お仕事頑張ってね – sok sikert a munkában/hoz…

Még mindig nem történik semmi érdekes, azon kívül, hogy mint a gép dolgozom reggeltől estig.
Japánnal kapcsolatos új felfedezéseim egyike, hogy itt egyetemi szinten megy a környezetvédelem nevezetű program. A legelitebb egyetemek némelyike, mindennél előbbre helyezi, a legszigorúbb környezetvédelmi bizonyítványok elnyerését, és komoly erőfeszítéseket tesznek ez irányú fejlesztésekre, kutatásokra. A másik érdekesség, hogy itt ezen kívül, még egy fajta jelentős „elit” egyetem-típus van, mégpedig a keresztény. Nekem ez persze tök jó, a munkám szempontjából, mert őket könnyebb megközelíteni, és rávenni őket az együttműködésre. Érdekes belelátni az itteni egyetemek életébe, főleg úgy, hogy én soha nem jártam felsőoktatási intézménybe, legfeljebb látogatni. Igen tudom, ez látszik is rajtam.
A munkával egész jól haladok, annyira, hogy másra jóformán időm sincsen, ami nem is baj, mert nem is tudok mást csinálni, talán ezért is haladok ilyen jól. Jól megmondtam.
Tanácsokat elfogadok kölcsön ügyben, egy bankim már van, és Február-Márciustól vagyok fizetőképes. Gondoltam hátha valaki tud valamit, kérem emailt dobjon nekem: spotee@gmail.com
Az ok egyszerű: jelenleg még nincs fizetésem, és valahogy elő kell teremtenem a Japánba való visszatérés repjegyének az árát. Még akkor is marad lakbér amit valahogy elő kell kerítenem, meg ugye kaja, de azokat már megtudom oldani jómagam is.
Mára ilyen rövid bejegyzés jutott, mivel tényleg semmi érdekes nincsen. Tegnap főztünk párommal rament, nagyon finom volt, ma is valami ilyesmit fogok enni, meg hétvégén lehet csinálok pirított hagymás burgonyás valamit. Találtam végre erős paprikát, bár az otthonihoz képest semmi, de legalább ad valami erősebb ízt az ételnek (amikor itthon főzök, máshol nem szenvedek hiányt pikáns ízekben:D).
Amúgy meg, már fejből vágom melyik nap milyen szemetet visznek^^Büszke vagyok magamra. Ma egész délelőtt esett az eső, most elállt, de már kezd hűlni a levegő. Talán itt is tél lesz nemsokára, hallom otthon már havazik itt-ott, vagy jósolják, meg hű de hideg van. Nekem fűtésem nincsen, légkondim van, gondolom azzal lehet meleg levegőt fújatni. Ki kéne már takarítanom, mert rohadt büdös levegőt fúj. A hétvégén ez is meglesz, porszívózással együtt.

休み avagy szünetelt a blog

Legalább három napja már, hogy nem írtam, most próbálom pótolni.
Mi újdonság történt az elmúlt három nap során… rákaptam a főzésre, hiszen a három kiló rizzsel valamit kezdeni kell, még nassoláshoz is rizst főzök, labdácskát gyúrok, és uccu neki. Napi egy fej hagyma mindig lemegy a torkomon, persze este, hogy ne bűzölögjek, ha a városba kell mennem. Tegnap ismét rámen bárban jártam, 720yenért ettem egy kiadós menüt. Volt rámen (jó erős), egy tál rizs és valami zöldség-keverékkel töltött desszert is. Jól is laktam mire megtömtem magam vele.
Munkával kapcsolatban, készülnek a papírok a vízum-kérelemhez, remélem két hét múlva le tudom adni. Azért két hét, mert lesz amit jövőhéten kapok meg, de nem is baj, inkább legyen tuti, és adjam le egy héttel később, mint leadom rosszul, és három hónapot bukok.
Jelenleg mindenféle anyagokat kell összeírnom (magyar nyelvleckék, hirdető-anyag, stb.), amiért egyenlőre természetesen semmi pénzt nem kapok. Lehet lehülyézni meg minden, de amíg nincs vízumom, sok más lehetőségem nincsen. Igen, lehet próbálkozni feketézni, csak tudni kéne hol lehet ezzel kapcsolatban elindulni.
Egy szó mint száz, végre tudom mit kell csinálnom, csak még nem oldódott meg a helyzetem ezzel, de valahogy majd csak-csak.
A blogba azért nem írogattam, mert nem igazán volt újdonság, hiszen időm nagy részét itt töltöm a 13 négyzetméteren és írok, anyagot gyűjtök, aztán kimegyek sétálni, mert az ablakon kinézve is csak egy falat látok, a szomszéd házét.
Továbbra is nagyon élvezem a várost, a sok gyereket és fiatalt, az udvarias és megbízható embereket, a barátságos rendőröket, meg hogy ha a zebrára lépek, nem kell rettegnem, hogy mikor csap el egy őrült barom. Természetesen itt is vannak kivételek, de itt a rossz a kivétel, nem a jó. Nem mindegy az arány.
No ideje folytatnom amit most félbehagytam, meg hamarosan már ebédelnem is kéne.
Szép napot mindenkinek!
u.i.: az otthoni eseményekről meg elég jól képben vagyok, mindenki ismeri szerintem a véleményemet.

