves órán, láttam miket hajtogattak) a harmadik „aktív” kollega, pedig egy lusta farfej, egy szingapúri kínai, akinek még a szeme nyílásának szűk metszetéből is gyököt kell vonni, ahhoz, hogy az iq-ja közelébe érjünk. Maradtam tehát én. Sikerült elosztogatnom jó 200 szórólapot secc perc alatt, utána pedig további közel 1000 lapot postaládákba elszórni. Visszatérve a suliba, beleájultam a legközelebbi székbe. Ne feledjük, alig aludtam valamit éjjel a buszon.

Egyenlőre ennyi, folyt. köv., képek is lesznek, ha nem is sok, de most egyenlőre kóma meg minden.

Volt egy kis szünet, de minden oké, csak eszméletlen rohanásban vagyok. Holnap este (hatodikán) ugrom le Kobéba, 9,5 óra busszal, jeee, még jó hogy éjjel megy, bár először hülyét kaptam az ötlettől, aztán amikor megtudtam mennyi idő az út, belenyugodtam a zsúfolt hálóba…
Tizedikére érek vissza, 18án pedig repülök Koreába, ahonnan 21én jövök vissza.
Történések.. próbálok tanítványokat felhajtani, egy már elvileg van, de akkor lesz fix amikor visszaérek Kobéból/ből. Most is totál le vagyok már zsibbadva, de valamit már akartam írni. Itt minden ki van világítva (a belvárosban persze), az idő már hidegebb, de hó sehol, mondjuk annyira hideg nincs is. Vidéken van, de hát itt Tokióban az valymi érdekes most nekem.
A szomszédom, az olasz, elköltözött sajna, de email címét megadta, szóval már írtam is neki. Kaptam tőle kis Japan Airlines-os fityfa”t, plüss repülőt, nagyon édi. Kaptam még egy csomag wc papírt, zsebkendőt, valami lekvárt, vajat, kávét, fülpiszkát, meg mit tom’ én még mit, sokminden jót, ami hasznos, és így nem kell vennem.
Nagyon rendesek voltak, kár hogy elköltöztek, de remélem, legkésőbb nyáron, példát vehetek róluk, és kiköltözhetek innen, mert ez átvészelni a nehéz időket nagyon jó, de hosszú távon rohadt drága, és rohadt pici… és amúgy is rohadt^^
Semmi kedvem holnap lebuszozni Kobéba, de biztos érdekes lesz, ráadásul a főnököm teljesen rá van már állva hogy megyek le. Remélem nem fog csalódni.
Párommal minden rendben, ő is jól van, én is jól vagyok, egyikünk sem beteg éppen, úgy néz ki megvámolt a tél minket egy két bacival, de már vége.
Ismertem meg új embereket, kettőt, megtudtam hogy van aki 800.000yent fizet olyan angol tanfolyamért, ahol nem tanul meg szinte semmit. Ezek után, a mi kevesebb mint fele ennyiért kínált tanfolyamaink veszettül olcsó kategóriába tartoznak majd. Azért 8000yent fizetni 40percért (ez megint másik tanfolyam) az erősen bátor. Sebaj, éljen a drága nyelvtanfolyam had, annál könnyebb az olcsóbbat eladni.
Remélem így is lesz! Most robogok vissza melózni, még így negyed éjfélkor is, mert bizony, non stop munka van. A januári lakbéremen izgulok még kicsit, de valahogy csak meg lesz, ha beleszakadok is, valamit kitalálok. Először kerüljek vissza Koreából. Veszek elemet kamerámba, mert azért vidéket meg Koreát, le kell fotózni, mert az milyen már hogy ha nem. Amúgy vannak Hitler bárok Koreában, úgy néz ki, ott nincs kettős mérce, mert ahogy megtűrik a vörös kocsmát, úgy a náci diszkót is. Ha látok ilyet, lefotózom én is, nehogymár kimaradjak belőle. Nekem úgy is ugyanaz mindkettő, elítélendő. Viszont ha az egyiket engedjük, akkor a másikat is kell. Ez az igazság, nem?