学習院女子大学

Azaz egy egyetemi fesztviál. (a címben szereplő jelek az egyetem neve, gakushuin daigaku, közé beékelve a lányka szó, ezen címen futott a fesztivál, amúgy ez a graceful women Japán megfelelője)
Képek nincsenek, mert csak különleges engedéllyel lehetett készíteni, meg mobillal, amim nincs, meg olyan nagyon érdekes dolgok nem is voltak igazán. Az egyetem (ez egy elég kicsi egyetem, kétezer diák, itt ez kevés, meg kicsi, bár egyetemnek talán otthon is) szép, viszonylag zöld, sok sok fával, a levegő is finom volt, a sok zöldnek hála elég frissnek hatott a belváros után (bár maga az egyetem is a városban van). No, ez a fesztivál úgy néz ki, hogy egy hétvégére, az összes osztály (csoport, nevezzük ahogy akarjuk) előáll valamivel, amit a saját standjuknál értékesítenek. Páromék tejes-jeges teát adtak tápiókával, ez itt nagyon menő, egy pohár 200yen, lehetett kapni „american-dog)-ot is, ez a hot-dog, lehetett kapni kukoricalevest (ez itt elég közkedvelt), héjában főt krumplit vajjal, borssal és sóval, meg mindenféle ilyen finomságokat. Volt fellépés is, meg minden-féle programok.
Igazán különös dolgot nem figyeltem meg, nagyon barátságos volt mindenki, mosolyogtak ezerrel, nagyon jó hangulat volt, pezsgett mindent, én nagyon élveztem. Ahogy elnéztem nem számított hogy leány-iskola, mert majdnem ugyanannyi fiú jött, gondolom jó alkalom az ismerkedésre. Én persze párommal voltam, aki azonnal bemutatott a barátnőinek, akik már méterekről ordították, hogy „pééééé-csán!!!”, ami én volék. Ők is aranyosak voltak, érdeklődtek japán tudásom iránt, pl. milyen szavakat ismerek, aztán elkezdtünk beszélgetni picit japóul, bár még nagyon nyögve-nyelősen megy. Remélem találkozom majd még velük, mert jó lenne gyakorolni^^
Tegnap még voltam vásárolni párommal, ezt szerintem írtam még tegnap. A cipő kínai, meg nagyjából minden ami olcsó, mégis halál jól néz ki, kényelmes és meleg. Amúgy az én lábamon egy hónapja van már az a kínai cipő,amit egy vagabond cipő három alkalom utáni halála után vételeztem, és még mindig jól bírja. Kényelmes, jól néz ki, nem készül meghalni.
Ma máshol nem jártam, itthon lustálkodtunk és aludtunk. Most már egyedül vagyok, Rie hazament, és mivel ő is elfoglalt, meg én is (bár én tudom ide-oda tologatni mikor írjak mindenféle baromságokat, nem blogra gondolok) lehet csak hétfőn találkozunk, eldől. Úgyis van épp eléd dolgom.
Anime rajongóknak: vett nekem párom mangát, igen, One Piece, első kötet, már olvasgatom is^^nagyon jó:D Persze persze már láttam, de akkor is! Láttam Claymore, Bleach, meg minden egyéb magazinokat, vagyis könyvecskéket. Van külön Bleach info könyv meg Bleach szereplők könyv, meg minden ilyen finomságok, a filmek is megjelennek mangaként, stb.
Újságosnál érdekesség: felnőtt részleg: az emberek arcátlanul ott állnak, és olvassák a felnőtt magazinokat, csak úgy, mindenki. Na mondom… Ilyen is van na.
Étel-érdekesség: lehet kapni előre megfőzött kukoricát, csövön persze, vákumcsomagolt. Finom nem mondom, csak meglepődtem.
No nem is lett ez olyan rövid, mivel aludni még nem tudok, nézek valamit, vagy olvasok One Piece-t:D

Ezerfelé

Egy nap kimaradt, előfordul, elnézést, ma pedig hosszú i-m nincsen, mert csak beugrottam blogolni egyet, és be sincs kötve a magyar billi. Párom épp vasal rám, érdeklődik közben mégis mit pötyögök ennyire. Előtte együtt tömtük magunkba főztömet, igen ilyet is tudok. Rizs volt, csirkecicivel apróravágva, amit répával, paprikával (itt ez elég fura paprika… , hagymával (meg kis fokhagymával is, de előtte a húst hagytam állni véle) és némi szalámival (mivel kóbász nem vót). Valami ilyesmi… meg jól megpaprikáztam (nem az az igazi paprika, de egész jó izt adott neki). Szóval nem nagy szám, attól függetlenül, hogy a főzés felét a dolgok apróra szelése tette ki. Másik felét pedig a (kicsi konyhának hála pl.) forró zsirban való tusolás.
Ma amúgy befizettem a következő havi lakbért, voltam bevásárolni párommal. Halál jó cipőket meg ruhákat lehet kapni fillérekért!!! Nagyon durva… olcsóbban lehet bevásárolni mint otthon. Kár hogy már nem tudok:P Mondjuk csak felesleges pénzkidobás lenne, mert egyenlőre bőven elég cuccom van^^ (ugye nem ebben a lakásban fogok örökre lakni, úgyhogy nem lehet túl sok cuccom alapból)
Holnap egyetemi (lány-egyetem ám^^) suli-ünnepségre megyünk. Nem rossz!
Sok érdekes nem történt amúgy… hihetetlen sok dolgom van (vizum miatt, meg amiatt hogy legyen fizum mire megvan a vizumom, ha úgy vesszük, mindkettő rajtam múlik, aminek azért örülök, akit érdekelnek a részletek, kérem irjon mailt, keressen fel msnen, vagy üzenjen iwiwen).
Mára ilyen rövid vagyok, van aki úgy is ezt szereti, meg hosszú bejegyzés volt tegnapelőtt^^ Párom már majdnem mindennel készen van, még valamit nassolunk, aztán irány a szundi.