Itt Ázsiában szerencsére van belőle rendesen^^ Nagyon hangulatos kis kávézók vannak, éttermek, sétálóutcák, stb… hihetetlen jó ez a város, simán leélem itt az életem. Már alig várom hogy bebetonozódjak! Csak áradozni tudok róla, nehézségeim és csóróságom ellenére. Főleg, mivel tudom, hogy milyen fizetésekkel dobálóznak. Egyik új ismerősöm, 280e yent keres. Ennek a fele elég havonta egy kétszobás lakásra. Marad még mindig 140e yen. Én jelenleg 20-30yenből élek épp hogy. 140e yenből, élnék mint Marci Hevesen. És ez egy rossz fizu.
Szóval, hajrá, ganbattene, én meg ganbarimasu! Nyomulok ezerrel! Mert muszáj, meg mert jólesik^^

Nos, írhatnék a péntek estémről, amikor Sei komámmal megjártuk a belvárost picit, de nem teszem.
Helyette írok, a betegségek hetéről. A betegség szép és jó, ezért ennek is kell szentelni egy hetet. Lám, nekünk ez a hét jött be. Kezdődött párom kálvárájával, minek egy sebészi beavatkozás lett a vége, semmi komoly, csak nem számítottunk rá. A lábára nőtt valami, térdhajlatnál, az meg amúgy is elég érzékeny pont. Pici lyukt vágtak neki, és azhon nyomkodták ki az egészet. No aki tudja mennyire fáj ha egy ilyen akármihez csak hozzá is érnek, el tudja képzelni, min ment át párom, utána alig bírt járni, jól fel is ment a láza, ápolghathattam nálam, és cseréltem a kötést. De már sokkal jobban van, ami nem is baj, mert ma reggelre felment a lázam, fáj a torkom, és még a forró szobában is vacogok. Páromat is rázta a hideg, de neki sikerült elmulasztani, hát remélem nekem is menni fog^^ Amúgy itt szép enyhe, őszi idő van, már pakolják ki a karácsonyi díszeket, stb. Dec. 8án ugrom le a nyelviskolába egy rendezvényre, utána pár napra át Koreába, és utána vissza, párommal karácsonyozni.
A suli weboldala alakul, az épület is megvan már, negyedikén kezdődnek a befizetések elvileg, én már várom, mivel abból lesz a fizum.
Egyenlőre ennyi, mert nem nagyon tudok sokt gépezni, kiesnek a szemeim. Hamarosan jobban leszek, írok többet^^

Dolgozom ezerrel, többek között ez bélyegezte meg a blog sorsát. Persze nem felejtettem el, de kevesebb időm van rá. PEdig anyag közben gyűlik ám, mert jártam Roppongi felé, láttam sok érdekeset, továbbá a munkám gyümölcse is hamarosan beérik, többek között egy weboldal formájában, ami nemsokára elérhető lesz, akkor be is linkelem.
Hihetetlen sok melóm van, hétvégén is végig dolgozom, szombaton reggeltől késő estig, most lassan délután kettő, és még csak most tartok ott, hogy elmenjek vásárolni valami harapnivalót.
Fordítok, reklámanyagot készítek, fogalmazok, kutatok, ellenérveket sorakoztatok fel. Most pl. az én feladatom (sokminden más mellett), hogy egy 34 oldalas tézist a Kínai történelemről a lehető legtöbb ponton megtámadjak. Egyszerűen bele kell kötnöm mindenbe, amibe csak lehet, ezzel bizonyítandó egy új tagnak, hogy nem egyszerű a munkánk. Amúgy nem lesz nehéz, szinte a wikipédiából meg egyéb „hivatalos” forrásokból ollózta össze a tézist, csak kicsit átfogalmazta. Pedig ha egy kis esze lett volna, legalább figyelembe veszi a már elérhető kutatási anyagot… akkor már nem téved több ezer évet bizonyos dolgokkal. De akkor is… 34 oldal tömény történelmi anyag, olyasvalamiről, amiről alig tudok, hiszen a Kínai történelemmel eddig nem igen foglalkoztam… sebaj, ezt is meg kell oldani^^
Decemberben, karácsony előtt, elugrom Koreába, Szőultól délre leszek, vidéken egy pár napig. Erre a vízumom miatt van szükség. Előtte le kell ugranom Osaka mellé, egy két napra, a nyelvsulihoz, tisztázni ezt-azt. Koreában a nyelviskola vezetőjének egy komája fog kalauzolni meg elszállásolni remélhetőleg. 23-án vagy 24-én szeretnék hazajönni (Tokióba), hogy karácsonyt párommal tölthessem. Januári lakbért még valahogy ki kell nyögnöm, és akkor minden sínen van, mert Februártól már jön a rendes fizu. Vízum is meg kell addigra legyen.