Disneyland

Igen, igen, ma arra jártam. Sőt, ha már ott voltunk, pont nyitásra, akkor már be is mentünk, és fél kilencig ki sem jöttünk, de csak mert arra jártunk. Vagyis, mert előre megfontolt szándékkal arra jártunk. Míg a gép tetűlassúsággal tölti fel a képeket (és videókat, bár azokat nem biztos hogy itt közzéteszem… ha egyáltalán lehet), rakok fel olyan képet, amit párom lövöldözött a telefonjával. Mert ő mindennel fényképez, amivel csak lehet, hol telefon, hol fényképezőgép… kihasználja a lehetőségeket. A kutyás kép még vasárnap készült, a parkban. A kutyukat ilyen nyugodtan látni ritkaság, de mint már korábban említém vala, a megfelelő hozzáállással nagyon szépen rendre lehetett őket utasítani. (nem vadállat módjára, csak jelezni nekik, hogy nincs valami nincs rendjén azzal, amit csinálnak. Az eleinte látszólag neveletlen kutyák, elég hamar ráéreztek) A másik kép már valahol Disneylandben készült. Gyönyörűszép napsütötte időnk voilt, bár kicsit hűvös (itteni léptékkel, nekem tök jó volt), mivel a tokiói Disney-park közvetlen az Óceán mellett van, vagyis az öböl partján inkább. (Vonatról láttam ám a végtelen vizet is! Hűűűű!) Tudni kell, hogy itt két-féle Disney csoda van, az egyik a land, másik a sea. Míg a land inkább családi/haveri kikapcsolódást szolgál, addig a sea inkább a pároknak szól, bár tudomásom szerint, oda is megy mindenki, hiszen a hullámvasúttól kezdve ott is van minden, ugyanakkora mint a land, és ugyanolyan nagyszerű is. Mi most a land-be mentünk, rábíztam a döntést Riére. A belépőjegy ára 5800Yen. Ezek után bármelyik számra ingyen fel lehet ülni. (attraction… most ezt nem fogom attrakciónak fordítani) Természetesen akárhányszor. Ne feledjük, bizonyos helyeken 120-140perces sorok álltak. Van azonban egy kis csel, bizonyos időközönként, lehet menni minden számnál egy jegykezelő-géphez, ami a jegyünk ellenőrzése után, ad egy „fast-pass”-t. Nos, délelőtt és délután, vagy egy-egy alkalom mikor ilyen gyorsejgyhez lehet jutni (ez az alkalom időtartam… nem tudom pontosan mennyi… de talán két-három óra, vagy amíg elfogy). Egyszerű példa: Mi délelőtt nem akartuk végigállni a másfél órás sort a hullámvasúthoz, úgyhogy fast-pass, és uccu tova. A fast-pass valahol 11:40 és 12:40 között volt felhasználható. (minden ilyen gyorsjegyre rá van írva, hogy mikor használható fel, Rie jegye és az enyém között mindig volt öt perc eltérés (ez lehet azért is, mert több gép van egy számnál, tehát egyszerre egy zsák ember nyomat ilyen pótjegyet, ami amúgy szintén ingyenes, vagyis benne foglaltatik a belépőben.) Mi megvártuk a 11:45-öt, mert akkor válthattuk már ki a délutáni gyorsjegyet, és csak utána szálltunk fel az attrakcióra, utána jó émelyegve kimásztunk, és délután még egyszer megkínoztuk magunkat, kb. 15:40 körül. Valahogy így. Hopp, és a gyorsjegy lényege: Nem kell sorba állni. Előremész, „fast-pass” és „standby” folyosók vannak, természetesen nekünk előbbi kell, és az amúgy két órás sort kb. tíz perc alatt letudtuk. Közben feltöltődtek a képek, nem is tudom hol kezdjem. Annyi mindent kéne írnom, mutatnom, mondanom. Nem egy nagy park ez a Disneyland… de valami eszméletlen szép, jól szervezett, tiszta, barátságos… amihez azt hiszem nagyban hozzájárul a Japán közönség, személyzet és a technika. (bár lehet ez más Disney-parkokban is így van, úgy tudom ez elég egyedinek számít a a franciához meg az amerikaihoz képest) Első kép: ahogy a vonatról leszállunk, ez a kapucska fogad minket (az aluljáró után persze), ami még nem a bejárat, csak jelzi, hogy hoppápá, itten már díznülünk. Alant látható a Disney-resort-line, azaz a Disney különbejáratú egysínű-vasútjárata. Utána következzék egy hatalmas, épülőfélben lévő épület. Állítólag valamiféle hotel lesz, de igazából Rie nem tudta, mást meg nem kérdeztem. Akit érdekel, gúgl, hajrá! A képeken látni, hogy mennyi ember van SZERDA DÉLELŐTT kilenckor a bejáratnál. Azért emeltem ki, mert ez hétköznap, annak is a kellős közepe. Iskola, munka, stb. Rie egyetemén szabadnap volt, de ez csak az ő iskolájára vonatkozott. Nos, az iskolaegyenruhás diákok magyarázata: vidéki iskolák osztálykirándulni jönnek Disneylandbe. Családok, felnőttek, egyéb iskolások? Örök rejtély. Követlező kép: a bejárat, csodás halloween díszbe öltöztetve. (ez volt az egyik ok, amire gyanakodtunk, hogy sok az ember… de két hétig ilyen az egész legalább… mindegy) Els sor amit végig kell állni: jegyet venni. Második sor: belépés. Majd’ elfelejtettem, még a bejárat előtt, kapukon megy át az ember, ahol belenéznek a táskájába, nem tőrnak ám bele, mint a teszkós meg egyéb hibersz*ros szellemi károsult hatalmaskodó stb.stb.stb., ők csak belenéznek. Fegyvert keresnek tám? Frászt, kaját, mert azt tilos bevinni. Csupán azért, hogy bent fogyassz, csillagáron, de aki ügyes, megtalálja a számítását bent is. Az emberek hozzáállásáról fogok még írni, meg arról is, hogy milyen bizalommal fordulnak feléjük a szervezők. Meg azt is, hogy ez szerintem miért lehetséges. No de most, következő kép: a bejárat után egy bevásárlócsarnokba érünk, aminek az utcái is fedettek. Itt lehet mindenféle emléktárgyat venni (lásd szuvenír). Nagyon szép, egy üzletet megnéztünk, hazafele Rie be is vásárolt ott. Jó… vett két kulcstartót na. De valami 1600Yenért… egy szívecskének a két fele, benne Mickey, a másikban meg Minney. Ha összeérnek az orruknál, akkor becsukják a szemüket. Ezt annyira édinek találta, hogy megvette. No de, első útunk természetesen egy hullámvasúthoz vezetett, az ominózus gyorsjegyért. Miután azt megvettük, elindultunk a szellemkastély felé, és útközben láttuk ezeket. Az első kép, egy tarkabirka épület, sajnos zárva volt (két szám volt zárva, ez, meg egy hatalmas csónakos cucc, ami a vízbe csobban, sebaj, olyanon már úgyis voltam, bár móka lett volna), állítólag valami békés meseház. Igen békés, nekem így mondta Rie. Mondjuk a szpész akármi hullámvasút… na majd ha odaérek írom. Mellette van ez a sövénytetős (nem olyan mintha amolyan sövény-labirintus lenne rajta?) étterem. Állítólag étterem, én pont soha nem figyeltem, messziről a teteje érdekelt, közelről meg már mást néztem. Hopp, álljunk meg egy fotóra, mert rólunk is legyen ám, több is készült, de most nem fogom itt mutogatni, mert így is elájulok (mivel halál fáradt vagyok) mire mindent begépelek meg feltöltök. Korán keltünk, sorbanálltunk, s épp a sebtiben intézett gyorsjegy után kapkodtuk magunkát át a szellemkastélyhoz, hogy ne kelljen órákat sorba-állni, hosszú ideig ez is lett a legrövidebb sor-időnk, kemény 40 perccel körülbelül. Íméá, a szellemkastély, őfelsége. A sor, nem ám egy sima hosszú sor, a halált túros tekercsét (azt hittétek más jön, mi?), itt a sort olyan szinten tripla-s-alakba rendezik, és végigfutatják az összes lehetséges alakzaton, tébren, időben… minden… pfff… de van rendszere. Amikor a sor csökken, a felesleges körberohangálást elkerülendő, lezárnak egy részt, és hopp, egyenesebb a sor. Sok ember jön, személyzet jön, kötelek átaggat, sor máris kígyózik. Gördülékeny, stb. (a kedves vendég pedig nem húha anyáz, amikor az orra előtt lezárják a rövidebb utat, és rátessékelik a kerülőre, révén hátrébb nem kerül, csak egy percet nem állva tölt, hanem utóléri a sort. Felénk el tudom képzelni jópár túlművelt ember miképpen reagálna.) Természetesen a halloween láz a szellemkastélyban teljesedett be. Ez még a várakozás közben készült, bent nem lehetett fotózni. Sajnos, halloween-nek hála, tökéletesen békés lett az egész, semmi íjesztő nem volt, Rie mondta, hog amúgy elég félelmetes szokott lenni. Nagyon megörültem, jee, egy „tökös” szellemkastély. Amúgy jópofa volt, és ültünk, amit az átlagos egy órás sorbanállásoknak hála, később megtanultam értékelni. Hurrá, ennek vége lett, jöttünk is kifelé. (még kép: a bejárat díszlete, illetve sorbanállás közben, tessék az órát nézni, Szerdán, ebben az időpontban, a Japán ember mit csinál? SZÓRAKOZIK! Igen, dolgozni, mint a gép? Amúgy tényleg szorgosan dolgoznak, de a rabszolgatempót tessék elfelejteni, semmivel sem rosszabb, mint otthon, csak itt cserébe van életképes fizetés, rendes közlekedés, és sorolhatnám) Haladván a hullámvasút felé, készült kép páromról, amint cicafülekben sétálgat, illetve egy lufieregetős kislányról. Itt ezek a mindenféle fülek, hatalmas menő manó dolgok. Mindenkin van valami, én is majdnem belementem, egészen addig, amíg az árát meg nem tudtam, majd ha lesz meló, lesz fül. Van nekem így is épp elég nagy, orrom meg végképp^^. Természetesen csirkejózsika kastélya sem maradhatott ki a képek sorából, íme tessék, ez is ott van ahol. Amúgy jó nagy! A kislányról jut eszembe, tengernyi gyerek van, nem csak itt a parkban, mindenhol! Eszméletlen sok, és még így is túl kevés. Ezek után, belegondolva, hogy otthon mi van… pfff. Továbbá, itt a gyerekek, a kicsik, úgy randalíroznak, hogy csak na. Még sem neveletlen kis senkiháziak lesznek, az iskola megneveli őket rendesen, na meg a szülők is ám, csak kis korukban kitombolják magukat. amit amúgy hihetetlen édesen tesznek. A lufieregetős kislányról készült kép oldalról, illetve szemből közelebbről. Nagyon édesen eregette, sajnos azt amikor huhogótt és csücsőritett a lufinak, nem sikerült elkapni. Rövid eszmefuttatás: gyerek megnevel – felnő nem lop – nem is kezelik tolvajként – nagyon megbízható környezet. (egy példa: bementünk étterembe, Rie letette a sálát meg még valamit egy asztalra, amíg elmentünk kajóért, mondván, hogy legyen asztalunk. Mondtam, hogy ez talán nem olyan jó öltet, mire rámnéz: ??? Ez Japán!. Igen, ez Japán. Még egy példa: napjában kb. háromszor van utcai parádé, mármint a parkban. Ilyenkor mindenki az út szélére ül, (akit épp érdekel) és onnan nézi. Jön egy hangosbemondós ember: kérjük ne hagyják a dolgaikat az út mellett heverni, mert ha nincsenek ott, akkor ne foglalján feleslegesen a helyet mások elől!! Nem ám, ellopják és vigyázzunk, a rák vörös sütőtökét, egyszerűen nem szép dolog, mert útban van. Ennyi. Árnyalatnyi különbség.) A hullámvasúttól amúgy, egy amolyan „vadnyugatos” helyre mentünk, Odafele, betértünk egy büfébe hamizni. Míg mesélek a hullámvasútról, lesz pár kép a parkról, és a kilátásról a „Mine-Train”, azaz a vadnyugatos hullámvasút kígyózó sorának állomásairól. (pontosabban azokból ki- illetve lefelé kukkantgatva) Hullámvasút. Mármint az a bizonyos zűrös űrös. Bementünk egy hatalmas épületbe. Nekem eddig a hullámvasút… kint a szabadban, hatalmas szerkezet, ezerrel robog rajta egy ilyen speckó szerelvény, és mindenki visít. Nos, van zárt hullámvasút is, amin SEMMIT nem lát az ember. Juhé! Beültem nagy tudatlan, úgy hogy életemben kétszer ültem hullámvasúton, mind a kétszer ugyanott, egy fél óra leforgása alatt… lehettem talán kilenc éves, Németországban. Akárhogyan is nézem, tizenöt éve már talán, hogy csak tévében láttam ilyet. (vagy a körút mellett… de az a pici szemét az szánalom, a másikat meg fel kéne már újítani… az legalább mutatja, hogy valaha tudtunk még a legtutibbak között lenni) Beültünk a kocsiba, amibe alig fértem el, korlát zár, indul. Itt-ott fények, hangok, emberek már hűháznak (persze japánul: aaaah, ooooh, ooii, szaaaa, és ilyenek), de csak megyünk fölfelé, kicsit kanyargunk, megint fölfelé. (a gyomrom véleménye szerint, mert tájékozódni nem lehetett) idővel, fények még gyengültek, és valami aprócska pilácskolás lett, a közvetlen mellettem ülő páromat sem láttam. Annyit mondott: kezdődik, gyors lesz. AHA!!! egyszer csak gyomor a szájba (nem gyomorszájba… ez másik felállás), hirtelen fej jobbra, balra, izmok ezerrel feszülnek… mert ugye, az egy dolog, hogy a hullámvasút lényege, hogy rángat, és egy másik dolgo hogy erősen és gyorsan… de a szabadban legalább LÁTNI mi jön… ha nem is túl jól… de így?? Ülsz és azt se tudod mi a halál van körülötted, mi a tök történik, csak azt vágod, hogy a nyomás rángat ezerrel. Nekem hang nem jött ki a torkomon. Amikor megérkeztünk, én hálát adtam az Istennek, hogy újra föld van a lábam alatt. Párom megkérdezte, hogy féltem-e, mondtam neki vigyorogva, hogy áá, picit talán. Persze… majd besz*rtam. Mikor kiértünk… villant belém a felismerés: mi erre váltottunk MÉG EGY GYORSJEGYET!!!!!!! Párom kérdezte, leüljünk-e picit… nem mondtam nemet, ezt fel kellett dolgozni. Még egyszer… JEEEEEEE!!! Mint megtudtam később, akinek gyenge a nyaka, szíve, valami