Most elugrom bevásárolni, aztán próbálok írni péntek esti városi kalandomról.
Párom ma éjjel jön haza, de csak holnap találkozunk, mivel késő este érkezik, és holnap suli meg meló. Az olasz szomszéd a családjával pár hét múlva kiköltözik, mondtam hogy hiányozni fognak… olyan jó hallani a babát mindig^^
Egyenlőre ennyi… később próbálok még írni, ahogy munkám engedi (na meg fáradtságom).
Viszont élvezem ezt a pörgést… továbbá próbálok angol tanítványokat felhajtani, az is plusz pénz, még ha fekete is. Ha nem hirdetem meg, akkro tuti minden. Úgyhogy online keresgélek esetleges diákokat. Meglátjuk mi lesz belőle. Minden pénz jól jön, és én hülye hogy eddig erre hamarabb nem gondoltam… Vagyis gondoltam, csak nem tudtam hol keresni, és most végre tudom^^ De ez is eszembe juthatott volna hamarabb, sebaj, ami késik, nem múlik!

Ez a hét eddig úgy telt mint a többi. Itthon vagyok, dolgozgatok, mindenféle egyéb dolgokkal is foglalkozom, mivel muszáj, stb stb. Most hétvégén egyedül leszek teljesen, úgyhogy próbálok valami elfoglaltságot találni, lehet bemegyek a városba jómagam, elvégre kiismerem magam, kicsit szétnézek majd. Párom édesanyjával vidékre megy nagyszüleihez, úgyhogy, nincs kényelem hétvégén^^
Napközben így mondjuk több időm lesz dolgozni. Időközben kicsit többet megtudtam az olasz szomszédról. Ide költözött hozzá a barátnője, illetve a két hónapos babájuk. Nagyon aranyos kis kölök, szülei is aranyosak, és jó hallani az életet a szomszédból^^ Legalább nem mindig ennek a barom franciának a varnyogását hallom.
Sok újdonság nincsen ezen kívül… ja de, tetéztem ázsiai létemet: Japánban kínai étterembe mentem. Rie rángatott be (na jó, nem kellett ám rángatni), és végül ettünk egy jó nagyot. Nagyon finom volt!! Bár köze sem volt az otthon kínai kajaként árult „termékhez”. Persze, a lehető legnormálisabb ételeket válogattuk össze, ráadásul gondolom, itt azért máshogy készítik. A pincér kicsit furi volt, de később nem ő szolgált ki szerencsére, valahogy kedvét lelte párom bambulásában, minek hála Rie jól be is rágott. Én nem vettem észre, az étlappal voltam elfoglalva^^ Ráadászl pösze volt, és nem tudta kimondani a „cs” illetve „s” betűt. Az irasshaimasen, valahogy így hangzott: ilasszaimaszen, és mindez olyan finom angolos „th”-s sz betűvel. „kochira douzo” „kocira douszo”… és egyebek. Amúgy egy vékony ember volt, lufi volt a feje helyén, és szemüveg volt a lufin, ami mögött két pontocska egymásra merőleges szöget bezárva próbált meredni valamerre. Mondtam is páromnak, hogy nem bambulta, lehet tök más felé nézett, vagy csak rosszul lát, és közelebbről megnézte:D:D