nincs rendben, az nem is ülhet fel. Van valami méretkorlátozás is, de ez nálam fel sem merült… (magasság, nem súly) úgyhogy elvileg minden rendben volt. A szellemi fogyatékosság nem kizáró ok, volt velem egy 18+ személy, úgyhogy nyugodtan mehettem^^. Nos, ezek után hami, és tovább egy másik hullámvasúthoz. Párom ismertetője: ez nem hullámvasút, ez inkább csak ilyen vonat, lassabb meg minden. No a csavart leszámítva, semmivel sem kevesebb a budapesti „modern” hullámutánzatnál. Ez a sima vasút. Erre a vasútra jó másfél órát vártunk (két óra volt kiírva, még talán jól is jártunk), közben megismerkedtem egy testvérpárral meg az apukájukkal. Futókaland volt, két csöppség, egyik talán három éves forma lehetett, másik meg olyan hat esetleg. Nagyon édesek voltak együtt, bújócskáztunk (a karunk mögött, más lehetőség nem igen volt… ja de! a kislánynak az apukája, nekem meg a párom, akik szintén felettébb élvezték, hogy nem fapofával kell végigállni a sort, főlet a két gyerekkel, akiket végre lekötötte valami), meg vigyorogtunk mint a vadalma. A kislány magyarázott mindent, de néha tolmács kellett, mert azt hogy ott hegyek vannak, szépek, azt még értettem, de hogy ezután mit tudom én hova mennek, meg hogy mennyire tuti volt a mit tudom én micsoda… oda már kellett segítség, bár angolul se jutottam előrébb, mert szégyen gyalázat, már nem tudok dízniül, és még a Donald kacsának is úgy kellett beugrania. A vadnyugati bányász-vasútra végülis sikerült feljutni. Száguldott ezerrel, ide-oda kanyargott. Ez legalább nem tépte szét a testemet bőséges G áradattal. Mondjuk a srácok meg a lányok körülöttünk, beleértve páromat is, össze vissza integettek, lóbálták a karjukat… akkor már én is elkezdtem, mielőtt beégek, de sajnos sokszor be kellett húznom, mert féltem hogy beverem a műsziklákba, amikor barlangba ment a vonatocska (egyszer bent, egyszer kint). Elég közel voltak hozzám… főleg nyújtott karral. De a becsületemet megőriztem^^ Ezek utána, már az én kérésemre, gyorsjegy, negyed hétkor újra bányászkodunk. Akkor már nem másfél óra álldogállással. Időközben, kaptam a hibajelentést, hogy több képet most nem tudok feltölteni, valami hiba van az oldalla. Juppí. Lett volna még kb. öt. Ilyen fesztiválos kocsiról, meg a kilátásról, de sokról nem maradtok le, majd lehet pótlom még.
Miféle érdekesség van? (bekezdések azért nincsenek, mert ahogy képet teszek fel, összekavarja az egészet, bármit bárhogy állítok be, ilyen hosszú szövegnél, meg nincsen kedvem elolvasni megint, éjfél után… és tördelgetni) Érdekesség… mentünk egy Pirates of the Carribean házba, ahol először Jack Sparrow (nem, nem a dzsonni) látogatott meg minket várakozás közben (meg kell mondjam, hasonlítani nem hasonlított az arca, de a mozgása… a mimikája… meglehetősen ügyes volt!), továbbá egy stílusos házikóban volt a sor (a sor mindig hangulatos helyeken van elvezetve, ezért is elismerésem). Belehuppantunk a csónakunkba, és irány a vizitúra. Mindenféle viaszfigurák magyarázkodtak ,kergetőztek, lövöldöztek, Jack Sparrowskodtak… kifejezetten hangulatosan, látványosan, viccesen. Igen viccesen, nagyon ötletes helyzetek voltak. Pl. a kalózok kergették a nőket az egyik helyen, és az utolsó házban, egy jól megtermett asszony kergette seprűvel az egyik kalózt. Elmesélve nem jópofa annyira, de ott, már a nőket kergető kalózok is viccesek voltak, meg a macskával beszélgető részeg csöves… stb… el volt találva nagyon, visszaadta a film hangulatát. Ezután elmentünk Peter Pan túrájára, mert miért ne. (itt mindenki mindenre beül, a leggyermetegebb dolgokra is, nincs olyan, hogy nemá’, ez ciki, frászt, mindent ki kell próbálni, és tök jó is^^) Lebegő (függő) hajónkkal (kétszemélyes, ó romantika) mentünk végig először London városa felett, majd … Uram bocsá’… neverland? Ahol Petya lakik, ott. Jópofa volt, aranyos volt, kifejezetten rövid is volt, de jó volt azért. Utána, elmentünk egy amolyan teás-csészés körhintához vagy mihez. Ez a tipikus, mindenféle csészék mennek körbe-körbe, és ráadásul a tengelyük körül is forognak. De… néha külső, néha belső körben megy adott csésze, ezzel a keringés sebességét jócskán növelve, továbbá, TE határozod meg, mennyire pörögj a tengelyed körül. Rie szegény, nem tudta kivel ült be az ilyen csináld-magad őrületre. (10 percet vártunk, talán annyit sem, rekord!) Beültünk, indul a balhé… második tekerésnél ( a csésze közepén egy alumínium korményt kellett tekerni, mint egy asztal olyan volt) párom körme beszaladt az enyém alá (még jó hogy nem fordítva), sebaj, nem számít, mondta, hogy inkább rámbízza: IGEN!!! Két tekeréssel úgy felpörgettem, hogy már visított, hogy ne tovább, akkor kicsit hagytam, aztán szólt hogy lassul… hát akkor uccu neki:D No a vége az lett, hogy egyedül mi szálltunk ki úgy a csészéből, hogy mint a részeg szamár, dülöngéltünk jobbra-balra. Én mondtam hogy menjünk megint… de egy „áh, hányni fogok” ez is fura hanglejtéssel volt rá a válasz. Ezek után, hopp idő van! Rohanás a hullámvasúthoz! Igen, gyorsjegy, semmi srobanállás, tíz perc alatt bent ülünk, indul a haláltúra. Párom visítozik, ordibál, hogy de jó meg minden. Azt még valahogy kinyögtem, hogy „yeah”… de amikor mondta: mé’ vagy olyan csendben, félsz??… akkor nem tudtam válaszolni, csak jó idővel később, hogy fél ám a halál, de nem tudtam megszólalni. Tény, már tudtam mi vár rám, és nem tartottam tőle… de bakker, örültem, hogy levegőt kapok. Azt hiszem ez nekem való. Szeretem látni mi történik:D Utána még kolbászoltunk ide-oda, vacsoráztunk curry-s rizst, csirkefalatokkal, és mentünk a vadnyugati vasúthoz még egyszer.
Fél nyolvckor még volt a nap harmadik felvonulása, na azt leültünk megnézni, fényparádé „electric show” meg minden. Nagyon jó zene, hangulat, gyönyörű fények, nagyon jó élmény volt. Utána még mindenféle boltok, ezt-azt vett párom, aztán robogás haza. Itthon ledőltünk picit, aztán ő ment haza. Fél órát aludtunk itt, és alig bírtunk utána felkelni. Nagyon durva… Jó nap volt!!!! Mindenkinek ajánlani tudom, ha eljön Tokióba: 5800Yen, egy egész nap, és minden látványosság ingyen van. Bőven megéri szerintem.
Mára ennyi, rohadok aludni mert alig élek.

ニューズ – hírek

Jó estét kívánunk kedves nézüinknek, mai adag híreink:
loptuk a napot.
No, de ez nem a híradó^^ Igaz én sem tettem ma sokkal többet, mint erőt gyűjtögettem (a hétvégém Vasárnapot leszámítva elég húzós volt, de ezt nem taglalom), azért mégis van egy két hírem.
Legyen első hír, ami talán a legtöbb olvasót érdekli, az, hogy Szerdán, azaz holnapután, megyek vagy Disneyland-be, vagy a Disneysea-be. (utóbbi szinte ugyanaz, csak kifejezetten pároknak van kitalálva) Lesznek képek, juhé! Remélem megint egy Akihabara szintű bejegyzést fogok heggeszteni, bár lehet hogy részletekben teszem fel. Jó reklámfogás, olvassatok legközelebb is, ha érdekel a vége.
Másik hír, munkaügy: Szombaton egy volt munkatársam (még mindig nem írok neveket, ez nem is fog változni, ha csak nem valaki kéri, hogy nevezzem meg) írt nekem, hogy az egyik … főnök/nagyfőnök, szóval fontos ember a volt munkahelyemről érdeklődött irántam, és elkérte az email címemet, mert van itt Ázsiában valaki, akit érdekelnék. Természetesen T-systems-ről van szó. No, én már meg is írtam a levelet, németül, remélem jól tettem, az illető neve kellőképpen németesen csengett, meg alapjába véve a cég is az. Fejlemények ha lesznek, írom ide. Egyenlőre ennyi. Én természetesen minden követ megmozgatok, hogy ne legyek kakkantyúban, de ez lenne a legjobb megoldás… úgyhogy reménykedem benne. Bár egyszer a Tokiói kirendeltség már elutasított, ez egy másik kontakt, továbbá úgy kaptam a levelet, hogy: érdeklődik irántam, vagy értem… vagy mi… tehát érdeklem az illetőt na!
Jut is eszembe: amikor bejegyzésben kérdezem, hogy ezt hogyan is kell helyesen, stb, nyugodtan lehet közreműködni, hozzászólást gyártani, és kijavítani a hülyeségeimet^^ Bátran lehet írogatni hozzászólást, csak annyi kérésem lenne, hogy legyen politikától, vitától mentes. Nem egyezik valakivel a véleményünk, vagyis inkább… nagyon elüt tőle, akkor leírjuk a sajátunkat, ügyelve a másikra. (ilyen még nem volt szerencsére, csak egyszer, időben törölve is lett) Ha valakinek törlöm a hozzászólását, kérem valahogyan keressen meg, és kérdezze meg miért tettem, továbbá a jövőben is bátran szóljon hozzá, nem harapok, csak szeretném, ha a barátaim, családom, ismerőseim, bár mindenféle emberek, itt jól meglennének egymással^^
Úgyhogy bátran kérdezni, véleményt alkotni, engem le is lehet szólni, persze finoman, mert irgum burgum lesz és jön majd az özvegymajom meg a rézlábú!! (anyázós, elégedetlenkedős blog is van, a címért tessék nálam jelentkezni. ott mindent szabad)
Továbbá, amikor megkérdezem, (és most akkor ismét!!) hogy mivel helyettesíthetném a szupermárketet (nem fogom leírni angolul… itt vagy JapánÍZ vagy MagyarIJÁN van… AngolISH nincs). Nekem az alapvető szüleményeim: nagyközért, mindenes (mert eléggé az… bár ez lehetne a HIPERMÁRKET… ez is milyen név már…)… lehet még variálni szerintem a vásár, csarnok, bolt, élelmiszer szavakkal… de ráhagyom másokra. Ennél többet már NEM segítek… és bátran lehet ötleteket írni, senki nem nevet ki senkit meg ilyenek, nálam hülyébb írások itt úgy sem fognak születni.
Remélem ezzel kicsit mozgalmasabbá tudom tenni a blogot is, a szavazásokat is ilyesféle céllal teszem be. Lehet nekem postázni (spotee@gmail.com) szavazás kéréseket is, ha valakinek van valami, amire kíváncsi lenne, majd eldöntöm belefér-e, meg persze csak akkro rakom be, ha nekem épp nincs kérdeznivalóm:D
Ma nincs kép, holnap sem lesz, majd szerdán, Disney-földe után, vagy -tengere… tudja tök. Jut eszembe tök! Ázik a káposztám… (miért? Nem tudom, gőzöm sincs mit kell a káposztával csinálni, párom vett egy fejet.. én meg elkezdtem enni, mert nyersen ízlik, most kicsit áztatom borsos vízben, hátha nem fogom magam elhányni tőle:D) Amúgy rászoktam a répára mint rágcsálnivalóra, ajánlom mindenkinek, ha itt egy zacskó nasi áráért kapok répát, szőlőt, otthon se lehet rosszabb a helyzet. Tessék mindenféle sült-krumpli-utánzatok meg műanyag nasik helyett ilyesmit rágcsálni. Szőlő pont jó, szemezgetni tökéletes, répát lehet rágcsálni jó sokáig…
Kell a ráknak Norbi:D Itt hozzátenném (nem belelátni a politikát, puszta tény) aki ennyire messze van a hazai ízektől, az megtanulja ÉRTÉKELNI a magyar gazdág termékeit, mint a magyar paprika, magyar hagyma, magyar kóóbász, magyar gyümölcsök, stb. Fontos, hogy honnan van, mert sem Németországban, sem itt Japánban nem kapni olyan ízes paprikát mint otthon. Otthon is már csak a zöldségeseknél itt-ott, ileltve a piacon. Mert nem mindegy hogy amikor megmosom, beleharapok… akkro azt mondom, hmm… finom kis zamata van.. vagy amikor előveszem, teszem azt a paprikát, és már akkor megcsapja orromat az a feledhetetlen illat. Hiányoznak az otthoni ízek picit, na! Pl. nagyiék gulyáslevese! Na meg a palacsinta is^^ Itt is finom ételek vannak, csak máshogy;) Meg kell hagynom, amikor pároméknál ettem, hiába voltak furák az ízek elsőre, olyan gondoskodással csinálta az édesanyja, és annyira tömték belém, nem lehetett nem szeretni amit kaptam! Úgyhogy itt sem állok azért olyan rosszul étel terén;)
No, mára ennyi, így is hosszabb lett, mint hittem volna.
Anime fan-eknek: Ghost Hunter (26 részes… vagy 25…), Rumbling Hearts (14 vagy 16… nem emlékszem), kötelező darabok. Maga műfajában mindkettő jó szerintem. Sőt, maga műfajában a Rumbling Hearts (Japán címmel nehezebb megtalálni, így viszont mindenhol ott van) szerintem kimagasló. No meg még mindig ajánlani tudom az élőszereplős Lovely Complex-et;)