Mindegy… nem sikerült lenyugtatni, milyen pofátlan alak, mindjárt kap, meg tudom is én^^ Tjah, kellett nekem ninja-nő^^ Szombaton meg, bevásárlóközpontban (nem, nem pláza, itt normális helyek vannak) voltunk ugyebár, és ott két középiskolás lánykára gurult be. Mentünk mendegéltünk, és hirtelen összekoccantunk két gimis lánykával, vagyis koccantunk volna, de mind a négyen megálltunk és bámultunk egymásra, és mondtam hogy tessék csak, kezemmel is mutattam (nem, nem magyarul mondtam), miközben a két lányka elkezdett kacarászni. Felet léptünk, már mondta is párom, hogy hát ezek a kiscsajok, meg mit kacarásznak. Féltékenység hajjaj^^ Utána, mondta elugrik a mosdóba, visszafele jövet, megint mondta, hogy ott is találkozott velük, és hogy megint elkezdtek kacagni, és hogy hú de pofán fogja őket vágni^^ Ne dühöngve képzeljük el, mosolygott, és a kis kedves módján hőzögött egy sort, de jópofa volt, remélem nem vette rossz néven hogy nevettem:D
Az ilyen apró örömökért már megéri élni^^

Ma dél körül, ülök nagy békességben a szobámban, amikor hirtelen, hatalmas fémes dörrenés. Nem, nem a szokásos karambolos csatt, hanem mint az égzengés, csak fémesebb… Na mondom, biztos rakodnak valahol, tudniillik szoktak ilyesmi hangok lenni, de ez azért igencsak hangosabb vala.
Párom elé mentem nem sokkal később, amikor néztem, hogy egyes emberek az eget bámulják. Hallottam helikoptereket, de az is megszokott… mentem tovább. Egyszer csak, egyik kisutcába benézek, csak úgy megszokásból, abból az irányból pont nem jöhet kocsi, és azt látom, hogy az utca végén, ugya ott van a gigászi felüljáró, az autópálya. Olyan koromfekete füst szállt fel róla… ráadásul olyan magasra és olyan töményen… nem hittem a szememnek. No, de mennem kellett időre, nyugtáztam, hogy mindenki a mobiljával filmezi, hát én ebből most kimaradok. Kezdett leesni, hogy amit hallottam, az talán egybevág ezzel, akár szó szerint. Míg mentem az állomás felé, gondolkodtam, hogy ugyan hogy lehet ekkora füst… frontális ütközés igencsak nehéz, mert előbb pottyan alá a szemből áttérő kocsi, mint hogy elérje a szembe forgalmat, mivel a két irány között… üres tér tátong. Ráadásul, meg vannak ezek az utak építve. Párom megjött, akkor néztem fel az égre én is, mivel megkérdezte, mi ez a SOK helikopter. Amikor felnéztem, kapásból hármat láttam, de lehetett amúgy vagy öt is. Tévések, tűzoltók, mentő meg gondolom rendőrök. No, menjünk közelebb, ezt látni kell! Nem, nem a szenvedő embereket, hanem, hogy mi történt. Autópályára gyalogos nem jut fel, úgyhogy be kellett érjük azzal, hogy az autópálya alatt, tűzoltók álltak, létra fent, mindenhol villogók, stb. Állítólag valami felrobbant, az volt a bumm amit hallottam, egybe is vágna a nagy füsttel, bár ilyesmihez nem értek.
Az autópálya szerkezetéről annyit, hogy a robbanás, ami az egész környék figyelmét erősen felkeltette, még csak meg sem horpasztotta a felüljáró oldalát. Még a vakolat sem pattant le róla. Semmi törmelék nem volt, alatta a forgalom ment zavartalanul, csak amolyan budapesti dugó módra, mivel ugye a felhajtók beálltak. Remélem Rie holnap többet fog tudni róla, eddigi legjobb tipp, hogy valami veszélyes rakomány felrobbant. Amúgy rendesen éghetett utána még, mert iszonyatos büdös füst szállt alá rá egy órára, sőt, három órával később is lehetett még érezni itt-ott. Úgy hiszem, ezen a héten nincsen földrengés, sem pedig tájfun, hát akkor robbanjunk. Ilyet is hallottam, láttam mostmár. Kérem szépen, ez nem egy unalmas város!