今日公園に行った – máma parkban jártunk

Bizony, bizony. Pontosabban előtte még beugrottunk párom munkahelyére, vagyis ő beugrott, én kint megvártam. Munkahelye pont egy folyó partja mellett van. Pár kép. Vannak felhőkarcolók… meg egy híd. De a felhőkarcolók nekem még mindig az újdonság erejével hatnak. Bár tény, nem valami nagy szám, de azért van ami elég lenyűgöző. Például az a gigászi emelvény a távolban. No de innen hazaugrottunk páromékhoz, felvenni a két kis ölebet, bringára szállni, és elindulni a parkba. Hát hogy ezek a kis dögök mennyit pattogtak a bringa elején a kosárban… egész emberes feladat volt néha megtartani az egyensúlyomat, amikor hirtelen jobb oldalrúl felugrik, oszt’ izomból nekivágódik a kosár bal felének, én meg épp próbálok kanyarodni és ellavírozni egy mikroszkópikus járdán. (itt a bringások MINDENHOL mehetnek, ezzel megoldva a bringaút. Mondjuk itt senki sem száguldozik, de a gépjárművezetők sem lengetik az öklüket meg húzzák rájuk a kormányt. ) No de park. Hopp, majd elfelejtettem: a parkolót azért fotóztam le, mert van akit érdekelnek a kocsik. Ez egy egész átlagos kép, de sajnos igazi egyedi kocsik amik itt előfordulnak, nem szerepelnek rajt’. Errefelé nincsen annyi, de majd csak kerítek valahonnan. Namostmáraztánténylegmostmárám PARK. Semmi különös, mint egy budapesti park akár, kicsit talán ingerszegényebb kiadásban, kevés fa, itt-ott kitaposott fű, de a lényeg: az emberek sütögetnek, ebédelnek, játszanak, beszélgetnek, gyerekek rohangálnak mindenütt, nagyon kellemes. Lehet hogy azért van, mert én Magyarországon éltem… de ennyi gyereket nem láttam még egyszerre, és itt ez kevésnek számít! Jelzem a felnőttekkel arányosan vannak hihetetlenül sokan. Jó látni nagyon! Képeken látható szemből az idősebbik eb, nevezett Leon-chan. Egyik szeme kék (elég furin… de amikor ezt megjegyeztem, majdnem harikirire utasítódtam. Éljen fogalmazó-készségem… De a lényeget érti mindenki. Ja igen, a másik szeme barna, tök normálisan néz ki. Amúgy nyugodt kis dög, csak ugatós, mivel a gazdija elég vaj-szívű, nekem kellett kordában tartani. Elvileg ugye nem tud magyarul, de a megfelelő hangerő és hangsúly, elég hamar érthetővé tette számára nyelvünket. Elég vicces lehetett, hogy párom mondogatja a nevüket, ugyanúgy acsarkodnak egy elhaladó blökire, aztán szólt nekem, hogy csináljak már valamit. Póráz megfog, visszahúz, rászól, szembe néz… nem értek a kutyákhoz túlzottan, de ezek rögvest elhallgattak^^ Készültek képek páromról és rólam is, a rólam készültek páromnál vannak. Vagyok a kutyukkal is, jeee^^. A második képen éppen arra összpontosít (ugye ugye, a koncetrálnak is van magyar megfelelője, és még értelmesebb is), hogy hová lett vajon a lányka (kutya), persze hamar előkerült, valahol kaját érzett. A hőkövető rakéta ezekhez képest egy vak csiga… Ahogy kaját éreznek, pályára állnak, és a becsapódásig meg nem állnak. Ez még mind semmi, a kutya szaglása kiváló, még az ilyen pöttöm pankáéké is.. de ezek meghallották jópár méterről a kajás zacskó zörgését (pedig nem egy olyan ropogós zacsi volt, tök csendes) és ismét pályára álltak. No de, nem csak kutyáztunk meg parkban ücsörögtünk, találkoztunk valami ünnepséggel is! Rie nem is tudta, hogy van. A házától kb. 10 percnyire bringával. Mindenféle-fajta ruhákban voltak, mint az egyik képen láthatjátok, a fiúkat nem zavarta, hogy a csupasz faruk kivillan, sőt! Láttuk ahogy ketten visznek el, egy valószínűleg reszégedett (remélem komolyabb baja nem volt) alakot, akit… az ÁGYÉKKŐTŐJÉNÉL FOGVA vittek… ha erre nem ébredt fel… akkor azért vitték ketten az ünnepségről, mert a mentő már lemondott róla… Fájdalmas látvány volt… meg undorító is, miközben éppen VIRSLIT ettem egy padon… jee jee jee!!! Sebaj, finom volt. Még így is.
Ezek után hazamentünk páromékhoz, ahol valami „spanish-chestnut”-ot ettem, fingom sincs micsoda… talán spanyol-gesztenye? Nem tudom, fura volt, de finom volt a süti amihez adták. Párom az asztalnál ülve, különleges képességei közül, a „dobálom a citromot, és pont úgy ejtem el, hogy a teli bögre tejes-teába essen, az asztalon (és körülötte) heverő összes élő és élettelen képződmény totális beterítését eredményezve” Ez talán a citrom-jitsu. Mindenestre riadalomkeltésre (mivel elvileg forró tea volt ám) kiváló, utána pedig harcképtelenné tenni az ellent, a legyőzhetetlen röhögőgörccsel. Hozzátenném, a bögre PONT akkora volt, hogy épp beleférjen a citrancs.
Ezután még párom és az édesanyja eljöttek hozzám, anyukája megnézte a lakástkát, hozott némi kajolnivalót (azt kell hogy mondjam, kifejezetten jól jön, mert mindig elfogyok… ennek hála negyedik napja nem kell bevásároljak, ami nem mindegy ám! Egy bevásárlást pedig próbálok 千円 (azaz 1000yen) alatt tartani, talán 千五百円(1500yen) alatt. Így összejön a harmadik havi lakbérem is. Ezzel nullázom is magamat, de December közepéig nem kell az utcára költöznöm… aztán majd szervezek adakozást meg elmegyek karácsonykor koldulni a Váci utcába.
Most már itthon pillegek, ez a hét nagyon durva volt, és a többi is ilyen lesz most már, amíg nem sikerül valamit intéznem. Ma ne mfoglalkoztam semmi ilyennel, mert valamikor pihenni is kell.

Újdonság

No az újdonság annyi, hogy rakok be egy linket, amiről elérhető egy tündéri papagáj előadása, aki a szövegben leírtak szerint, nem lett betanítva. El is hiszem, mert ritmusérzéket beleverni valakibe nem lehet. No de következzék a tündéri tollas-táncos:
http://birdloversonly.blogspot.com/2007/09/may-i-have-this-dance.html
Nem szoktam linkeket berakni, ezért újdonság, szerintem simán megéri, figyeljétek meg a legvégén a hajlongássorozatot, meg ahogy néha jobban belemélyed és próbál énekelni, illetve borzolja a sörényét^^ Kell egy nekem is:D
Rólam annyit, hogy éppen térképezem fel az intézményeket akik például cserediák-programban részt vennének egy Japán intézettel, amelyik történetesen a vizumomat is támogatja (majdnem szponzorálnit írtam… azért így szebb). A feladatom nem csak fordítás és tanítás vala, hanem a magyar intézményekkel való kapcsolatok kiépítése, illetve támogatók szerzése, többek között az adat-tár kiépítéséhez szükséges eszközökhöz.
Nagyon keményen pedálozok ezért, remélem össze is jön. A vizum fajtákkal még bajban vagyok, de fényt derítek rá, hogy nekem melyik is jönne jobban, a magyar tanári, vagy az üzlettársi. Eldől. Ez a kettő van kilátásban, valamelyik legyen meg.

Október 12.

1: Nagykövetség: csak a magyar hatóságokkal kapcsolatos ügyekben tudnak segíteni, a Japán ügyekben nem tudnak segíteni.
Tehát tévedtem, ezúton kérek elnézést, a bejegyzést nem szerkesztem át, had’ lássa mindenki, hogy tudok én hülye is lenni, de legalább beismerem.
Szóval, a nagykövetség amiben tud segít, de ez nem tartozik a feladatkörébe.
2: Ma jártam Minato-ku Konan nevű részében, képek nincsenek, elfelejtettem kamerát vinni, eléggé sebtébe mentem a bevándorlási hivatalba. Nos, helyzet: kaptam ajánlatot vízumra, nem lesz könnyű menet, de majd írok később, a lényeg hogy valami elkezdődött.

Frissítve:
lesz még pár frissítés azt hiszem, mert most fáj a fejem ezerrel és nem igen van kedvem írni. Egyenlőre úgy fest, hogy intézem a vízumot, még nem tudom milyet, várom ezzel kapcsolatban a fejleményeket, de legalább valami kilátásom van. A hazautazást karácsony környékén már nem úszom meg, mert a vízumot magyarhonban kell majd átvennem, ami felvet elég komoly gondokat, de ezeket valahogy megoldom. Az anyagi résszel fogok izomból szívni, mert örülök ha kajára elég lesz addig, nem hogy még repjegyet is vegyek, de ez az én bajom, meg akarom oldani, úgyhogy valahogy meg is fogom. Lehet hogy decemberben Kansaiban fogok lakni, nem Tokióban, de ennek is utána kell még járnom, akkor pénzem is több maradna, továbbá lehet, hogy ott tudnék alkalmi munkát végezni. Egyenlőre ennyi, párom teljes támogatását élvezem, ő mondta hogy ha lehet, menjek Kansaiba, hátha ott akkor könnyebben jutok pénzhez. Ha ez az ára annak hogy együtt tudjunk maradni, akkor ám legyen. Még egy hónapot biztos hogy itt leszek, mert jövőhéten megyek befizetni a bérleti díjat a következő hónapra, kb. Nov. 18-9ig. Újabb fejlemények ha lesznek jönnek, ha frissítem még egyszer ezt a bejegyzést, akkor a címében is fogok utalni rá.

Lassult a blog

Sajnálom hogy az elmúlt egy két napban rövid és szegényes bejegyzések kerültek fel, de semi igazán érdekes élményem nem volt, sem kedvem nem volt írni.
Most se nagyon van, de tudom hoyg sok ismerősöm innen tájékozódik velem kapcsolatban, illetve már úgy se nagyon van mit csináljak ilyen késő este.
Mai nap rövid történései… állást kerestem, tanultam, állást kerestem. Jövőhéten fizetem be a második havi lakbért. Magyarul sűrgősen munkát kell találnom, mert szaladok ki az időből. Persze munkát találni nem olyan könnyű, mivel vízum kell hozzá, azom meg még nincsen, tehát olyan munkát kell találnom, amire a munkaadó rá tudja mondani, igen, azért vesszük őt fel, mert egy japán nem tudná elvégezni ezt a feladatot. Pl. magyar étteremben magyar pincér. Van is ilyen étterem, a Tokaji étterem Ginzában. Írtam nekik, mert miért ne, de van egy érzésem…
Apropó érzés. Voltam a nagykövetségen múltkoriban, beszéltem konzullal. Kérem valaki világosítson fel, mi a halált szolgál a nagykövetség (tudom, nemzetközi kapcsolatok… ezen kívül), ha nem az itt élő magyarokat? Nagyon szép a Március 15-ei találkozó… de ezzel KIFÚJT. Kérdeztem vízumról, áh sokféle van, járjak utána a bevándorlási hivatalnál. Beszéltem munkaszerzésről, áh forduljak amunkaügyesekhez… hmm… valószínűleg azért fordulok a nagykövetséghez, hogy valami támpontot adjanak… ennyit én is ki tudok találni magamtól. A legjobb, az ez volt: keressen munkát, könnyű. Az! Kiszabottul könnyű! Aki ezt nekem mondotta vala… nézett már munka után itt? Természetesen tudta hogy nincs vízumom, se diplomám, áde beszélek x nyelvet és x év tapasztalatom van számítástechnikában. Ennek tudatában, keressek munkát, mert könnyű lesz. AZ!
Sebaj… nem mondok erről többet… de azért szar dolog, hogy ilyen messze otthonról is, szarnak az emberre nagyjából. Természetesen van ellenpélda is, pl. akit megismertem a követségen. Sajnos egyenlőre túlsúlyban van a leszarós féle ember. Nem várom én el hogy hű de segítsenek, de azért ennél többre számítottam, én naív. (Amúgy mondom, én nem tudom mi a feladatköre egy konzulátusnak, nagykövetségnek, úgyhogy lehet épp hülyeséget beszéltem, nem tudom.)
Már annyi internetes munkaközvetítőnél vagyok regisztrálva, hogy meg se tudom számolni. Sok céghez jelentkeztem is már, regisztrálva lettem az adatbázisban, jeeee… kishazánkban ez volt az egyenlő a nemmel. Mondjuk itt legalább írnak, néhányan.
Most vagy valami csoda kell, vagy… és ebbe nem szeretnék belegondolni. Megígértem a páromnak hogy nem hagyom el, és eszem ágában sincs, és hazamenni sem akarok, mert nagyon jól érzem magam még így is… El fogok kezdeni hoteleket betámadni, és pofátlanul nyomulni mindenféle munkalehetőség iránt. Aztán el fog dőlni mi lesz.
Sajnálom hogy ez nem sikeredett a megszokott vidám bejegyzésre, most ilyen napom/ napjaim vannak. Majd lesz másképp.
Kommentekről pedig: más kommentjének leszólását kéretné mellőzni, mert törtlöm a bejegyzést, továbbá ha van valami amit meg szeretnétek velem osztani, ne kommentbe tegyétek, hanem küldjétek el a mail címemre: spotee@gmail.com. Az időeltolódás miatt, ha valaki pl. belinkel valami videót, ami esetleg nem gyereknek való, és teszem azt az unokahugim olvasgatja a blogot, én nem tudom időben törölni. Gondoltam ezt nem kell leírnom, de mégis.
Tehát: kommentek a bloggal kapcsolatban, lehet beszélgetni is, de leszólni mást, vitázni, nem itt. Arra ott van msn, stb.
Továbbá a magánjellegű üzenet/tartalom a mail címemre kéretik.
Köszönöm!