Ha valakit érdekel munkásságom, mi féle dolgokat írok össze és gyűjtök egybe, néha-néha, felrakok angolul erre az oldalra belőle
Ez egy regisztrációs link, sajnos enélkül nem tudom megmutatni, gondolom nagy érdeklődés úgy sem övezi. Jelenleg Etruszkokról van fent némi rövid anyag, egy történelmi klubb „fórum” keretein belül, amit én nyitottam. Ez egy közösségi oldal amúgy, mint iwiw, vagy myspace, azzal a különbséggel, hogy itt valami pontokat is számolnak, magyarul lehet egy év alatt tíz dolcsit keresni vele… sok értelme nincs, de több embert vonzz így mint a többi, meg ez új.. Szóval, itt van munkásságom egy része, vagyis kerül fel, angolul, akit érdekel olvashatja, kérdezhet. (ha valaki tényleg regisztrál, és szeretné olvasni, írjon nekem, a barátai közt leszek, és akkor tudom mondani melyik „club” az amelyiket én szerkesztgetem)
Holnap szombat (milyen fura), megyünk a városba Riével, még nem tudjuk mit fogunk csinálni, eldől. Lehet lesznek képek, befűzöm, hogy a telefonjával hadd csináljak párat.
No, mára talán ennyit. Ja igen, a link listában, jobb oldalt, került egy „zsebpénz” rész, ott lesznek a különböző netes pénzforrások feltűntetve, az is egy ilyesféle blog.
Egyenlőre egyetlen reklámcsík-programot raktam fel, bővebben róla a másik blogon. Éppen most kértem ki a pénzemet egy másik oldalnál, ahol két hetente lehet 50 dolcsit keresni (szűk két hetente, nekem 10 nap alatt lazán összejött), kérdés, hogy tényleg fizetnek-e, most eldől. Ha igen, 100$ havonta nem rossz… de várjuk ki a végét!

No, én megint Rament ettem tegnap, ma gőzöm sincs mit fogok. Lehet spagettit főzünk, eldől.
Ám de, tegnap végre sikerült eszközölni egy olyan pénz-automatát, amelyik tudja értelmezni az amúgy a világon mindenhol elfogadott visa kártyámat. Itt két féle bankkártya van, más a chip, más a mágneses csík rajta, stb. De, a postának az automatája biza tudja kezelni, hurrá!
Rament, ketten ettünk párommal, összesen 1010yenért!!! Ez elég olcsó itt, készétel meg minden. Két főre… ez olyan 1500 forint, nem rossz nem? És a ramen nem ám amolyan csészényi leves, hanem teli van mindennel, hihetetlen finom és tápláló! Úgyhogy, nagyon megörültem. Az én ramenem 490 volt, ha menüben kérem, egy nagy tál rizzsel, meg egy zöldséges puffancs adaggal, akkor 720. Az viszont már egy kiadós ebéd, amitől egy magyar bendő is megtelik. Főleg mivel már a ramen magában elég laktató.
Éppen megy a kenyeres kocsi kint, hallani a hangját. Van szenes kocsi is, meg talán fűtőolajos… nem tudom, vannak itt érdekes dolgok. Ezek a kocsik, arról ismerhetők fel, hogy dalolásznak és zenét nyomatnak. Minden zene, adott terméket jelent, gondolom én. Valahogy így hangzik ami most megy: jáááááááááákímóó jákímó jáááááááákíiimóóó
Aranyos, de azért örülök, hogy nem éjszaka hangoztatja.
Most nem vagyok olyan sokat itthon, mivel páromnak segítek egy tesztre felkészülni, de amikor itthon vagyok, meg a történelemmel foglalkozom… úgyhogy, sok újat ismét nem tudok mondani. Maradnak hát a mindennapok. Ja, majd’ elfelejtettem! Párommal személyesen is kidiskuráltuk aföldrengést meg az égzengést. Mondta hogy igen, itt ennyire dörög. Mondom és a földrengés? Mondta hát az is volt. Mondom de ez nem volt olyan kicsi. Áááááá, dehogy nem!!!! Szokott it minden belengeni, csörömpölni, de ne féljek, semmi sem törik össze. De évente kb kétszer táncol a város, és morog a föld mint állat. Azt már nem kérdeztem meg, idén hányszor volt eddig… nem szeretném tudni(-_-‘ )